Amikor az ember éppen nem szerelmes senkibe, nagyon gyorsan bele tud szeretni szinte bárkibe. Általánosítottam ezzel az egy kalap alá vevő ember kifejezéssel, inkább helyesbítenék: én ezzel így vagyok, ugyanis mindenkiben van olyan szilánk, amiről úgy érezhetjük, éppen belőlünk csorbult, s szükségünk lenne rá, ahhoz, hogy újra egésszé válhassunk.
Nem olyan régen, amikor egyszerre már legalább öt emberben fedeztem fel magamból csorbult szilánkokat és ettől meglehetősen zavarodottá váltam, találkoztam valakivel, akiben mind az öt szilánkot észrevettem.
Telefonos egyeztetetést követően találkoztam vele. Már, ami a rövidre szabott telefonbeszélgetést illeti, az is meglehetősen furcsa volt. Szép volt a hangja. Nem, inkább amolyan nekem tetsző férfias.
A találkozást úgy kell elképzelni, mintha egy nagy csarnokban lettem volna vagy egy nyüzsgő tornateremben, amikor mindenfelől érkeznek hangfoszlányok, és az ember amúgy is egy konkrét eseményt figyel, ekkor jön valaki, aki odalép bemutatkozni, a kezed már nyújtod felé, hiszen a fül már vette a közeli adást, de a tekintet még másra szegeződik s amolyan nyeglén mozdul a fej, ha már a kéz kezet talált. Eleve zavarodott volt a pillanat.
Aztán erre a hirtelen, nem várt bemutatkozásra, mintha csak lecsapna a tudat. Pillanat tört része alatt szűnnek meg hangok, a mozdulat elfelejt követni, csak egy arcot lát az ember, egy szempárt és egyszerűen nem tud vele betelni. Az illető szája mozog, de a fül nem tud figyelni a mondottakra, mert még a gondolatot hallgatja, hogy: ki ez?
Aztán apránként befogadnak a hallójáratok, de addigra már elhangzottak azok a szavak, kérdések, melyekre illő lett volna válaszolni, így aztán kellemetlen kérdések következnek; Hogy mondtad? Mondd még egyszer!
Végül minden a helyére áll és én egy pillanat alatt elfelejtem az utóbbi idők szedett szilánkjait. Egy tanulmányút minden találkozás. Figyelője vagyok egy hosszabb folyamatnak, melyben szerepem alig, mégis érdeklődő megfigyelője vagyok a történéseknek.
Alkalmak következnek, melyek mind abban erősítenek meg, igen, belőlem nem apró szilánkok hiányoznak, hanem egy egészen nagyobb darab, ami benne van, s mintha csak ő is talált volna bennem valami neki tetszőt, kis idő elteltével felfedezni jár belém kérdéseivel. Eltervezem, hogy a következő találkozás alakalmával mit fogok tőle kérdezni és végül az általam kitalált kérdéseket ő szegezi felém. Néha ijesztően hat, mintha csak a gondolataimban sétálna. Figyelem a mozdulatait és minden rezdülése tetszik.
Talán vannak olyan mozdulatok, melyek nem tetszenének máskülönben mástól, de neki jól állnak. Nem olyannak t?nik a b?re, mint amilyennek képzeltem leendő nagyszerelmem bőrét, de hozzá éppen az illik. Haj és szemszíne sem olyan, mint amilyen nekem általában tetszik, de egyre inkább megszerethető. Mókás alak. Néha, mintha csak miattam bolondozna, ez tetszik, nagyon. A keze szép. Nem egy kalapácsforma dolgos kéz, de tetszik. A szeme olyan, mintha bogarak mászkálnának benne, az orra furcsamód csapott. Olyankor a legtökéletesebb, amikor kigombolja ingje pár gombját s, ha előrehajol látni szőrös mellkasát. Ez csudaszép kép nekem.
Néha már konkrétan rám néz, vagy mosolyog az orra alatt, de tudom, az a mosoly nekem vagy rólam szól.
Bárki azt gondolhatná, én hamarosan nagyon szerelmes leszek.
Hm, nem leszek az. Bár minden szép és jó, ha láthatom, mégis: foglaltak szilánkjai. Ez elég nyomasztó. Főleg, amikor azt képzelem, ha egymás közelében állunk, hogy na, akkor most jöhet egy égből pottyant roló, s csak mi ketten eltűnünk.
Aranygyűrű van az ujján. El sem tudom már képzelni anélkül, habár néha eltünteti a képzeletem ujjáról, olyankor farsangot képzelek. Ő egy nagy befőttes üveg, törékeny. Soha nem lenne szívem összetörni, de titkon abban reménykedem, hogy leesik valami képzeletbeli polcról és ahhoz, hogy újra teljessé tudjon válni, az én szilánkjaimra lesz szüksége. Mennyivel kedvesebb ez a megfogalmazás, mintha azt írnám: titkon abban reménykedem, hogy tőlem függetlenül egyszer majd véget ér jelen kapcsolata és akkor egymásra találhatunk, mert addig semmi szín alatt.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.29. @ 13:16 :: Kőmüves Klára
