Faházi Andinak szeretettel
Otthonunk csak más magánya lehet,
kajla cip?nk taposta sajátunk –
véletlen nincs, mert biztosra hajtunk:
lehet, minden menet csak körmenet;
felmutatjuk közben a tükröket,
benne magunk, otthonunk – üvegen.
Napközben a látvány zavar, szétszed;
kell az este alig pisla fénye,
mert hunyorg a csillag, és az ember,
az is hunyorg közel-végtelennel;
magáról és másról egyre többet
megsejt, ahogy toporog az égen,
s földi törvényszéken; Nagykutya ott,
itt meg vízhez egy sötét eb kísér
minden embert, s átkel az otthagyott.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.07. @ 23:14 :: Petz György