M. Fehérvári Judit : Gyorsulás

A vers nem grammatikai indíttatású…
Mégis szükségét éreztem egyfajta központozásnak…
A verssorokban lévő írásjelek száma a szavak szempontjából azonban számomra irreveláns. *

 

 

 

 

„Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem,

 tam multae scelerum facies;…”

(„Mihelyt a jog és jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök milliói”)

                                                                                                                                                           Vergilius

 

A

valódi verset,

az igaz bárkát

ragok szivárványa feszíti össze,

miképpen Noé szétválogatta, magával vitte

a zenét, a kürtszó teremtett ütemét,

az özönléstől lepattogzott kormánykerék teljes disszonáns  rímkészletét,

oly hitelesen ring ma is mindenütt a víz

morái elsodorják az emberlakta vidék félig kész ízét, gyümölcsét

A kormánylapát néha romokban forogva, jogait csikorgatva, önmagát leszakítva megakad,

s a homokkerti felüljáró alatti vonatok könnyeden siklanak, míg én felül

akadálypályán szambázok immár hónapok óta, mert bontják, összerakják, tépik, cibálják, vagdalják folytonosan

Pedig hazajutni vágyom: levetni fölösleges terheit folyóknak, rímeknek és ostobán bámulni a plafont.

 

M. Fehérvári Judit

Legutóbbi módosítás: 2010.06.19. @ 14:48 :: M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.