Bakkné Szentesi Csilla : Mikor elment a kedves

Nyomtatás

Mikor elment a kedves
a madarak még mindig énekeltek,
nem hullt a hó,
s nem szakadt  rám az ég.
Felh?rongya lógott fölém cafatokban
mikor a mennyország befogadta.
Mert befogadta kicsiny lelkét.

Mikor elment a kedves
nem szóltak harsonák,
de a szívem egy üstdob volt a hantnál,
és majd szétpattant mikor
a fejemb?l a vér
szinte tócsaként körém szaladt,
s virágkoszorúba font
szirmok  közé halt a szél.

Ma reggel
a hintánál még láttalak.
De lehet, hogy a szomszéd kislány
intett felém, mosolygó,
ártatlan szemekkel,
mert nem tudta szegény,
mikor elment a kedves,
valójában rám szakadt ez a nyomorult ég.
Ököllel zúzta szét a legszebb percet:
a születést verte bennem keresztre.
S most itt térdepelek el?tted,
kit halálra nemzett valaha
az a szerelmes, gyilkos éj.

Mikor elment a kedves,
nekem minden semmivé lett.
Pedig a madarak még mindig énekelnek,
s  majd újra hull a hó is,
és akkor a fehérbe öntött apró lépéseid
nyomát,  hogy el ne tapossam
magamba simítom,
mint egykor a soványka reményt.

De mikor elment a kedves,
– mert elment a kedves –
belém feszült a csend,
a világ újra üres lett.

Mikor elment a kedves,
vele halt a józan ész.

—————————–

tetszik, ám az ismétl?déseket kellene kiszedegetni