Nézd, mi mindenünk van a föld kegyes hátán,
mi körbe görbült szépségeink árán!
Nem panaszkodik, hogy nehéz a súly, mit
Isten tudja, mióta cipel, pedig felhőkarcolókkal
sújtotta az ember és megannyi mással,
mit szintén szolgájává tett, mi meg csak panaszkodunk
mindnyájan, eldobnánk a semmis terheket.
Vannak patakok, vannak folyóink bőven, tengereink,
óceánok, hajóink paradicsomi kikötőkben.
Vannak dombjaink, hegyeink egekkel határos
és növényeink, parány s hatalmas állatvilágok.
Tanúi lehetünk madarak beszédének, találgathatjuk,
ami szól, egymásra kiabálás vagy ének,
és vannak személyünk válogatta csodáink is;
amiben csak óhajt az ember, abban hisz!
…
Kevés nekem minden, amíg látok;
megszoktam a jót, mert volt szemem,
látásánál fogva lehettem kegyelt.
Nekem minden kevés, amíg hallok;
ismerem a világ majd minden zaját,
felém a csend csak oly ritkán kiált.
Kevés nekem minden érzés,
új illatra éhesen az orr,
más ízekre várnak ajkamon
és ember lévén irigylem a másét,
pedig mindenem ép,
magamból adnék cserébe,
csak azt nem kérdezem soha:
na, mégis, mennyiért s miért?
Legutóbbi módosítás: 2010.04.07. @ 08:57 :: Kőmüves Klára
