Az ember csinálja is azt, ami vele történik.
Vincidorf a neve a gráci hajléktalan menedékhelynek, ahova néha bejárok tolmácsolni, vagy segíteni a személyzetnek. Néhány évvel ezel?tt alapította egy katolikus plébános, akit a szegények papjának is neveznek, mert nem tudta elnézni, hogy néhány szegény szerencsétlen helyi, vagy külföldr?l idekeveredett ember, nincs, ahol éjszakánként lehajtsa a fejét.
A szálló este 20 órától reggel 8 óráig ad szállást a bekérezked?knek, az egyetlen feltétel az, hogy drogos vagy ittas állapotban lév? embereket nem fogadnak be. Reggel el kell hagyni a szállót, de délben be lehet térni egy meleg levesre, és este 20 órakor a kint rekedteknek a Vincidorf kocsi meghatározott helyeken forró teát és szendvicseket osztogat.
Helyiek ritkán látogatnak ide, de annál többen vannak a közeli kelet-európai országokból ide vándorolt emberek, akik alkalmi munkákból, de f?leg koldulásból tartják el magukat.
A házirendet nagyon nehéz itt betartani, f?leg ilyenkor, téli id?szakban, mert az egész nap utcán üldögél?, kolduló emberek pálinkával melegítik fel magukat, ami aztán estére nagyon is megteszi a hatását, és bizony már nem melegít, legfeljebb csak szédít.
A személyzet örök harcban áll velük, és engem az a „megtiszteltetés” ért, hogy amikor bent vagyok, azonnal hozzájuk irányítanak, mert: „téged szeretnek, és hallgatnak rád!” Hogy ez mennyire igaz, azt nem tudom, de valóban elég jól megegyezek velük, talán azért is, mert értem a nyelvüket, és engem is közéjük tartozónak könyveltek el, azonkívül tudják, hogy ha kell, akkor minden t?lem telhet?t megteszek értük.
Nos, hála alkoholista barátaimnak (akik között amúgy nagyon intelligens emberek is vannak), gyakran fordulok meg a Sigmund Freund klinika ambulanciáján, ahova szükség esetén szállítjuk be az utcáról, buszmegállókból, parki padokról összeszedett, félig megfagyott, alkoholos mámorban szenderg? embereket. Itt a klinika alagsorában van a józanító, avagy az Akvárium, ahol a behozottak az e célra kihelyezett matracokon, meleg takaró és videomegfigyelés alatt kialudhatják alkoholmámorukat.
Az Akvárium a világ legszomorúbb helye.
Régi ismer?s arcok bukkannak fel itt újra és újra, szerencsétlen lecsúszott, reményvesztett emberek, de jól öltözött férfiak és n?k is, akikr?l sohasem gondolná senki, hogy belülr?l ismerik ezt a helyet.
Általában mindig, de télen és a téli ünnepek alatt különösen nagy itt a forgalom, szinte mindig teltház van.
Bunyóst az újesztend? hajnalán találtuk meg egy villamosmegállóban, ahol békésen szunyókált, üres vodkásüvegét szorongatva. Farkasordító hideg lévén, nem mertük otthagyni, ezért megmozgattam a vodkásüvegét, mert tudtam, hogy ha még egy csepp élet van benne, akkor ez életre kelti.
Sok rábeszélés és harcok árán, végül sikerült meggy?znöm, hogy jöjjön velünk az Akváriumba, olyan jó helyet szerzek ott neki, amilyen senkinek sem lesz.
Az ügyeletes orvos már régi ismer?sként üdvözöl minket, engem és a Bunyóst, és miután biztosítottuk neki a „jó helyet”, az orvos meghív engem egy kávéra a rendel?jébe. Már épp indulóba vagyok, amikor halkan kopognak az ajtón:
– Doktor úr, elmehetek? – dugja be az ajtón a fejét egy elegáns gyapjúkosztümbe öltözött hölgy.
– Igen, elmehet Frau S., ha jobban érzi magát.
– De ugye nem szólnak a férjemnek? Kérem… – kéri szemlesütve a szoknyáját igazgató hölgy.
– Nem Frau S., ön egy feln?tt n?, azt csinál az életével, amit akar – mondja fáradtan az orvos.
– Köszönöm doktor. Boldog újévet!
Együtt hagyjuk el a klinikát, és úgy alakul, hogy egy irányba indulunk el, mert a taxiállomás a villamosmegálló mellett van.
Frau S. nem néz fel, látszik, hogy zavarban van, szégyelli magát. Látásból jól ismerjük egymást, mert többször összefutottunk a klinikán.
? egy 50 év körüli, felt?n?en elegáns és ápolt hölgy, akit nem lehet nem észrevenni.
– Az utóbbi évben mind gyakrabban hozzák be – mesélte a múltkorában az orvos. – Amikor a férje üzleti ügyekben elutazik, a hölgy mindig kómásra issza magát, és az utcán kóborol, sírva keresi a férjét.
A csend kezd kínossá válni…
Hosszú, nehéz éjszaka van mögöttem, nagyon fáradt vagyok, s talán ezért történik meg, hogy megkérdezem:
– Mondja Frau S., minek csinálja ön ezt újra és újra?
Ahogy kimondom, már meg is bánom, mert tudom a szabályt, hogy soha ne kérdezz, csak végezd a dolgod! A kérdezgetés amúgy sem segít, mert az alkoholisták mindig találnak valami mentséget és igazolást a tetteikre.
Frau S-t láthatóan megdöbbenti a kérdésem, és hirtelen vörösebb lesz mint a kabátomon a vörös kereszt.
– Azért mert – dadogja – a férjem…
És mondja… Csak mondja, egyre jobban nekihevülve.
El?bb enyhén, aztán egyre jobban kezdek szédülni a halottaktól. Nézem azt a szerencsétlen Chanel kosztümbe öltözött elegáns asszonyt, és végül már nem látok mást, csak a a krokodilb?r táskáján a Gucci feliratot.
– Istenem küldj már egy taxit, hogy legyen már vége – könyörgöm gondolatban, amikor a n? hirtelen elhallgat.
Nem tudok felnézni, nem tudok megszólalni, de érzem, hogy néz, és tudom, hogy válaszra vár.
Hirtelen egy taxi fékez le mellettünk, de az asszony nem mozdul, csak néz.
– Mondja Frau S., ön szerint milyen életet, és milyen férfit érdemel egy olyan n?, aki ilyen szörny?ségeket már évek óta elt?r? – kérdezem, csak hogy mondjak valamit.
Frau S. néz még egy ideig, aztán nem szól egy szót sem, csak kihúzza magát, és méltóságteljesen beül a taxiba.
Két nap múlva váratlan telefonhívást kapok:
– Nézz be Hajnika, amikor erre jársz – mondja a klinika orvosa titokzatos hangon -, van valamim a számodra.
Kíváncsian veszem át másnap a klinika címére érkezett csomagot, amin név helyett csak ennyi áll: „A szilveszter éjszakai hölgynek”.
A csomagban egy üveg finom konyak, és rajta egy cédula a következ? írással:
„Nem találkozunk többé.
Az utolsó üveg konyakot elküldöm önnek. Köszönöm kedves, hogy meghallgatott.
Frau S.”
Prosit Neujahr!
/kemalka/
Legutóbbi módosítás: 2010.04.25. @ 10:20 :: Kemenes Hajnalka
