Marthi Anna : Erre jártam nemrég (temet?ben)

egy régi vers, azoknak, akik még nem ismerik/
nagymama tollpárnái penészvirágosan kimúltak!

I. verzió

 

lehorgasztja fejét a nap

pírba sírja könnyes arcát

kiköpködi vérz? jajját

fájdalommá alkonyul

 

amint rálesvén pislogom

magam elé nézek jól tudom

ezek asszonyi lelkek mind

angyalokká lett halottaink

 

ég az ég alja

szárnyak belevágnak

hasítanak t?zbe vájnak

 

égett-tollszagú sötétedés

kutak arcán hideg árnyak

temetés nélküli temet?

siratófala a halálnak

 

s a mindig szálló csönd

mi fejembe kavarja búját

amint a köveket rugdosom

moccannak mögöttem a hullák

 

*

II. verzió


lehorgasztja fejét a nap
pírba sírja könnyes arcát
kiköpködi vérz? jajját
fájdalommá alkonyul

amint rálesvén pislogom
magam elé nézek tudom
ezek asszonyi lelkek mind
angyallá lett halottaink

ég környül az égnek alja
karmos szárnyak belevágnak
hasítanak t?zbe vájnak

 

égett-tollszag-sötétedés
kutak arcán hideg árnyak
temetéstelen temet?
siratófal a halálnak

szívemre is szárnyal a csönd
fejembe kavarja búját
amint köveket rugdosok

moccanni vélem a hullát

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.09.22. @ 22:13 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak