M. Fehérvári Judit :

„Ködszurkáló”

Latinovits Zoltán, az „értelmes szomorú” sírjánál „jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítlen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.”Mt 25:43)

Áthatolhatatlan ringó tűnődés   

világrévedő harmatszemedben:

fénylő autóbuszok ködös mosolya,

távolba intő jelzőlámpák lepattogzott zománca   

– földi Jupiter, töredelmes árny –

a halhatatlan míves fohász.    

Számodra test és árnyék nemcsak a szó,    

de minden,mi kimondhatatlanul fáj,

nem is tudott elnyelni a szocialista „báj”,

Agórád a szent megbocsátás temploma,

csillagréteken keres Téged is a mama,

mint a kicsi Pista-Attilát,

s úgy riansz a pályaudvarokon át,

hogy magadban érzed „kósza lányok”,

s „rühes ebek”csontvelőszaggató éji fájdalmát.

Utadon kezeid fogja robusztus Milán,

ki maga is égi Füst, s a tőle idősebb Kassák,

hisz MA is modernül üt.

Aztán Ady partiumi protestáns himnusza,

s Kosztolányi dionüszoszi mámorafonják

ajkaidra a babérzsoltárt,

így hidat ver ereje, akár bíborzsarát,

míg egyre csak hallod a verset,

mint sámánarcú szimfóniát,

és simogatod, fested,

sikítod, hogy legyen boldogító,

kegyes álom, fényszárnyalás,

sólyommámor, ha kell magad keresztre szegzed,

megfeszíted, ostorozod, üldözteted,

vagy Lázárként tanulod újra a világot,

mert önkívületes révvel várod,    

hogy megérkezzen végül a Te Szinbádod.

Csoda

„Keressük őt, hogy megtaláljuk; keressük, akit megtaláltunk. Elrejtőzött, hogy keressük, akit megtalálhatunk; végtelen,hogy keressük, amit megtaláltunk.” (Szent Ágoston)

Angyalarcú galambok szálltaka kémény fölött ama napon, midőn Jarius lánya ébredtönfeledten, hit gazdagon. Az ágy még vetett. Redőit a betegségezer súlya fodrozza. A szoba üres, Nincs benne kép, mégis az Úr igaz és hű temploma.

Mocsár Gáborné Fehérvári Judit