Marthi Anna : egy ember amott…

ím az élet dacára

van idő olykor sorstalan

egy ember amott látod

mindezen kívül vagyon

 

zárt keservét nyakalja a kocsmatető

hózúgásra vágyik bent a borralelő

télre vált jegyet az ősz

térdre rogyik lábon álló öröm

 

fejed bent egy ábrándot járat

merszed álnok mi a sajnálat

hóhérgúnyát ölt a pillanat

Legutóbbi módosítás: 2010.03.31. @ 08:20 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak