Sajog a visszeres lábad,
bár lomhán, puha papucsban
ébrednél fel, mankód a tett,
és sürgő-forgó lengő ajtó leszel.
Sorsfordító, ha kimászik a támasz,
ha leomlik a szó, helyébe ér, viszket,
bűvkörébe vonva két kezed,
csillámlik és letörölhető, mosolyt
fakaszt, harcba szállsz, jóságod
időt rabol az észtől, tágítva azt,
hamar túl leszel rajt’… megérte,
sóhaj mellé lebben a tiszta ing,
vasalód hőzöng, ő hős, forró
fejjel is elsietett, mit tehetett
a tehetetlen!…Szegény!
Legutóbbi módosítás: 2010.12.21. @ 10:40 :: Marthi Anna