Rábai még igazított egyet az öltözékén, aztán belenézett a kamerába. Adásban volt.
Durva vonalakkal megrajzolt arca egészen ellágyult, szeme mélységes tör?dést tükrözött. A sz?kös tévéstúdióban szinte érzékelni lehetett a szétáradó szeretethullámokat. Mióta Rábait szerz?dtették, a kés? esti órákban a csatorna nézettsége érezhet?en megugrott, id?nként megközelítette a nagyokét is.
Rábai kiábrándult, ám vérbeli profi volt. Más pályatársaival ellentétben kompromisszumot kötött az élettel. Ha a színházak le is írták, egy f?szerepet mégiscsak kapott estér?l-estére, ráadásul osztoznia sem kellett a sikerben. Nemrégiben még interjút is adott, melyben elmesélte miként ébredt különös gyógyítóképességére.
A mellén aranyló napot ábrázoló fehér palástba bújt férfi mélyen zeng? orgánumára és az emberi nyomorúságra épített. Úgy tartotta, munkájával nem árt senkinek, hiszen a betelefonálókat az orvosok sem tudták meggyógyítani. ? legalább újabb reményt ad nekik.
Rábai továbbra is a kamerába nézett, együttérz?, felh?s tekintettel. Hangja alapján megpróbálta elképzelni a Jolán néven bemutatkozó asszonyt.
„Milyen divatjamúlt név”, t?n?dött. „És lehet, hogy nemcsak a neve.”
– Hónapok óta levert és nem mozdul ki a lakásból? Retteg az emberekt?l? – ismételte meg a hallottakat.
– Ne aggódjon, szeretettel ezen is tudunk segíteni. Jolán, nézzen rám, egyenesen a szemembe!
Rábai ilyenkor többnyire arra a szomorú lehet?ségre gondolt, milyen keserves lenne elveszíteni kényelmes tévés állását. Ezt a trükköt alkalmazva, a szemébe csalt könnypermettel sikerült bársonyosabbá varázsolni a tekintetét.
Teljesen beleélve magát az alakításba, azt is plasztikusan elképzelte, amint a szembogarából fakadó gyógyító szeretethullámok a fény sebességével kiáradnak az éterbe, majd néhány pillanaton belül eljutnak az alföldi városban a szobájába zárkózott asszonyhoz, hogy ott jótékonyan beburkolják és enyhet adjanak neki. Közben arról sem feledkezett meg, hogy páciense minden egyes kedvez? visszajelzése továbbhizlalja az egy ideje ígéretes növekedésnek indult bankszámláját.
– Jolán, érzi, hogy ellazul a teste és könny?vé válik, mintha a ringatózó óceán felszínén lebegne? – kérdezte Rábai megnyugtató, mély hangján, lassan formálva a szavakat.
– Igen, Rábai Úr, mintha könnyebb lenne.
– Nagyszer?, Jolánka, nagyszer?! Megszabadítom én magát a rossz energiáktól. Hamarosan a bálban fog táncolni és maga lesz a legkapósabb menyecske. Csupán adja át magát a szeretet erejének.
– Értem, Rábai Úr – rebegte Jolán.
A fehér palástos m?sorvezet?nek ennyi elég is volt. Néha rendkívül nehéznek találta a munkáját, hiszen különleges er?feszítéseket tett a szerepében. Kimerült volt és fájt a feje. Lopva az órájára pillantott. Még két perc maradt az adásból.
– Isten áldja, Jolán. Együtt megtettük az els? lépéseket. A többi csupán magán múlik. A szeretet nem ismer lehetetlent, kivétel nélkül csodát tesz. De ha további segítségre lenne szüksége, engem holnap és holnapután is itt talál.
Rábai mindenesetre lényegesen jobban érezte magát. Profi módon megdolgozott a pénzéért, és másnap estig a gyógyításra sem kellett gondolnia.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.28. @ 13:33 :: Magyar Csaba
