Miért engednéd át szíveden a golyót, amikor sokkal drágább vagy a verebeknél!
Életed ma is sokak számára valódi példa lehet, noha meg annyian gyaláztak és üldöztek, ám a zsoltár mindvégig zengett bensődből amikor háborús idők fenyegettek —, a téged körülvevő emberek végtelen háborgásától.
Melegségre és meleg otthonra vágysz, még a tél beállta előtt —, s a színek hiányát meg végképpen nem bírnád elviselni…
Másokkal osztod meg örömöd, miközben a nyugalom napját várod csupán —, de nem mindhiába.
Nem siránkozol már múltunkon, és továbbra is vonz a lehetőség, hogy ugyanazt a szabadságot kapd meg, mit bensődben is megérezhetsz.
Ha nem hallom lépteid, néhány lépést hátrébb lépek az Időben, és nem lehetsz többé már keserű sem —, mivel a most közelgő napok közelebb hoztak hozzám.
Teljesen megtisztult lényed, s szeretetkapcsolatunk erősödőben.
A sok szenvedés összetört téged, de valamiképpen mégis szebbé varázsolt.
A ragaszkodás és szelídség összetalálkozott benned, de hogyan is nem láthattam ezt meg mindeddig?
Holnap újra rád süt majd a Nap, s engem is magadhoz édesgetsz — mint rég.
Szívedet többé nem veszélyeztethetik golyók, hiszen aki fegyvert fogna reád —, annak fegyver által kellene elvesznie.
Tekintsd ezt egyfajta jutalomnak talán, melyet senki el nem vehet tőled —, mivel mind(v)égig zengett belőled a zsoltár.
Budapest — 2010. nov. 08
Legutóbbi módosítás: 2010.11.09. @ 12:15 :: Bősze Emil Miklós