Bősze Emil Miklós : Zárókép — 500. —

Elegem lett a cirkusz porondjából és nem hiányzik már semmilyen cirkusz sem életemből -, a porond hiánya azonban még fáj, ám a kettő nem szétválasztható. *

 

 

Elegem lett a cirkusz porondjából és nem hiányzik már semmilyen cirkusz sem életemből —, a porond hiánya azonban még fáj, ám a kettő nem szétválasztható. Életem lelátója mégis megtelt Kedves Olvasóimmal — kik elérkeztek, hogy jelen legyenek a Zárókép megalkotásánál — 500. írásomnál. Nagy és híres egy mozdonyvezető a sors, s most egyszeriben életem elérhetetlen vonata visszatolat, hogy visszahozza mindazt, ami elmúlt —, de nem adja vissza, csupán kísért evvel. Amolyan vizuális kárpótlás lehetne ez — mégis újraláthatom életem megrakott szerelvényét, s azt érzem, hogy gyenge vagyok — különösen akkor, amikor a vagonok elérkeznek a lélektani határhoz —, hol megjelenik Múzsám.

Meglepetten hallgatom bátorítását, hogy erősebb vagy e-mail a benned lakozó fájdalomnál —, majd megígéri, hogy nem kavar ezután, s nem lesz több vihar életemben. Értem én, hogy az alma nem esik messze Évától — mégis minden felettébb ünnepélyes, s csak sajnálkozom, hogy csupán ennyire futotta(m)? Futószőnyeg nélkül rohantak el a legszebb évek, s amit a múlt egyszer elvitt — azt már nem hozza vissza a holnap. Mindeddig eltitkolt Múzsám átvezet titkos beléptető rendszereken, s bevallja, hogy — inkognitóban — mindig is velem volt, de közben rátör a nosztalgia boldogsága és keserűsége —, s egyszerre e kettő. Olyan helyeken vezet, hol szerintem még ember nem járt — ugyanakkor felbátorít a gondolat —, és amikor bátor vagyok, olyankor mindig nyerek. Múzsám futólépésre kapcsol — s ezt álszent játéknak érzékelem, és útjára is engedném — viszont még kifejletlennek érzem a Záróképet… Megkérdezem, hogy miért fut(?) — ám ő könnyeinek visszatartásával küzd, melyek elől próbált meg az imént elszaladni. Immáron én is meggyőződhettem, hogy a könnycseppek nagyságából — visszacseng a bánat. Magam kell most vigasztaljam őt — ki megszelídült, s talán már azt is megengedné, hogy vállaira vetítsem rá soraim zárósor(s)át.

A záró albumból kimaradt sajnos Az utolsó vágy megjelenése című képem. El kell hát búcsúztatnom vágyaimat — kik most éppen farkasszemet néznek érzelmeimmel, mik mindig is ügyfeleim, megrendelőim és kuncsaftjaim voltak. Érdekes költői kép következik — ha nem is érdemes —, amihez felsorakoznak a vágyak. A kifejezettek — de a kifejezetlenek is, a maguk mögöttes gondolataival — majd elvonulnak, mintha máris az utolsó ítélet kezdődne el — mi azért még messze előttünk áll, ám a Kereszt ténye máris mögöttünk van — s ez az ami bizonyos, s most megvan végre a bűnbánatom. A képsorozat azonban tovább folytatódik, s felsorakozik a szakma — ami igen meghat —, és a fényképészek díszsorfala tiszteleg — meglehet Múzsámnak —, ami egy jelzés csupán, hogy fotósként tollat ragadtam. Közben a messzeségből lágy énekhang hallik, hogy Hív már az Úr —, s a Zárókép még sehol… Szemem valamiképpen megint ihletőmre orientál, és felfedezem újra azt a szépséget — ami nem attól különleges, hogy teleaggatunk egy nőt szobacsillárokkal. Látom, hogy vigasztalásomra szorul, s elmondom neki, hogy vannak élethelyzetek — melyek hangulatát nem lehet visszaadni, így visszahozni sem — s, hogy az érzések megfoghatatlanságuk ellenére sem maradnak végképpen elrejtetten, s innen megint eszembe jut a végkép — vagyis a Zárókép.

Még egyszer mögéd pillantok, és meglátom azt a rengeteg értéket — mit veszni hagytunk. A felfokozott és sűrített pillanatok, most részemről látványtervezői szakot igényelnének. Bekapcsolom emlékezetszűrőm, s innentől —, már csak a szépre emlékezem, ezután lefotózlak. A felvétel majd kifejezi, hogy lám még a Múzsa is érzékenyen reagál a dolgokra —, és a csúcson hagyja abba, s nem a sajnálkozásnál… Magammal ugyan nem, de a Záróképpel mégis elégedett lehetek. Közben a lelátóról eltávoztak Olvasóim. Talán utoljára lehetünk együtt Múzsámmal.

Hátramaradt még életem sakktáblájának összehajtása, benne a sokszínű szereplőkkel — no meg az én elválaszthatatlan Ihletőmmel — aki lehet, hogy nem is tud rólam —, de Róla igen!

 

 

 

Parádfürdő, Mátraballa és Budapest — 2010. jún. 11-17. —_—

Legutóbb szerkesztette - Bősze Emil Miklós
Szerző Bősze Emil Miklós 74 Írás
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-