kisslaki : A Remény, Pajtás, Tehén, meg a csapodár Milu – vége

A kutyák se ugattak, nehogy felijesszék a Kisdedet, ha a Szentcsalád korábban érkezne. *

 

Vacsora után nagypapa nem mesélt a hajdanvolt muszka háborúról, hanem a telepes rádió keresőgombját tekergette, hogy meghallgassa a Szabad Európát. Olyan zajt csapott a szerkezet, hogy Milu — aki időközben megjött — felborzolta hátán a szőrt, és bemászott a priccs alá.

— Zavarják Szombathelyen — mondta nagypapa, de azért reménykedve hallgatta a rádió recsegését. Elálmosodtam. Később a tisztaszobában, mennyei volt bebújni a dunyha alá, ahol már meleg szeretettel várt a sütőből kivett két tégla.

Reggel kéken szikrázott az ég, de Zala felett már csak a kedvező szélre várakoztak a Somogyba készülő újabb hófelhők. Én még éppen az éjjel esett havat hánytam az udvaron, hogy itatni lehessen a vályúnál, mikor átjött Maklári Gyuri, a haverom. Elújságolta, hogy a mamája szabadföldre ment a bognárral, ezért az apja kénytelen lesz egy másik anyát keresni a házhoz, mert nem győzik ellátni az állatokat. Pláne, hogy szerződéses bikát is nevelnek. Közben vigyorgott. Megvigasztaltam, hogy fognak találni asszonyt, mert tudják a faluban, hogy a bika nagy pénzt hoz a konyhára. De gyorsan kellemes karácsonyt kívántam Gyurinak, mert nagypapa már befogott. Egyébként, itt nem volt módi a lovaknak a téli csengőhordás. Hiszen csak a szekerünk lett most szánkó, mert becserélte a kerekeit kétoldalt, egy-egy vékonyabb, felgyalult végű gerendára. Remény is megvetően vette volna le a nyakáról, a csilingelő, úri paripának való ékességet.    

 Felmentünk a Sári hegyre, lehozni egy kishordó bort, karácsonyfát, miegymást. Alighogy beálltunk a pincéhez, éppen meghozta a havat a reggel látott felhőkkel a szél, de azért még rá lehetett látni a Balatonra. Remény beállt a diófa alá, csupán megszokásból, hiszen most csak a pokróca védte. Nagypapa körbejárta a szőlőt, majd eltartott, míg mindent a szánkóra pakoltunk. Utoljára még leaggatta a tíz fürt otellót a négy fehérrel, akik már a szüretkor tudták, hogy karácsonyig rafián fognak lógni a pincegerendáról; — mint a denevérek.

— Azért fejjel lefelé, hogy ne érjenek egymáshoz a szemek — mondta nagypapa, mikor megkérdeztem.  

Hazafelé Remény röhögve húzta a szánkót a könnyű teherrel, mert eszébe jutott, hogy micsoda ehhez képest az őszi ganyéhordás, a kerékagyig sáros csapáson. 

A hegyen elszaladt velünk az idő. Éppen a félnégyes somogyszobi vonat fütyült, mikor a Remény a jászla elé került az istállóba. Majd Újlak felé is elkattogtak a kerekek az állomásról, s végleg csend ült a falura. A kutyák se ugattak, nehogy felijesszék a Kisdedet, ha a Szentcsalád korábban érkezne.

Már csak pár eltévedt hópehely kereste helyét, de azért tisztára söpörtem a ház előtt az utat, hogy el ne essenek a betlehemesek. — A kapatos három királyról és a nótás pásztorokról nem is beszélve. Később visszavittem a ciroksöprűt az istállóba, és boldog karácsonyt kívántam az állatoknak. Szerintem csak a ló meg a tehén értette. Még talán a disznó sem, mert amikor felkerestem, két lábbal a vályúban állt és úgy ette a főtt krumplit. — Éppen, hogy csak röfögve felnézett. Aztán mama hívott, hogy megjött a Jézuska, de mielőtt bejövök, mossak kezet. Örültem, mert tavaly tovább tartott, míg nagypapa helyire faragta baltával a karácsonyfát. Most is nagyon szép volt, egészen a gerendáig ért. A piros szőlőfürtök a fa egyik oldalán kapaszkodtak közel a törzshöz, a fehérek meg a másikon csüngtek meghatódva. — A szaloncukrok valamikor még a díszruhában lógtak az ágról, de ma már sejtelmem sincs, hogy mit rejteget a csillogó külső.

Elénekeltük a „Menyből az angyalt” aztán meg én, a nagymama kedvenc dalát. Az olyasmiről szól, hogy az öreg pásztor utasítja Miskát, hogy forduljon gyorsan, hozzon tejet, tegyen bele mézet, cukrot, miegymást. Aztán forralja fel és vigye gyorsan a Kisjézusnak, had igyon belőle, mielőtt kihűl. — Szép nóta, nagypapa tanulta még szoknyáskorában.

Aztán mentünk vacsorázni, kivételesen a tisztaszobába. Milu nem kért, biztos máshol evett. Pajtás persze szokása szerint, már a levegőbe kapta el a csontokat. Vártam, hogy mikor csinálunk helyet a betlehemeseknek, de nagymama mondta, hogy idén nem járnak felénk, mert kevesen vannak. A pásztorok fele elszéledt az állatokkal együtt, és a három király is eltéveszthette a járást valahol a határvidéken. Sokan meg családostul idegenben vándoroltak, hogy ott várják a Kisjézus születését. 

A rádióban szép templomi zene szólt, míg az éjféli misére készültünk, de ahogy kiléptünk a kiskapun, már vad recsegésbe torzult az orgonaszó. Nagypapa meg a készülék mellett várta, hogy hátha meghallja fia üzenetét, a pokoli hangzavaron keresztül.

Pajtás már csak dacból sem jött velünk a misére, mert tavaly nem engedték be a templomba, mikor utánunk szökött. Talán nem volt úgy öltözve — gondolta.   

 

Szép volt az éjszaka, mikor az éjféli misére ballagtunk. Útközben nagymama elmesélte az első karácsonyát, mikor frissmenyecske volt, és éppen karácsonyra kapta meg nagypapa első levelét a muszka frontról Aztán éppen abba a történetbe fogott, hogy a nagypapa hogyan szoktatta le borral az anyatejről a mamát, de sajnos megérkeztünk. 

Ahogy beültünk a padba — én persze a legszélére, mert így közvetlen az oltárra látok —, egy pillanatra be kellett hunyni a szemem. A tűlevél és a frissgyanta illatától úgy éreztem, mintha a fenyvesben lenne a szentmise. Angyalok imádtak a jászol körül, és ott heverésztek az erdei állatok. De eltűnt a varázslat, mert utolsót kondult a harang, mire felzúghatott az orgona megszentelt zenéje. Muzsikája kihallatszott a Kisjézust köszöntök énekével a templomból, és továbbgördült a falun, végig a berekig. Még a mezei nyulak is hallhatták volna, ha ébren vannak. Aztán egy darabig a ministránsokat néztem. Itt is olyan piros vállkendőjük és szoknyájuk volt, fehér karinggel, mint Budán az én munkaruhám, a Szent Adalbert templomban.

Maklári Gyuri, ma nem volt köztük. Ő a jobboldali soron lógatta fejét a bikakedvelő apja mellett, aki bicskával faragott arccal meredt az oltárra. Gyuri érdekesebbnek vélte a lábait, mert azokat bámulta. Még csak nem is harangozott velük. Végre a mise végén, még mindnyájan csodaszépen elénekeltük, a mennyből az angyalt. A nótázás alatt az ember belülről szinte érezni vélte a szeretet melegét. Közben, haver módra átnéztem Gyurira, de ő csak könnyes szemmel meredt maga elé; — talán felé lobbant egy közeli gyertya füstje. Biztos most döbbent rá, hogy tavaly ilyenkor, itt ült mellette a mamája, és most nem érti, hogy mért ment el csak úgy? Hiába is kérdezte a mise alatt a Kisjézust. De aztán eszébe juthatott, hogy honnan is tudná a ma született Megváltó megmondani? Hiszen még pici, és nem tud beszélni.

 

Ha meg apját kérdezné, ő csak csúnyát mondana róla, és ezt Gyuri nem akarta.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de