Görögországba egyszerűen szerelmes vagyok. Ismerem szülőföldem szép tájait, városait, szívesen barangolok itthon is. Szép emlékek. Néha azonban furcsa dolgok is történnek velünk. Erről mesélek most.
Valamikor — jó pár éve —, amikor még fiatalabbak voltunk /meg anyagilag is „más lábakon” álltunk/ a nejemmel szombat reggel bevágtuk magunkat az akkor még fiatalkorúnak számító Ladámba /értsd: 18 életéve alatt volt/ és irány valahová, bárhová az országban.
Nem volt kitűzött cél, de egy biztos volt: mindig északnak indultunk — a hegyek felé, mint született alföldiek.
Egy alkalommal is a Bükkben barangoltunk és este tíz körül szállás után néztünk egy történelmi városunkban. Nem szórtuk a pénzt de akkor csak egy 4 csillagos szállóban kaptunk szobát. Mindegy volt, csak aludjunk végre.
Kora hajnalban /úgy kilenc körül/ ébredés és irány gyorsan, KÖTELEZŐ reggelizni. Ugye mindenki ismeri ezt a fogalmat. Legtöbb helyen valami péksüteményt elébed tesznek, valami gyanús színű felvágottal, kis dzsemmel, kapsz tejet, vagy kávét, teát – aztán éhesebben kelsz fel az asztaltól, mint ahogy leültél.
Hát ez nem ilyen volt. Itt kérem svéd-asztal volt.
Elégedetten néztem szét és már pakoltam is mindenből, amit megkívántam. Úgy öt-hat tányér sorakozott a tálcámon /de úgy voltam vele, majd fordulok még egyet/, amikor észrevettem, hogy az „ajtónálló” kicsit rosszallóan és kicsit olyan Hyppolit módra figyel rám. Én ajtónállónak nevezem az olyan szállodai személyzetet, akinek látszólag semmi dolga csak ácsorog és figyel.
A „kisördög” soha nem alszik. Bennem sem. Mocorogni kezdett, de nagyon. Úgy voltam vele ennek a jóembernek kell valami igazi élményt nyújtanom, ha már ilyen „figyelmes” velem.
Felvettem Mr. Bean figuráját és elkezdtem enni. A villáról, kanálról potyogott vissza az étel, a tejet melléöntöttem a pohárnak, CSÁMCSOGTAM, vakaróztam /az asszony már másik asztalhoz akart ülni, később meg is tette/.
Szóval megettem mindent, még ki is tunkoltam a tányérokat, aztán újra indultam a „beszerző” körútra. Az én kedves barátom már igen rosszallóan nézegetett, mire én nagyon kedvesen visszamosolyogtam rá /erre a mosolyomra az ismerőseimben meghűl a vér/. Nos, pakoltam újra szorgalmasan. Hosszasan tanulmányoztam a tojássütőt /tudjátok azt, ahol egy csapot nyitunk meg, és az alatta lévő forró platnira folyik a tojáslé/ és megtaláltam a módját, hogy elromoljon a csap. Sikerült a teljes tartályt kifolyatnom, mire az én emberem megjavította. Mondtam neki, hogy bocsánat, de ez biztos valami rossz keleti gyártmány /akkor még szocializmus volt!!!/. Udvariasan /első mindig a vendég / válaszolt, hogy semmi baj, és még elnézést is kért.
Legyűrtem a második adagot /pedig már nem voltam éhes/ és még tettem egy újabb /bár már kisebb felhozatalú/ tiszteletkört. Kellő kanál és villacsörömpöléssel legyűrtem az újabb adagokat is. A fiamtól megtanultam, hogyan lehet büfögni, ha nem is kell /levegőt kell nyelni/ s miután ezen tudományom is bemutattam, kellő székzörgés közepette felálltam, befejezettnek nyilvánítottam a reggelit.
Az ajtónálló barátom láthatóan megkönnyebbült, látván távozási szándékom, és jóleső mosollyal nyugtázta, hogy megszabadulnak tőlem.
Azért az ajtóban mellette még egy enyhe büfögést kicsiholtam magamból és ártatlan képpel megkérdeztem, hogy mikor lesz az ebéd, mert ettől a pár falattól hamar meg fogok éhezni. Rémült arccal közölte, hogy fél tizenkettőtől lehet ebédelni, és valami fájdalmat láttam a szemében.
Hja barátom, ilyen az élet!
Nem vagyok benne teljesen biztos, de mintha mentemben azt hallottam volna, hogy csuklik… aprókat… sűrűn… pszichésen nem lehetett rendben, vagy esetleg előző nap sárga agyagot nézett /berúgott/, esetleg a családi élete nem volt teljesen rendben, és ez kiborította?.. Ki tudja… egy ember nagyon összetett. De a csuklás valami lelki problémát jelez.
Hát kérem, a szállodaipar jobban megválogathatná az alkalmazottait!
Igazam van?
/Ps: a feleségem közölte, hogy hétfőn lesz a napja, amikor beadja a válópert. Ma sem értem, hogy miért vigyorogva közölte ezt, és én miért fuldokoltam a röhögéstől? Hiszen ez egy nagyon komoly elhatározás egy pár életében. Ki érti az emberi lélek rejtelmeit!!!!!! /
Legutóbbi módosítás: 2010.02.27. @ 12:00 :: Tiszai P Imre