Kovács Ágnes : A szomszéd lány

 

A Nóra. Nórának neveztem el, mert… Miért is? Mert olyan Nórás. Olyan komoly. Mindig látom, és bár semmit nem tudok róla, mégis, mintha közöm volna hozzá. Aggódom, ha véletlenül nem akkor füstölögnék az erkélyen, amikor ő hazaér vagy elindul, és épp nem futnánk ilyetén módon össze. Egyszerűen nem tudok indulásai és érkezései köré-mögé történetet képzelni. Ő a történet nélküli lány. Nekem. Kifürkészhetetlen, legalábbis innen a másodikról.

    Még foglalkozást sem tudok tulajdonítani neki. A tisztes jómód látszik az autón, a mindig fodrászfriss frizurán, a minden kabáthoz másik cipő, másik táska elegancián. Mindig nett és mindig ízlésesen öltözködik, tetszik, ahogy a visszafogottságot kombinálja az épphogy-merésszel.

    Táskái nem túl kicsik és nem túl nagyok. Ahhoz nagyok, hogy olyan nagyon nőcis-plázás „lidibűr” legyen – amint azt éles nyelvű fiatal tanítványaim szokták mondani –, ugyanakkor nem elég nagyok ahhoz, hogy mindenféle családanyai-dolgózónői kellék beleférjen. Szoktam mondani, hogy az én táskámban az életemen kívül, még máig harcoló német alakulatok is előfordulnak.

    Szilveszterkor a szokásosnál is lenyűgözőbb volt Nóra, hosszú napsárga kabátban, kontyba tűzött fekete hajjal. Láthatólag utazott valahova, mert a tökéletesen rendben tartott és hótiszta csomagtartóba csinos ajándéktasakokat helyezett, meg egy dobozt is, amelyben valószínűleg valamilyen sütemény volt. Ezek szerint Nóra sütni is tud. A napsárga-fekete összeállításról persze egyből beugrott A kőszívű ember fiaiban Plankenhorst Alfonsine-t alakító felejthetetlen Béres Ilona. Mielőtt megijedne a kedves olvasó, hogy Ibsen Nóráját is idecitálom és felemlegetem – mellesleg nagy a csábítás –, megnyugtatásul közlöm, hogy ezennel befejezem irodalmi és filmes párhuzamok felvonultatását. Ha ebből a látványból és Freulein Alfonsine-ból indulunk ki, akkor Nóra feltehetőleg hideg, számító, kegyetlen és vad. Ez azonban teljességgel lehetetlen, mert Nóra mozdulatai egészen lágyak és majdhogynem balerinásak. Egy balerina viszont bohémebb, mint amit ő sugároz magából.

    Nóra ugyanis rendkívül kiegyensúlyozott. Soha nem siet és soha nem lassú. Mindig csak egy dologra koncentrál. Például, hogy tökéletesen nyissa ki a garázsajtót. Pár napja megfigyeltem a garázsnyitó műveletet szakadó esőben. Akkor is tökéletesre sikerült. Bal kezében könnyedén tartotta az ernyőt, amíg a jobbal kinyitotta – a már előkészített kulccsal – a garázsajtót, majd kitámasztotta a praktikusan lehajtható támasztékkal. Belépett a garázsba, miközben az ernyőt olyasformán tartotta hátra, majd helyezte le – az ajtón kívülre, a földre –, ahogyan minden menyasszony ösztönösen bánik a csokrával, mielőtt aláírná a nagykönyvet. Akkor is, ha először csinálja. Figyeljék csak meg.

    Egyébiránt Nórának a garázsa is tökéletes. Kívül-belül frissen van meszelve, semmi zavaró dolog nincs benne – nem úgy, mint sok helyen látni, hogy a garázs afféle raktárként vagy lomkamraként is funkcionál – csak és kizárólag az autó megóvását célozza. Ezek az udvari garázsok egyébként meglehetősen kényelmetlenek, épphogy befér rajtuk az autó, és mivel nem látok be teljesen, így nem is tudom, hogy lehetséges ilyen szűk helyen ki-beszállni. Alig lehet pár centi a félig nyitott kocsiajtó és a garázs fala között. Na, ezért olyan karcsú a Nóra. Ebben biztos vagyok.

    De azt továbbra sem tudom, hogy mi lehet a foglalkozása. Nincs például aktatáskája, amiből arra következtethetne az ember, hogy iratokat, netán szerződéseket, esetleg javítandó dolgozatokat hordana magával.

    Nincs bevásárló szatyra – pedig ez manapság már nem is ciki, nagyon csinos és trendy bevásárló táskákat lehet kapni, tudnék is olyat, ami illenék Nórához –, ehelyett leginkább amerikai filmekből ismert papírzacskókban hozza haza a napi eztazt. Ezek szerint viszont környezettudatosan gondolkodik. Lehet, hogy az autó is biogázzal működik?

    Az biztos, hogy bioélelmiszert vásárol, bár ezt nem nagyon látom – innen a másodikról – mert érkezésekor általában már erősen szürkülni szokott, illetve nem mindig van rajtam szemüveg.

    Nem lehet intézkedős-rohangálós munkája, mert soha nem láttam telefonálni, még véletlenül sem, de lehet, hogy csak nagyon normakövető és vezetés közben soha. A biztonsági övet is egyből bekapcsolja, amint autóba ül.

    Különben Nóra bizonyos fokig kortalan, úgy harminc és negyven között lehet bármennyi. Vagy ez is csak a második emelet, a szürkület és a szemüveg miatt pontatlan megfigyelés.

    Elmúlt negyed hat. Szürkül. És Nóra még nem jött haza. Egyébként vasal is.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.04.08. @ 09:58 :: Kovács Ágnes