Még akkor is
Ma minden olyan volt, mint régen.
Kezed kezembe fektetve nézted
apró lábaid táncát, majd vakot játszva
kapaszkodtál belém.
Így létezünk önfeledten,
mert bár november van,
még távol a hó, s távol a jég.
Megnyugvást ad a pillanat
– kezem fejeden nyugtatom.
A válasz ott van tekintetedben,
– én vagyok néked az oltalom.
S te vajon énnékem?
A kín, ha nem lehetsz velem,
de majdan jöv?m leszel,
s ha már bicsaklik ?szül? fejem,
majd tovább viszed hitem.
Hiszem, a vér, vér marad,
még akkor is,
ha olykor messze vagy t?lem kisfiam.
