Fiatal akarat,
arkangyal hárfájáról tépem a húrokat,
lobog még füst nélkül bennem
az égetett szív léte,
míg ki nem öregszek az életből,
addig építem templomom szépre.
Majd megöregedve,
így fiatalon gondolom,
akkor lesz a harc,
minden mozdulat nehéz,
reszkető áhítat mindaz,
mi elkopott kudarc.
Ma, csak úgy figyelmetlenül szállok,
a világ vegyen észre, hogy jövök,
de remegve, szemüvegbe,
bottal, megrogyott térdekkel,
a mindenséget kell majd figyelnem,
nehogy eltaposson, mikor megrendülök.
S nem veszi észre senki,
ahogy maradék hamvam
a küszöbre szórja a szél, az enyészet,
ki ismer is, egy mozdulattal
félresöpri az egészet.
Ahonnan jöttem, a sárból, a porból
származó mezsgye,
oda is röpít a gyenge szellő teste,
eső verte pernye, mi alatt keveredek
bele a sárba, csendbe,
de nem panaszkodok,
mert ahonnan jöttem, ott boldogan maradok.
2009
Legutóbbi módosítás: 2010.06.26. @ 17:10 :: Thököly Vajk