Pulai Éva : Rebi néne

 

 

Várta már a tavaszt.

Szép arcán, szinte kislányos mosoly bujkál. Hullámos fekete haja soha nem látott festéket. Itt-ott villan fel egy fehér szál, majd szégyellősen el is bújik a dús rengetegben. Ki hinné, hogy már a nyolcvanadik tavasznak ad randevút, s melengeti vele lelkét? Jó hozzá az ég… Erőben és egészségben telnek a napjai. Mily sok gyönyörűség az, amire visszatekinthet…

Lassan harminc éve, hogy eltemette huszonöt év házasság után a párját.

— Szép volt ez a harminc év… Látod Sanyikám? — emeli tekintetét a magasba.

Nem is tudja… Szerette a férjét valamikor?

Szült neki két egészséges fiút. Becsülettel felnevelte őket. Egyiket a másik ellen. Micsoda családi viszályok voltak!

Megnősültek, unokák születtek… Jaj, de szép is volt… Egyik menyét uszíthatta a másikra.

— Tudod Klárikám… Zsuzsika azért haragszik rád, mert azt hiszi, a fiad az ő urától van.

Gyönyörűséggel tölti el még ma is a fiatalasszony döbbent arca.

Nézi ölébe ejtett kezeit… Az ízületek duzzadása miatt mintha karmokban végződnének ujjai. A vizenyős kézfejét áttetsző, pergamenszerű bőr borítja, napozni engedve a lilás ereket. Tenyerének melegségét a gyulladástól, köszvénytől kapta.

De talán a két lakás ára elég lesz, hogy átkeljen majd a folyón…

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.02.23. @ 18:08 :: Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.