Purzsás Attila : Naplemente

 

 

 

Gyengéden sütött a nap,

simogatva próbálgatta erejét,

a lombok közt még áttört a fény

árnyékokkal szeletelve fel

a fák közét.

A lemen? nap sugara

vörös foltokat mázolt az égre,

belemaszatolva a tiszta kékségbe,

s megpihenvén rátelepedett

a fák tetejére.

Csak lassan vesztette fényét

mint kihúnyó parázs,

volt ebben a fényjátékban

valami ördögi varázs,

vagy tán csak

képzeletem játéka volt,

hogy a sok cikázó fénnyaláb

egyre lejjebb s lejjebb hatolt,

s mint millió csillogó üveggolyó

a földön szanaszét gurult…

Elt?nt már a napkorong,

pihen?re tért,

felváltva ?t lassan leszállt az éj,

fekete bilincset rakva a tájra,

burkolva a nappali színkavalkádot

s?r? sötét homályba.

Szemem lehunyva

még visszagondoltam a mára,

jóles? érzésekkel várva

újabb csodákra.

Szívemben már a napfelkeltét várom,

miközben észrevétlen

bekebelez az álom…

Legutóbb szerkesztette - Purzsás Attila
Szerző Purzsás Attila 23 Írás
Üdv. néktek! rülök, hogy köztetek lehetek! Azt nem mondanám, hogy költő vagyok, inkább lelkes amatőrnek tartom magam, aki ha kell, ha nem leírja az érzéseit, amik valahogy versformában törnek ki belőlem (nem is értem hogyan). Fiatal költőnek sem mondhatnám magam, mert a 46 év csak 46 év (még ha 26-nak is érzem magam)! rök gyerek vagyok, de ezt nem szégyellem. Próbálkozásaimat a költészet terén megpróbálom megosztani veletek, aztán majd kiderül, hogy milyen sikerrel!