El?ször a Kiscelli Múzeumba akartam eljutni, egy kiállítás megnyitójára…
Felszálltam a Kolosy téren, tökre örültem, hogy ráérek elindulni (mert öt percre lakom onnan). Na és hát a busz elindult, megállók meg minden és mire észrevettem, megint a téren voltam. Irtóra ideges lettem, merthogy alig volt már id?m. Másodjára kérdez?sködtem és így szálltam le végül id?ben. Eszméletlenül esett a hó, fújt a szél, mentek az autók én meg majd elaludtam (Tekintettel arra, hogy Y-nal végig sétáltuk és dumáltuk az éjszakát, kellett nekünk nem az Astorián bort venni, de hát a fene gondolta, hogy a II. kerület szíveskedik 11 után nem kiszolgálni bor utáni szomjunkat, pedig igazából boros kólát akartunk csak!)
Na, ott tartottam, hogy leszálltam valahol a világ szélét?l 5 percnyire és elindultam.Mentem. Nem is tudom, mire számítottam, hogy elém jön a Kiscelli? Mindenesetre nem akart elém jönni, tehát megint eltévedtem, majd megkönyörült és egyszer csak ott lett!
Szép nagy, ódon épület (de valamiért nem kedvelt meg és én sem ?t).
A kiállítás? Az igazság az, hogy én nem ismertem ezt a „Halast”. Csak úgy betoppantam. Meg különben sem szeretem a megnyitókat (akkor sosem arra figyel az ember, amire kellene). Jobban szeretek egy kiállítást egyedül végignézni, jó sokáig elid?zni, hagyni, hogy beszélgetésbe hívjanak a kiállított alkotások. Na most mindenki szó szerint beszélgetett mindenkivel, csak a tárgyak hangját nem hallottam meg.Pedig utólag visszagondolva kiabáltak ám azok a fotók és installációk! (Igazán meghallhattam volna a hangjukat!)Volt amúgy egy székes project. Szeretem a székeket, jó alapanyag.Emlékszel a Nyílt tengerenre, amit csináltunk hárman? X. kikötötte, hogy csináljunk jelenetet, de kötelez? széknek benne lennie.Meg Z-vel is próbáltunk egy másik jelenetet székekkel.
Elfordít, dob, felemel, megemel, elborít, eltör, rááll, alááll (?) összetesz, egymásra borít etc. Meg- volt az az el?adás, csak a „díszletét” láttam, a sarokban rengeteg pódiumos szék egymáson. Igen, azt hiszem szeretem a székeket.
Meg voltak fotók, tudod van olyan, hogy két házat összeépítenek, és az egyiket id?vel lebontják. Na, akkor ám ottmarad a „nyoma” a másik épületen.Azért ez szép.Mármint, ha belegondolsz. Ezt nem folytatom most jó?! Majd egyszer máskor, mert túlságosan belemennék.
A Kiscellit hátrahagyván fogalmam nem volt, hogyan fogok eljutni a Trafóba, egy óra alatt, a város másik végébe.Nem tudom, hogy értem oda, mert én csak mentem.eEgy busz szembe jött velem én meg felszálltam rá (ha már jött, miért is hagyjam elmenni?).
Kiderült közben, hogy az a busz mer? véletlen, hogy jött (tudod, az a sztrájk utáni napokban volt és még nem állt minden a helyére), és nem is az az útvonala.Minden utas rémülten kérdezte, hogy ugyan ez a járat megáll-e a Margit hídnál? Megállt, ezt onnan tudom, hogy én is ott szálltam le. Innent?l sima ügy. A jó öreg villamos végigdöcögött az útvonalán; Trafó (közben vettem csokit, nem bírtam tovább a hajszát). Egy csomó ember, még ismer?sök is. Az el?adás? A sárkányok melankóliája.
A cím király, de ezen kívül.Bevitt egy iszonytatóan jófej sorstárs, aki meg akarta nézni, hátsó sor. És izgalom és hát nem akarok róla beszélni.Nem volt szünet. Végig kellett nézni.
Haza.
Igazából értelmes nap volt: tudom már, hogy bárhova eltudok jutni, bárhonnan!
Kedves Antónia! Mint már írtam Neked, amíg nincs fényképed, addig nem publikáljuk írásaidat, továbbá a fenti írás hibáit kérlek, javítsd ki, és blog jellegénél fogva azután is inkább a naplódba javasolnám.
Aranka
Legutóbbi módosítás: 2010.04.24. @ 14:06 :: Mocsár Zsófia Alexandra