Avi Ben Giora. : A fészek

Régi írásom de csak most került elő *

 

 

Mikor télen beköltöztünk az új lakásba, a balkonhoz közel álló fán egy fészket pillantottam meg. Szóltam is a lányomnak.

– Na, reggelente nem motorzörgésre és más városi zajokra fogunk majd ébredni, hanem madárcsicsergésre.

– Jaj apuka hova gondolsz? Lehet, hogy valaha itt tanyázott egy madárcsalád, de nem biztos, hogy megint idejönnek majd.

Annyiban hagytam, de amint kezdett az idő kicsit felengedni, kezdtem figyelni a közeli fát. Sajnos nem jöttek madarak, legalábbis olyanok nem, akikre én gondoltam, csak a károgó varjak. Amint az idő jobban felmelegedett, végre megjelentek más madarak is. Még csak a rügyek jelentek meg, de az üres fészket kiszúrta egy cinkepár. Sokáig nézegették, próbálgatták, de a végén mégsem költöztek be. Úgy látszik, nem akarták elfoglalni a más által megépített „otthont“.

Lassan zöldbe borultak a lombok, kialakult újra hűs sátruk. Egy nap reggelén arra ébredtem, hogy nagy csivitelés jön kintről. Szikrázóan sütött már a Nap, jó meleg is volt. Két feketerigó serénykedett a fészken. Javítgatták itt–ott.

– Na, mit mondtam? – büszkélkedtem a lányomnak –, itt vannak a lakók.

Sokáig elnézegettük őket és örültünk, hogy itt fognak majd költeni. De nem akartak. Igaz az idő is hol ilyen, hol olyan volt. Többször esett, fújt, a nap sem nagyon akart melengetni. Nemsoká, egy hét elteltével aztán megint hallottam a reggeli csiripelést. Örömmel lestem a fészket, de ott csak az egyik rigót láttam, amint bőszen csicsereg egy másik madárnak, aki azonban egyáltalán nem akar tudomást venni róla.

– Gyertek már, ezt nézzétek meg! – szólítottam lányom meg a nejem. – Ilyet nem minden nap látni.

Annyi történt, hogy egy kakukk kiszemelte magának az új otthont és oda akarta csempészni rigóéknak a saját tojásait. Csak hát túl ügyetlenül akarhatta, mert rigóék észrevették. Végül is a kakukk eloldalgott. De nem sok időre, mert másnap reggelre a kakukktojás mégis ott virított a fészekben. Rigó papa és mama hiába veszekedtek egymással, az már ott volt. Kilökni valószínűleg nem akarták vagy nem bírtak velük, nem is mentek el a fészekből, kiköltötték.

Elgondolkoztam ezen. Milyen furcsasága ez az életnek, a természetnek. Mert embereknél is van ilyen. Nem a közmondásra gondolok, amikor valakire azt mondjak a saját családjában, hogy ő a kakukktojás, mert nem hasonlít senkire.

A gimnáziumban volt egy osztálytársam, aki nagyon furán viselkedett. Sokáig nem tudtam az okát, de aztán később kiderült, nem kívánt gyermek volt. Oda is adták nevelőszülőknek, akik úgy kezelték, nevelték, mint a sajátjukat. Teltek–múltak az évek, a gyerek nem tudta, hogy akikben a szüleit tiszteli, azok nem a valódi szülei. Már majdnem végzett az általános iskolában, mikor egy nap az iskola igazgatója behivatta magához. Nem tudta elképzelni, miért hívatják, mivel alapjában jó tanuló volt és nem sokat renitenskedett. Az igazgatói irodában egy nő ült, aki ahogy a fiú belépett, a nyakba borult és azt mondta: kisfiam.

A gyerek nem tudta mire vélni, feszengve nézett hol az igazgatóra, hol a nőre. Az igazgató kezdett bele a mesébe, a nő csak hüppögött és néha közbeszúrta, hogy „nem volt pénzem” – „nem tudtam” – „nem így akartam” satöbbi. A gyerek kirohant az irodából, egyenesen haza. Otthon előadta, mi történt az iskolában. A „szülök“ fel voltak háborodva, de el is fogta őket a félelem. Mi van, ha valóban megjelent a valódi mama? Lehetséges volna, hogy a gyámügyi hivatal kiadta az adataikat, a címüket? Nem volt sok idejük a töprengésre, mert másnap a gyámügy egyik beosztottja megjelent a családnál a tényleges anyával. Elmondta, hogy az igazi anyának joga van tudni a saját gyerekéről, ezért a hatóságokhoz fordult, hogy visszakérelmezze a gyerekét.

A nevelőszülők szóhoz sem tudtak jutni. Hiába hivatkoztak a gyerek érzéseire, hogy miért kell ezt csinálni, a törvény, az törvény. Elkezdődött egy nagy procedúra. Tárgyalások, bíróságok és senki az egyadta világon nem törődött azzal, hogy a „kakukktojás“, a gyerek tulajdonképpen mit is szeretne. Hosszas kínlódás után megszületett a döntés, hogy a gyerek vissza kell, hogy kerüljön a szülőanyához, de biztosítania kell a nevelőszülőknek a láthatási jogot. Bele kellett nyugodni.

Hiába mondta a gyerek, hogy ő nem akarja az eredeti anyját látni sem. Miért fontos neki most, ha eddig nem jelentkezett? Miért akarja most nevelni, amikor már felig–meddig fel is nőtt? Azt a jogát meghagyták, hogy 18 éves kora után maga döntsön, kinek a nevét akarja használni a továbbiakban az anyjáét, vagy a nevelőszülőkét.

A gimnáziumi évek alatt többet volt a nevelőknél, mint az anyjánál. Az nem sokat törődött vele, csak azzal, hogy havonta az utána járó pénzt felvegye. Már a harmadik gimnázium végén járhattunk, mikor egy nap szomorúan jött be az iskolába. Meghalt a nevelőapja és a mamát is kórházba vitték. Szívrohamot kapott. Két hét után ő is meghalt. Egyedül érezte magát nagyon. Hiába volt az anyja.

A nevelőszülők mindenüket a gyerekre hagyták, de mivel még nem volt 18 éves az anyját bízták meg vagyonkezelőnek. Mire leérettségizett, a puszta ház maradt meg. Anyja addigra mindent elpucolt. Miután a törvény is nagykorúnak minősítette, elköltözött az anyjától. Nem kért semmit, csak azt, hogy végre azok nevét használhassa, akik valóban fel is nevelték…

Vajon a kakukk is így viselkedik a későbbiekben a nevelőszüleivel?

 

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.