M. Fehérvári Judit : Egyszer csak csöndben élsz…

*

 

 

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

Ha lépni még tudsz,

magadra öltöd régi, viseltes világod,

majd elballagsz valahova tova,

hol nem ér utol civilizációnk

ezernyi mocska…

 Már nem nézel szembe

semmilyen rendszerrel, árral,

titkon ejtett fénylő könnycsepp

sugárral,

hiszen kínlódtál Te is

megannyi zárral.

Az ajtók maradjanak csak titkon

őrzött kapuk, és az a

múlt, mi  mögöttük lapul,

hadd legyen az enyészeté.

Béke vele és elcsitult harag,

hogy akkor és ott Te voltál

egykori magad:

könnyvirág hallgatás.

 

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

Még a madarak hangját is kívánod,

s éppúgy a szelek énekét,

mint szívverésed

dobbanó ütemét,

sóhajaid  visszhangkoncertjei

felsírnak az égig.

A néma Hold alatt,

akár a tolvaj,

úgy settenkedik

kérlelhetetlen időd

a kertek alatt haza.

 Elméd még tétova

mozdulattal próbál

visszanyúlni

a régi hangokért,

mielőtt elnyel az örök

hallgatás.

 

 

Mocsár Gáborné Fehérvári Judit

 

Legutóbbi módosítás: 2010.02.05. @ 06:20 :: M. Fehérvári Judit

Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.