csak néztem az est utolsó
szétrebben? foszlányait
ki nem mondott szavak
halkan suhantak az éj után
megfogyott a hajnal
könnyezve nézett szét a nap
arcod úgy fehérlett
mint a köd a fák alatt
jeges páncélt borított rám
a szeretet-szülte fájdalom
könnyeim már rég elsírtam
ma már tudom
minden gyermekségem
meghalt azon az es?s hajnalon
hogy nincs többé otthonom
nálad s hiába fedi az id?
nem múlik a bánat
Legutóbbi módosítás: 2010.05.27. @ 09:39 :: Dobó Erzsébet
