Marthi Anna : Mégse-lepke

 

 

rövid leszek

ráncos esőkabát lettem

eső csorog le rajtam

ráncaim sem nevető ráncok

szopott szilvamag arcocska

gömbölyű tokás góliátpofa

puklik mosolyomhoz merre vagytok

idő megetted pfújj kiköpött

csúnya hernyó

bábból kikelt már

mégse lett lepke

Legutóbbi módosítás: 2010.06.01. @ 10:27 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak