Torjay Attila : Hálapénz

*

 

 

Volt egyszer, hol nem volt, tán még az Alsósámsonon is túl, volt egyszer egy öreg király és annak egy világszép lánya. Nem túlzás a világszép, hiszen Anna tengerkék szemével, aranyszínű hajával, hibátlan alakjával bizony bármikor felkerülhetett volna a Blikk címoldalára, ha nem lett volna királylány. Mert bizony egy királylánynak ez tilos dolog volt, hiszen pontosan tíz évig tanították nekik a jó viselkedést.

A királyságban mindenki szerette Annát, mindenki büszke volt rá, a külföldi turisták képesek voltak napokat álldogálni a palota előtt étlen-szomjan, csak hogy egy percre megpillantsák. És Anna egyre szebb és szebb lett, ám amikor betöltötte a tizenhetedik születésnapját, súlyos betegség támadta meg.

Nem nevetett többé, csak fogyott és sorvadt, az öreg király szíve szinte meghasadt, amikor ránézett.

Persze jöttek a palotába orvosok messze földről, vajákosok, kuruzslók, javasasszonyok, de segíteni egyikük sem tudott, Anna nem hogy jobban lett volna gyógyításuktól, hanem egyre rosszabbodott az állapota, lassan az ágyat is képtelen volt elhagyni.

Kétségbeesésében az öreg király kihirdette, hogy egy zsák aranyat és két zsák ezüstöt kap, aki a lányát meggyógyítja. Nosza, még a hatodik országból is érkeztek erre gyógyító emberek, és szurkálták, köpölyözték a lányt, de szégyenszemre, segíteni senki sem tudott rajta.

Mérges lett a király és a felhívást úgy módosította, hogy marad a kihirdetett arany és az ezüst jutalomként, ámde amennyiben a jelentkező nem képes segíteni, akkor menten levágatja a fejét.

Nem is jött azon túl senki, szolgák hada vitte egyre messzebb az útbaigazító táblákat, közhírré tették 300 kilométeres körzetben, de már nem akadt jelentkező.

Illetve egy szép nap messzi földről érkezett idegen kopogtatott, hogy hát ő majd meggyógyítja Annát. Neki is ismertették a feltételeket, a gyógyító ember rábólintott és rögtön neki is kezdett a medicinának. Varázslatos italt kevert pirulákból, gyógymasszázst alkalmazott és láss csodát, Anna a második napon elmosolyodott, a harmadikon kikelt az ágyból, negyediken kánkánt táncolt a társalkodónőjével. Nem is volt szükség többé gyógyításra, mindenki láthatta, Anna újra egészséges, mint a makk, a várban félreverték a harangokat a nagy örömre.

De örült ám az öreg király is, asztalához ültette a gyógyítót és jól elbeszélgetett vele.

Azaz mégsem, mert a doktor jelezte, azonnal indulna vissza szülőfalujába Taktacsencsellőre, és hát akkor kérné a zsák aranyat és két zsák ezüstöt, ahogy megbeszélték. Dehogy volt akadálya, a király még egy kocsival is megajándékozta, intett a kamarásnak, hogy vinné a gyógyító embert a jutalmáért, amikor hangos kiabálást hallottak az ajtó felől. Kisvártatva az ajtó kivágódott, és egy fehér köpenyes ember állt meg a király előtt.

— Hát te meg ki lennél, édes fiam? — kérdezte a király.

— Én a Taktacsencsellői patikus lennék uram, királyom, és a jutalomért jöttem.

— Már, hogy milyen jutalomért, édes fiam Taktacsencsellőről?

— Uram, királyom meggyógyult a lányod, és bizony a gyógyításhoz a gyógyszereket én készítettem. Hát csak járna nekem is valami.

— Hm… — gondolkodott el az öreg király —, bizony igazságod lehet. — Intett is az alkamarásnak, hogy hozzon még egy zsák aranyat /az ezüstöt a főkomornyik közben lealkudta/, de akkor újabb ember penderült a király elé. Kicsit meg volt tépve a képe, mert csak közelharc árán tudott átjutni az ajtónállókon.

— Te is Taktacsencsellőről jöttél? — kérdezte a király.

— Az bizony királyom, méghozzá személyesen én lennék a Fecskendőkészítő Kft elnöke, jöttem a jutalomért, hiszen az én fecskendőm nélkül nem lehetett volna meggyógyítani Annát.

Savanyú képpel intett a király a kamarásnak, hogy hozna neki is valamit, de ahogy kinyitották az ajtót, csőstül estek be az emberek, a vattakészítő, lázmérő hitelesítő, orvosi táska készítője, a gyógyszertári asszisztens, gyógyszerek leírásának gépelője, műszer sterilizáló. És mögöttük is csak jöttek egyre, a legvégén a doktor kedvenc kocsmájának csaposa is, sőt négy örömlány.

Az öreg király az egyre gyarapodó tömegben az ablakhoz szorult és láthatta, hogy még az udvar is tele van. Lakatosok, gépkocsivezetők, cukrászok, kőművesek törekedtek a trónterem felé. Ahogy tovább lökdösték a falhoz szorult, leesett a koronája, felvenni már nem is tudta, kilökték az ablakon. Addigra már a kincseskamra is ki lett nyitva, vitte boldog-boldogtalan, a királyi ménes lovait szertehordták, osztozkodott a tömeg.

Szegény király, ahogy kezdett kiszorulni a várból is, látta már, hogy itt mindennek vége. Utolsó erejével még megragadta Annát, aztán mentette a bőrét hetedhét országon át, csak szaladtak, szaladtak, szaladtak.

Holnap legyenek a ti vendégeitek.

 

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila