Mocsár Zsófia Alexandra - Panteon
Vezetéknév
Mocsár
Keresztnév
Zsófia Alexandra
Biográfia
Jelenleg egy művészeti egyetem hallgatója vagyok. Nevem felvett név, arcképem valódi retrósítva, de 3 évvel ezelőtti. 2 évtized a hátam mögött "boldog-szomorú " pillanatokkal. Írásaim sajátjaim, gondolataim is. Nehezen érthetők, elismerem. Saját világom kialakításában jelentős szerepe volt/van a színháznak és a képzőművészeteknek. Egy kérdésre válaszolva: anyai nagyszüleim nevéből adódik a mostani(Pálffy Antónia) névváltozat, s nos, való igaz, hogy születési nevem lecserélése bizonyos okokból folyamatban van... Köszönöm, hogy itt lehetek!:-)
9 év 17 komment

Azt hiszem, pályát tévesztettem. Jégszobrász leszek. Leolvasztottuk itthon a fagyasztót. Túl sok a jég.

Az jó, nem? Jeget beszerezni amúgy drága lenne, a mi hűtőnk meg kitermeli. A kezem meg bírja a hideget. Csak még azt nem tudom, hogy a kiskéssel, vagy a nagy baltával csákányozzam. Meg azt sem, hogy a fazékba, vagy a lavórba tegyem. A többi sima ügy, nem?

Egy szobor könnyen megvan. Csak csitt-csatt és kész. Mondjuk, megcsinálom a régi császárok, politikusok, királyok fejeit. A maiakkal fogom kezdeni. Aztán már nekem senki nem mondhatja, hogy nem foglalkoztam a művészettel! Elvégre kortárs lesz, mert politikussal kezdem és hát az anyag, a jég meg viszonyulni fog a tartalomhoz. Érted?! Politikust jégből, szó szerint fagyos tekintettel és szépen lassan elolvadót, ahogyan a választások közelednek. Tuti siker. Kár, hogy kis lakásban élünk, a sok jég nem fér el sehol. Lehet, hogy mégis csak hagyom a fagyasztóban. … mert csindadratta sejhaj… Hagyjuk! Oldódjunk…

10 év 12 komment

Először a Kiscelli Múzeumba akartam eljutni, egy kiállítás megnyitójára…

Felszálltam a Kolosy téren, tökre örültem, hogy ráérek elindulni, hiszen mindössze öt percre lakom onnan. Na és hát a busz elindult, megállók meg minden és mire észrevettem, megint a téren voltam. Irtóra ideges lettem, merthogy alig volt már időm. Másodjára kérdezősködtem és így szálltam le végül időben. Eszméletlenül esett a hó, fújt a szél, mentek az autók én meg majd elaludtam. Na, ott tartottam, hogy leszálltam valahol a világ szélétől ötpercnyire és belevetettem magam a végtelenbe. Nem is tudom, mire számítottam, hogy elém jön a Kiscelli? Mindenesetre nem akart elém jönni, tehát megint eltévedtem, majd megkönyörült és egyszer csak ott lett!

 

Szép nagy, ódon épület, ám valamiért nem kedvelt meg és én sem őt.

A kiállítás? Az igazság az, hogy én nem ismertem ezt a “Halast”. Csak úgy betoppantam. Meg különben sem szeretem a megnyitókat! Akkor sosem arra figyel az ember, amire kellene! Jobban szeretek egy kiállítást egyedül végignézni, jó sokáig elidőzni, hagyni, hogy beszélgetésre hívjanak a kiállított alkotások. Na, most mindenki szó szerint ordibált mindenkivel (füldugót persze nem adtak…), csak a tárgyak hangját nem hallottam meg. Pedig utólag visszagondolva kiabáltak ám azok a fotók és installációk. (Igazán meghallhattam volna a hangjukat!) Volt amúgy egy székes project. Szeretem a székeket, jó alapanyag. Emlékszel a „Nyílt tengeren”-re, amit mi csináltunk hárman? X. kikötötte, hogy készítsünk jelenetet, de kötelező széknek lennie benne. Meg Z-vel is próbáltunk egy másik szösszenetet székekkel.

Elfordít, dob, felemel, megemel, elborít, eltör, rááll, alááll (?) összetesz, egymásra dob etc.. Meg volt az az előadás, csak a “díszletét” láttam, a sarokban rengeteg pódiumos szék egymáson. Igen, azt hiszem, szeretem a székeket.

Meg voltak fotók, tudod, van olyan, hogy két házat összeépítenek, és az egyiket idővel lebontják. Na, akkor ám ott marad a „nyoma” a másik épületen. Azért ez szép. Mármint, ha belegondolsz… Ezt nem folytatom most jó? Majd egyszer máskor, mert túlságosan belemennék.

A Kiscellit hátrahagyván fogalmam nem volt, hogyan fogok eljutni a Trafóba egy óra alatt a város másik végébe. Nem tudom, hogy értem oda, mert csak mentem. Egy busz szembe jött velem én meg felszálltam rá. (Ha már arra járt, miért is hagytam volna elmenni?)

Kiderült közben, hogy az a busz merő véletlen, hogy elém szédelgett (tudod, az a sztrájk utáni napokban volt és még nem állt minden a helyére…), és nem is az volt az útvonala. Minden utas rémülten kérdezte, hogy ugyan ez a járat megáll-e a Margit hídnál? Megállt. Ezt onnan tudom, hogy én is ott szálltam le. Innentől sima ügy. A jó öreg villamos végigdöcögött az útvonalán; Trafó (közben vettem egy csokit… Nem bírtam tovább a hajszát…). Egy csomó ember, még ismer?sök is. Az előadás? A sárkányok melankóliája.

A cím király, de ezen kívül?! Bevitt egy iszonytatóan jó fej sorstárs, aki szintén meg akarta nézni… Hátsó sor. És izgalom… Nem volt szünet. Ott ragadtunk…

Igazából értelmes nap volt: tudom már, hogy bárhova el tudok jutni, bárhonnan! Amúgy a többi? Ha valaki ennyi felkiáltójelet ír valahova, az kiabál vagy visít. Mármint az írása. De az is lehet, a lelke… Nem tudom, de a mai művészetek legtöbbje ilyen. Talán csak a betűknek van csöndje. Meg a léleknek. S egy ilyen zsúfolt nap után mégis szívesen ott lennék a „Napfény városában”, azaz otthon. Tudom, hogy érted miről beszélek…

 

Budapest, 2010. 04. 07.

Kulturnap
10 év Nincs Komment

El?ször a Kiscelli Múzeumba akartam eljutni, egy kiállítás megnyitójára…
    Felszálltam a Kolosy téren, tökre örültem, hogy ráérek elindulni (mert öt percre lakom onnan). Na és hát a busz elindult, megállók meg minden és mire észrevettem, megint a téren voltam. Irtóra ideges lettem, merthogy alig volt már id?m. Másodjára kérdez?sködtem és így szálltam le végül id?ben. Eszméletlenül esett a hó, fújt a szél, mentek az autók én meg majd elaludtam (Tekintettel arra, hogy Y-nal végig sétáltuk és dumáltuk az éjszakát, kellett nekünk nem az Astorián bort venni, de hát a fene gondolta, hogy a II. kerület szíveskedik 11 után nem kiszolgálni bor utáni szomjunkat, pedig igazából boros kólát akartunk csak!)
    Na, ott tartottam, hogy leszálltam valahol a világ szélét?l 5 percnyire és elindultam.Mentem. Nem is tudom, mire számítottam, hogy elém jön a Kiscelli? Mindenesetre nem akart elém jönni, tehát megint eltévedtem, majd megkönyörült és egyszer csak ott lett!
    Szép nagy, ódon épület (de valamiért nem kedvelt meg és én sem ?t).
    A kiállítás? Az igazság az, hogy én nem ismertem ezt a “Halast”. Csak úgy betoppantam. Meg különben sem szeretem a megnyitókat (akkor sosem arra figyel az ember, amire kellene). Jobban szeretek egy kiállítást egyedül végignézni, jó sokáig elid?zni, hagyni, hogy beszélgetésbe hívjanak a kiállított alkotások. Na most mindenki szó szerint beszélgetett mindenkivel, csak a tárgyak hangját nem hallottam meg.Pedig utólag visszagondolva kiabáltak ám azok a fotók és installációk! (Igazán meghallhattam volna a hangjukat!)Volt amúgy egy székes project. Szeretem a székeket, jó alapanyag.Emlékszel a Nyílt tengerenre, amit csináltunk hárman? X. kikötötte, hogy csináljunk jelenetet, de kötelez? széknek benne lennie.Meg Z-vel is próbáltunk egy másik jelenetet székekkel.
    Elfordít, dob, felemel, megemel, elborít, eltör, rááll, alááll (?) összetesz, egymásra borít etc. Meg- volt az az el?adás, csak a „díszletét” láttam, a sarokban rengeteg pódiumos szék egymáson. Igen, azt hiszem szeretem a székeket.
    Meg voltak fotók, tudod van olyan, hogy két házat összeépítenek, és az egyiket id?vel lebontják. Na, akkor ám ottmarad a „nyoma” a másik épületen.Azért ez szép.Mármint, ha belegondolsz. Ezt nem folytatom most jó?! Majd egyszer máskor, mert túlságosan belemennék.
    A Kiscellit hátrahagyván fogalmam nem volt, hogyan fogok eljutni a Trafóba, egy óra alatt, a város másik végébe.Nem tudom, hogy értem oda, mert én csak mentem.eEgy busz szembe jött velem én meg felszálltam rá (ha már jött, miért is hagyjam elmenni?).
    Kiderült közben, hogy az a busz mer? véletlen, hogy jött (tudod, az a sztrájk utáni napokban volt és még nem állt minden a helyére), és nem is az az útvonala.Minden utas rémülten kérdezte, hogy ugyan ez a járat megáll-e a Margit hídnál? Megállt, ezt onnan tudom, hogy én is ott szálltam le. Innent?l sima ügy. A jó öreg villamos végigdöcögött az útvonalán; Trafó (közben vettem csokit, nem bírtam tovább a hajszát). Egy csomó ember, még ismer?sök is. Az el?adás? A sárkányok melankóliája.
   A cím király, de ezen kívül.Bevitt egy iszonytatóan jófej sorstárs, aki meg akarta nézni, hátsó sor. És izgalom és hát nem akarok róla beszélni.Nem volt szünet. Végig kellett nézni.
   Haza.
   Igazából értelmes nap volt: tudom már, hogy bárhova eltudok jutni, bárhonnan!

 

 

Kedves Antónia! Mint már írtam Neked, amíg nincs fényképed, addig nem publikáljuk írásaidat, továbbá a fenti írás hibáit kérlek, javítsd ki, és blog jellegénél fogva azután is inkább a naplódba javasolnám.

Aranka

10 év 12 komment

Kezdjük ott, hogy felszállsz.

    Vagyis, tegyük fel, hogy eléred a vonatod és felszállsz. (Mondjuk, még valamiféle jegyed is van.)

    Tehát utazol a másodosztályon (elsőre nincs pénzed).

    Egybenyílt tér, gyanús ülések. Előtted fiatal srác, bealudt. A táskáját fogja, ennyi az össz. szükséglete, amúgy semmi extrém. De melletted két nénike, az egyik enyhén előrehajolva, átéléssel a szemében (hogy végre valaki meghallgatja) és magyaráz vége nincs szövegeket, hol a tepsis rántott húsról (?!) hol meg az x.- sorozatról, időnként hagyja megszólalni a szemben ülő társát, de akkor megint elfolytja valami életbevágó történettel. Odébb egy pasas, alvást tettet; az a tettetős fajta: fekete felső, fekete nadrág, de nem ügyvéd vagy ilyesmi (azok mindig olyan aranyosan, nyálukat csöpögetve szunnyadnak, persze nem a gyorson; azok nem vegyülősek), na tehát ezt a faszit inkább nézném valami gyanús alaknak.

    A kalauz? Több típus él belőlük. Egy biztos: tutira csak mutatják, hogy ők milyen kemények, és a rend és törvény és stb. közben ők is ugyanolyanok, mint mi; ha jól meggondolom, asszem még sajnálom is őket.

    Kispusztanyergesről mész Nagytetűférgesre.

    A megállóhelyek:

    Felszállsz Kispusztanyergesen-Rőttönfőtt-Trótli-Szkalátosmálton-Apropél-Nagytető-Nagytetőférges.

    A jegy nagyon drága oda-vissza, szóval könnyítesz a helyzeten: kitapasztalod, hogy a kalauz mindig Rőttönfőttnél jön (vagy előtte, de sohasem utána).

    Közben a srácnak a feje előttem olyan édesen lehuppant, azután vissza.

    A fura, fekete cuccos alak leszállt (fehér dzsekiben?). De leült a helyére egy még gyanúsabb alak (munkás fajta).

    Ott tartottam, hogy a jegy és a kalauz, igen a lényeg: Trótliig veszed a jegyet.

    Egyszerű nem? A kalauz is ember, nem tud megjegyezni mást, csak az arcod, de azt nem, hogy meddig mész, tudja, hogy ellenőrzött és kész.

    Először még lehet benned némi görcs, de aztán megszokod: ezt lehet. (Amíg egyszer meg nem szívod.)

    Tehát ellenőrzött a kalauz.

    Van még valami fontos. Ez a jegykérdés nem a gyorsra értendő, tehát még tovább bonyolítom: kell helyjegy. Azt venni kell, nincs mese; különben büntetés, de baj van. Kitalálod?

    Na jó, segítek: a jegyet Trótliig veszed (automatik a helyjegyed is addig szól) és akkor most van gáz:

Trótlitól nincs helyed (elvileg) és hát jöhet a néni-bácsi, hogy leüljön, a kalauz meg nézhet, hogy mi a szösz, és ezért te a büfékocsiban utazol az elejétől kezdve (akkor ülsz le, ha tutira van hely a vonaton, de a cuccodat akkor is jó előre biztonságba helyezed, márhogy ne kelljen kiállni a pakkodnak az esetleges “költözködéseket”). Tisztára, mint egy összeesküvés, mi?

    Valahogy így. Azért ülsz a büfékocsiban, hogy ne tűnjön fel, hogy nincs helyed Trótlitól.

    Na most ez a gyors, itt ülnek melletted. A büfékocsi amúgy nyugis, kivéve, ha péntek van. Akkor mindenki büntetést fizet, és senkinek sincs helyjegye, és mindenki büfézik. Na akkor tudod meg az ország legnagyobb pletykáit, ha akarod, ha nem!

    Időközben melléd ül egy nő és szidja a srácot, hogy miért foglalt el két helyet (ugyanis nemrég bóbiskolva elterült). Jön egy néni (újabb) ezúttal nem a dumálós fajta, hanem a krákogós. Tele lesz a jó nagy kabin emberekkel és a velük járó bűzzel. Küzdés a helyekért (a srácot is felébresztik a másik ülésért). Egy tanárnő, onnan tudom, hogy dolgozatokat javít. Forgatónyomatékosat. Feldereng valami, de nem akarod kivilágosítani túlságosan az emléket, terhelik elég feleslegessel az agyadat, lásd a néni melletted (na nem a krákogós, a másik benemállaszám típus) épp Edit és János válásáról folytat beszámolót. Szegény János.

    És szegény én – gondolod magadban -, de lassan bedöcög a vonat Nagytetőférgesre és elfelejtheted az arcokat a vonatról, mert hát Nagytetőférgesen felszállsz a villamosra, ami persze tömve van és gondolkozhatsz jó előre, hogy hogyan fogod lepasszírozni magad, meg a hajléktalanféle bűzölgő bácsit melletted a pokolba kívánhatod, hogy miért is beszél magában. Meg aztán lemész az aluljáróba, és nem tudod, hogy hogyan lesz ennyi ember egyszer csak, és mindegyiknek új arca van és új beszélőkéje, és hát gondolhatod akkor: ótejóég velük nem akarnék soha egy kabinban utazni!

   Aztán legközelebb felszállsz a vonatra és azt gondolod: ennél nem lehet rosszabb!

   De félreértés ne essék, én szeretek vonatozni!

Mocsár Zsófia Alexandra - Panteon még nincsenek barátai.
Túlvilágon továbbélő szerzőink...