Avi Ben Giora. : A festő és a lánya 11.

Nyomtatás

József elindult hogy eleget tegyen a kiadott „parancsoknak” amivel a nagysága ismét megbízta.

    Először a pincébe ment, hogy ott intézkedjen. Ellenőrizte, hogy a titkos ajtó, amit megépítettek megfelelően működik, jó–e az álcázás is, vagy szükséges még valami utómunka.  A titkos pincében nagy volt a levegőtlenség.  Helyszűke nem volt ugyan, mert mindenkinek volt egy saját kis fészke, de az áporodott levegőben. Mikor belépett többen is körülvették, kérdésekkel árasztották el.

– Jóska meséljen, mi van „odafönt”?

– Egyelőre semmi különös. Ma megint „főpróba” lesz, hogy úgy mondjam. Pénteken idejönnek a „fritzek”. Ne ijedezzenek nem kutakodni fognak.

Nagyjából ismertette a stratégia lényegét, aztán folytatta:

– Budapesten a nyilasok vannak már hatalmon. Mindenkit ellenőriznek, a zsidókat, a katonaszökevény gyanús elemeket. Kíméletlenül megölik azt, aki ellenszegül nekik. A budapesti zsidókat egy általuk és a németek kiválasztotta területre akarják bezsúfolni. A vidékieket meg marhavagonokban szállítják ki az országból. Horthy még a helyén van és megpróbálja leállítani a deportálásokat, egyelőre nem nagy sikerrel. Persze az ő kezei is meg vannak már kötve, mert egyik oldalon a németek a másikon meg a nyilasok zsarolják, kényszerítik.

– Mi lesz velünk itt? Nem maradhatunk felfedezetlenül sokáig, előbb–utóbb ránk akadnak majd.

– Arról én személy szerint kezeskedem, hogy nem. Sem maguknak, sem nekünk ez nem tenne jót. Ha betartják azokat az „óvintézkedéseket” amiket kitaláltunk, akkor meg tudjuk úszni az egész háború még hátralevő részét. Ez persze magukon is múlik majd.

– De innen mikor tudunk kimenni a friss levegőre? Csatorna is van, víz is, de a levegő sajnos nagyon elhasználódott, nyomot. Naponta legalább egyszer ki kellene menjünk a friss levegőre.

– Természetesen ez is meg lesz oldva. Esténként, amikor tudom, hogy a környéken nincsen már senki, akkor én lejövök, ki tudnak majd jönni a friss levegőre. Valószínű szükség lesz egy pót szellőzőnyílást is építeni. Akik esetleg értenek az építéshez, azok készíthetnének egy tervet ehhez.

Valaki a hátsó sorokból erre odasietett Józsefhez.

– Én készítettem egy tervet, csak nem tudom, kivitelezhető–e. Per pillanat a pincének csak az az egy, ki– és bejárata van, ami ugye megfelelően lett álcázva. Úgy gondoltam kissé kiszélesíthetnénk a pincét. Nem lesz könnyű, mivel megnéztem, sziklás a talaj és köveket kellene kicsákányozni, ami zajjal járna. Szigetelés ide vagy oda, sokáig nem maradna rejtve. De ezt kéne megpróbálnunk. Tudnánk csinálni egyfajta „vészkijáratot” és ha nagyon szükséges, akkor ezt használhatnánk szellőztetésre is. Csupán szerszámok kellenének, na meg valaki, aki figyelmeztet minket, ha veszély van.

– Kockázatos terv, de nem biztos, hogy nem kivitelezhető. Mennyi időt venne ez igénybe?

– Nézze, itt a tervrajz, amit készítettem – terített ki egy papírt József előtt. – Ez itt a ház és a pince. Itt törném át a falat, és a sziklás talajból kivágnák egy másik teremszerű részt. Kellenének tartógerendák persze, amivel megfelelő födémszerkezetet kellene kialakítani. Itt – mutatott egy pontot – lejteni kezd a hegyoldal, nem lenne nehéz itt egy szabadba vezető folyosót építeni. Cirka a háztól húsz méterre a fák közt lenne a másik ki– és bejárat. Megfelelően el lehetne rejteni a kíváncsiskodó szemek elől.

– Nem rossz terv, de miért csak most álltak elő ezzel? Akkor kellett volna már mondaniuk, amikor megcsináltuk a másik pincéből a titkos ajtót és leköltöztettük magukat.

– József! Mi itt nem rendelkezhetünk, hiszen maguk adnak menedéket és a saját szakállunkra nem tehetünk semmit sem.

– Ebben van igaza is magának, de szája van és előadhatta volna ezt a tervet, vagy nekem, vagy másnak. Mostmár nehéz lesz a kivitelezés. De csináljon egy előzetes anyagkalkulációt, miből mennyi kell összesen, és egy olyat is, ha éjszaka két–három órát dolgoznak, mennyi idő, amíg elkészülnek.

– Meglesz József, holnap oda is adom magának.

Aztán megbeszélt mindent a péntek estével, meg úgy mindennel kapcsoltban. Utoljára hagyta Stark doktort a kis házi patikát illetően.

– Van némi gyógyszerem, de mindenképpen nagyon jól fog jönni, ha lesz néhány ma nem beszerezhető készenlétben. Vannak egyaránt öregek, gyerekek, akik hamarabb kapnak meg minden betegséget. Tehát lázcsillapító, penicillin, pár vitamin, nyugtató, altató, kötszer…

– Drága doktor úr, ne nekem sorolja. Gondolja jól végig, írja le egy papírra és majd lejövök érte.

– Rendben van, összeírom. De a mérnök úrnak sajnos igaza van. Kellene az a másik szellőző vagy kijárat. Túl fülledt a levegő, és ha majd fűteni kell, akkor csak rosszabb lesz.

– Ha elkészül a terv, akkor megbeszéljük. Még valami! Ha nem is „hivatalosan”, de magát bíznám meg, hogy az emberekkel tartassa be, amikben már amúgy megállapodtunk. Sem magunknak, sem magunknak nem akarunk kellemetlenséget, márpedig ha páran nem tudnak alkalmazkodni az adott helyzethez, abból baj lehet. Tehát kérem, hogy próbálja meg fenntartani a rendet, ahogy tudja. A maguk megmenekülésének egyik záloga ez, na meg nekünk sem mindegy, ugye. Akkor még jövök, mielőtt ideérnének a „fritzek” addigra legyen meg maga is.

Azzal sarkon is fordult és ment a konyhába. Ott már javában ment a sürgés–forgás.

– Józsikám, milyen húst tud még hozni péntekre? – kérdezte Terka.

– Jó kérdés, de nem tudom. A hentes Solymáron nem nagy választékkal rendelkezik. Este kimegyek, hátha találok pár nyulat a csapdákban, amiket kitettem. Más egyéb nem igen lesz. De örüljenek, hogy ezt kapnak. Van elég éhes száj még a környéken, a fene a belüket a németjeinek. Tej és baromfi van, hála az Istennek, de más nem nagyon. Majd kitalálok valamit az utánpótlásra. Nem lenne rossz két vagy több hízó.

– Bizony az jól jönne. Nem kellene akkor lejárni a faluba sem.

József nagyon ügyesen lerendezett mindent, hogy pénteken ne legyen semmi fennakadás.

Elkészültek a pince szellőztetésének tervei, a doki listája, és egyszóval készen állt minden a németek „fogadására”.

/folyt. köv./