Thököly Vajk : Ki porból lett az porrá lészen

*

 

 

 

Fiatal akarat,

arkangyal hárfájáról tépem a húrokat,

lobog még füst nélkül bennem

az égetett szív léte,

míg ki nem öregszek az életből,

addig építem templomom szépre.

 

Majd megöregedve,

így fiatalon gondolom,

akkor lesz a harc,

minden mozdulat nehéz,

reszkető áhítat mindaz,

mi elkopott kudarc.

Ma, csak úgy figyelmetlenül szállok,

a világ vegyen észre, hogy jövök,

de remegve, szemüvegbe,

bottal, megrogyott térdekkel,

a mindenséget kell majd figyelnem,

nehogy eltaposson, mikor megrendülök.

S nem veszi észre senki,

ahogy maradék hamvam

a küszöbre szórja a szél, az enyészet,

ki ismer is, egy mozdulattal

félresöpri az egészet.

 

Ahonnan jöttem, a sárból, a porból

származó mezsgye,

oda is röpít a gyenge szellő teste,

eső verte pernye, mi alatt keveredek

bele a sárba, csendbe,

de nem panaszkodok,

mert ahonnan jöttem, ott boldogan maradok.

 

                                                                                 2009

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk