Boér Péter Pál : Vacsorameghívás

 

 

 

 

 

 

Ádáméknak nem nagyon akaródzott elindulni, erre a bulival egybekötött vacsorameghívásra, de egye fene alapon, ha már úgyis – a kifelé örök szüzességet fogadott -, Hilda új barátja hívta őket, ám legyen. Sem buliba, sem vacsorába még nem haltak bele, akármilyen unalmas is volt.

 

A zökkenőkkel teli indulás és maga az út is maradandóan felkavaró élményt okoztak. Az “örök szűz” új barátja, valamiért Forma 1-es pilótának gondolta magát és gyalogátkelőtől gyalogátkelőig, gyomor a szájba, majd kilőve teljes sebességgel indított és csikorogva állt meg. Majd szétesett a különben új, de mégis rozzant Dacia.

 

Bementek. A negyedet ismerték, a hangulatát nem. Az udvar kellemes légkört árasztott, mindössze az egyik lakásból dübörgött valami rettenetes ritmus, különben minden nagyon lakájos volt. A folyosóról jobbra egyenesen a dübörgő lakás irányába indultak. Csengettek, majd kopogtak. Újra csengettek és miután ököllel püfölték az ajtót, végre valaki kinyitotta.

 

– Bocsi! A zene elnyomta a csengőt – mondta, egy lábon majdnem alvó kocsmaszag.

 

Megfordult és visszaimbolygott, mint aki jól végezte dolgát. Végül is valaki jött, egye fene! Három kócos lány egyszerre dugta ki fejét a konyhából.

 

– Sziasztok!

 

– Sziasztok – válaszolták.

 

– Csajok, gyertek be, csinálunk egy pár szendvicset!

 

A csajok bementek és az ajtót Ádám orrára csapták. Majd a házigazda felesége résnyire kinyitva, kiszólt, olyan ellentmondást nem tűrő hangon, mint aki azt sugallja, “nyomás, ha ide evett a fene, legalább ne az én nyakamon ülj”.

 

– Menj a szobába!

 

Ádám kopogott. Semmi! Újra kopogott, megint semmi. Benyitott. Az egyszem gyári rekamién, egy jobb oldalára dőlt lány aludt, akire egy – a fényviszonyok között, barnának megítélhető hajú, borostás, mackós kinézetű -, huszonéves támaszkodott, lábát végigdobva a heverőn. A lány derekát párnának használta.

 

– Szia! Hogy hívnak? – motyogta az ajtónyitó.

 

– Ádám vagyok – és kezet nyújtott.

 

Az ajtónyitó álmos szemeivel, a kinyújtott kezet késleltetett érzékeléssel észlelte és lassított filmekben látott jelenetekhez hasonlóan viszonozta.

 

– Ülj le!

 

Ez már kicsit problémás volt, a heverő keresztben és hosszában is foglaltsága miatt.

 

– Nyugodtan ülj rá, nem szívbajos a fickó.

 

– Úgy érted, üljek a palira?

 

– Pontosan. Stramm fiú, meg sem kottyan neki, különben is alszik – motyogta.

 

A bömböl? zenét?l alig lehetett érteni valamit.

 

– Szereted a Bomby-t?

 

– Nem, kimondottan utálom!

 

– Akkor felteszek egy lemezt, várj. Csak a kedvedért, ha már utálod.

 

És felrakott egy rettenetes Bomby lemezt, dübörgött t?le a lakás.

 

– Mondd, és miért nem szereted a Bomby-t?

 

– Olyan idióták, tudod.

 

– Mit szeretsz?

 

– Hát a B.K.T.-t, Landáékat, esetleg a Smafu-t.

 

– Szóval a Bomby-t nem szereted?

 

– Nagyon nem szeretem, pajtás.

 

– Akkor a kedvedért még három-négy Bomby lemezt felrakok, mert én nagyon szeretem.

 

– Remek. Legközelebb, ha esetleg valamikor a következő században nálunk jársz, a kedvedért én is felrakok néhány B.K.T.- lemezt.

 

– Csuda jó lesz. A pálinkát is utálod, mint a Bomby-t?

 

– Azt nem utálom kimondottan, ilyen vacsoravendégségben meg szoktam kóstolni.

 

– Ja vacsora! Jöhetnének már a csajok a szendviccsel!

 

– Szendvics lesz a vacsora?

 

– Aha. Ilyen különleges alkalmakkor, mikor vendég van, mindig szendvics a vacsora.

 

– Gyakran van vendégetek?

 

– El?fordul. Tulajdonképpen éjjel-nappal.

 

– Nem dolgoztok?

 

– Dehogynem, de kurvára unalmas. Ülünk és kártyázunk, olyan álmosak vagyunk, hogy majd lefordulunk a székről és várjuk, hogy hazajöjjünk. Itt legalább nyugalom van. Na várj, itt egy üveg pálinka.

 

És átnyújtott egy fél literes barackot. Maga is fogott egyet.

 

– Erő, egészség!

 

– Ha nem baj, esetleg egy poharat is adhatnál!

 

– Mi a francnak? Megisszuk az üvegből, van itt még néhány reggelig.

 

– Néhány üveg?

 

– Igen. Személyenként mindenkinek kijár az a néhány üveg pálinka reggelig. Várj egy cseppet, most már tényleg látom, hogy kényelmetlenül ülsz, finomkodsz itt a Tötyével. Felültetem.

 

Odament, megfogta a mackós Tötye bal vállát, felültette, két baráti pofon között elmagyarázta neki, hogy vendég van, lesz szíves ülve maradni és beszélni. Tötye értelmes gyerek volt, látszott rajta, csak az a néhány üveg pálinka tompította egy kicsit. Engedelmes, jóravaló fickóhoz méltóan belekezdett a Toldiba.

 

– Menj odébb egy kicsit, Rozit is fel kell ébreszteni! – motyogta az ajtónyitó.

 

– Hagyd békén, hadd aludjon!

 

– Nem ér, vendég van, olyankor minimum elvárás, hogy legyünk ébren!

 

Rozit is felültették, picikét megrázták a fejecskéjét. Meglepetten tekintett körül.

 

– Hol vagyok? – kérdezte.

 

– Hol a fenébe lennél, itt a bátyuskádnál – válaszolt az ajtónyitó.

 

– Á, szóval ti rokonok vagytok.

 

– Ja, a húgom és a sógorom.

 

– Itt laknak?

 

– Nem. Van nekik egy albérletük, de már három hete nem voltak otthon.

 

– És így részletekben alusztok?

 

– Ja, egymást váltjuk.

 

– És ? fel szokott téged kelteni?

 

– Na, azt próbálná meg! Különben én nem nagyon alszom, ahhoz elég a munkahely, tudod, két kártyaparti között megtámasztom a fejem és alszom négy-öt órát. Kevés alvással beérem.

 

– Csúcs vagy pajtás!

 

Ádám, miközben az ajtónyitó Tötyét ébresztgette, egy sörös kriglibe mentette üvegének nagyobbik felét. Koccintás után leeresztette a pálinka maradékát, ami így is azonnali tarkóncsapással hatott.

 

– Te öreg! – mondta lassú, vontatott, de ellentmondást nem t?r? hangon. – Kitöltötted a pálinkád nagy részét a kriglibe, légy szíves meginni, nem szeretem, ha a vendég visszautasít!

 

Ádám egészen addig ódzkodott, amíg az ajtónyitó ki nem nyitotta a szekrényét, és meg nem mutatta a fegyvergyűjteményét.

 

– Tudod, ezeket a bambák mind vadászkésnek nevezik, tulajdonképpen azok, de mind külön-külön funkcióval. Ez itt zsigerel? kés, olyan éles, ha időnként kedvem szottyan rá, ezzel borotválkozom. Melyik tetszik legjobban?

 

– Hát mondjuk, az a szamurájkard hosszúságú, ott keresztben.

 

– Tudod, az azért van, mert az tényleg szamurájkard.

 

– Aha!

 

Innentől Ádám már nem ellenkezett, hanem leeresztette a potom három deciliter barackot és kezdett hasonlítani környezetéhez. Bejöttek a lányok is a szendviccsel.

 

Nagyon úgy tűnt, hogy a konyhában is pálinka lerakat volt, csak kicsit különböztek Tötye párjától, aki nyitott szemekkel aludt, aki mellette rendíthetetlenül szavalt, már a harmadik éneknél tartott és nem hibázott.

 

– Jó memóriája van a srácnak – motyogta az ajtónyitó -, a gond, hogy csak piásan. Láttam már józanul is, de akkor mindent elfelejt. No, felteszek még egy Bomby lemezt, gyertek csajok táncolni! Tötye ébreszt?, kezdődik a tánci-tánci! Szólj a húgomnak is!

 

Elkezdtek tánci-táncizni – ahogy ajtónyitó nevezte a műveletet – és a kevésbé részegek egészen felpezsdültek, sőt még Tötye is magához tért és hatalmasat ordított nejének hátsójába markolva.

 

– Hú de szép az élet! Legalább olyan szép, mint a feneked Rozi.

 

És ment az andalgás, az amúgy k?kemény rock zenére, hiszen a teljesen leamortizált állapotú társaságban már senki nem tudott valóban ugrálni. Ádám odaszólt az ajtónyitónak.

 

– Te hol itt a fürdőszoba?

 

– Az nincsen. A folyosó végén találod a mellékhelyiséget. Ja, nincsen villany, kiszereltem. Az öregasszony itt mellettünk csúcs süket, de nem szeretem, ha éjjel mászkál.

 

– Akkor végezze a dolgát a lakásban?

 

– Nem vagyok a gyámja, oldja meg, ahogy tudja!

 

Ádám kibotorkált az ablak nélküli, minden oldalról zárt, ében sötét folyosóra. A látási viszonyok mínusz nullát mutattak. Végigtapogatta a falat, aztán egy hézagnál eszébe jutott, hogy ott jöttek be, tehát néhány lépcsőfok is van. Jó lenne, ha nem törné össze magát. Egy lépéssel jobbra lépett, bal kezét hosszan kinyújtva, ha megint fal következik, vegye észre. Következett! Ment tovább, míg elért egy ajtót. A klórral vegyült – nem éppen pipereillatok -, egyértelműsítették a helyszínt.

 

Úgy döntött, hogy látatlanban úgysem fogja megtalálni az erre kijelölt helyet és láss csodát, valaki vállon ragadta, hogy majdnem a plafonig ugrott ijedtében.

 

– Hapsikám, még pár lépés!

 

“Őrület, ez éjjel is lát, sőt talán szemek nélkül is!”

 

– Na várj, vezetlek. Ott van, oda menj! Hallod a kopogást? Megkopogtattam az ajtót, fogd meg a kilincset, bemész. Ügyes!

 

Az ajtónyitó, nem volt bizalmat sugárzó ebben a világosság nélküli helyzetben.

 

– Visszatalálsz?

 

– Mint a huzat! – csak tűnj el!, gondolta Ádám.

 

– Várj, majd végigkarcolom a falat vállmagasságban. Itt van a zsigerelő késem. Azon tartsd az ujjad, úgy visszatalálsz.

 

– Ragyogó! Ennél jobb ötletet régen hallottam. Megyek nemsokára.

 

Ádám keservesen bár, de visszament. Benyitott. Szemet gyönyörködtetően szép társaságot talált. Tötye és gömböly? fenek? felesége ugyanott hevertek. Két horkolás között, még az asszony fülébe súgta, hogy

 

“Toldi György veresebb lőn a főtt ráknál, homályosan látott a szép napvilágnál…”, aztán horkolt tovább. Ajtónyitó is elaludt, csak úgy a szőnyegen, felesége szendvicset majszolt álmában.

 

Ádám barátnője, valamint a – cseppet sem örök szüzességet fogadott -, saját barátjával, nem aludtak.

 

– Na húzzunk el innen nagyon gyorsan!

 

– Húzzunk! – hebegte Hilda barátja és kitántorgott kocsijához. A többiek követték.

 

Az éjszakai város kihalt utcáin, aki nem tudta, azt hihette, épp azon a nyári éjszakán rendezik meg a téli olimpia szlalomozását… Igaz, nem szokványosan sítalpakon, hanem kocsival.

 

– Örök szűz Hilda, ha nem haragszol, legközelebb ezekhez nem jönnénk vacsorázni.

 

– Nem haragszom. Mi volt a probléma, megbántott valamivel? Kicsit magának való srác.

 

– Á semmi, dehogy bántott! Eltér a zenei ízlésünk, ennyi az egész.

 

– Aha – válaszolta a tompára részegedett örök szűz –, így már érthet?.

 

És hazamentek.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/