Kapus Attila : Nóra

Nyomtatás

1. Hexameterek

A hajnal fényével mosolyognak bent az akácfák,

Kacéran nyújtják ágaikat a telt Nap közelébe,

Foszló kerítés dédelgeti a bimbós, kusza hajtást,

Mellettem a dús lombok egyik fürge dalnoka ébred,

Csak Rád gondolok és rögtön velem érez az erd?!

Oly boldog vagyok, hogy szeretlek, áldalak Nóri!

Pirospozsgás arcodat idézi a reggel horizontja,

Kelyhükben ?riznek édes nektárként a virágok,

Vágyom, mikor homlokodon meglobban egy pici hajzat,

És szerelmünk tüzén öleljük édesen egymást!

2. Fényesség

Jobban szeretem a szívem

Amióta Te benne élsz,

Fényességedet úgy hiszem

Ragyogóbb, mint az aranyérc.

Drágább vagy nekem mindennél,

Tested, lelked, gondolatod,

Ajándékot minek vennél?

Magad túl nem szárnyalhatod.

A Mámor már mindig elkap,

És a testem sem beteg,

Nekem Szent ünnep minden nap,

Amit veled eltölthetek!

3. Mindenség

Amikor én téged átölellek,

Akkor a Mindenséget ölelem,

Köztünk az ifjú álmok felelnek,

És gyakorta kerget?znek velem.

Mert titkos éjeken is még aggódva,

Melegségemmel rejtettelek volna,

Mint békés lakóját a fa odva,

Én az életet csak benned lelem.

Úgy kellesz, mint rétnek a f?szálak,

Ha a fák alatt hever, hallgatag,

Úgy kellesz, mint aszály vándorának,

Az enyhülést adó, csendes patak.

Úgy kellesz, mint igazságnak az érvek,

Melyekt?l lapuló b?nösök félnek,

Kellesz, mint a lázas nyomorgó népnek

A mindennapi betev? falat.

Úgy kellesz, mint a ringató kalász

És a hívogató búzaföldek,

Mint a jutalmazó simogatás

Egy pajkos, ért? kutyakölyöknek,

Mint a reménység az ártatlanoknak,

Hol az elsuttogott imák elfogynak,

Mint a fegyverek, ha a földre rogynak,

És nem szólalnak meg soha többet.

4. Nyugalom

Melletted mindig édes a pihenés,

De mások téveszméje nem altat,

Így hát óvlak a kóbor árnyaktól és

?rzöm

a bel?led sugárzó Nyugalmat.

Minden szavad olyan, mint az orvosság,

Elmémben a kétkedés elhallgat,

És helyére kerülsz, a bizonyosság,

látva

a bel?led sugárzó Nyugalmat.

Mikor kimondom, hogy szeretlek, talán

Szebb igazságot senki sem vallhat,

A lét örökkön áradó folyamán

érzem

a bel?led sugárzó Nyugalmat.

5. (Mellékdal)

(Megvetettem kett?nknek ágyamat,

Az éjszaka is kedves árnyat ad,

Csókod ízlelem, és mint lágy zamat,

Fölidézi hogy most a Vágy szabad.

Együtt szárnyalunk, mint két szilaj sas,

Feltekint az erd?n járó farkas,

Mert nem ijeszt meg minket hatalmas

Örvény, sem a cellán sziszeg? vas!

Te vagy az, kit?l izzást kap a Nyár,

Te vagy az, ki léptem nyomába jár,

Te vagy az, ki es?ben is akár

Ösvényem napos részére talál.

E szavak el?tted csak hevernek,

Mint a finom hó a nagy hegyeknek

Ormán, nem roppannak, mint a berkek,

Nincs szavam, hogy mennyire Szeretlek!)

———————————————

Két problémám van a verssel. Az els? az t?lem független, talán kezdem is ezzel. Úgy tudom, hogy József Attila jogutódai minden olyan J.A. verset leszedettek az internetr?l, amely teljes terjedelmében volt publikálva. (Csak részleteket szabad közölni a költ? egy-egy verséb?l, ti.) Azt is korlátozzák továbbá, hogy József Attila nevével fémjelzett írások parafrázisai megjelenhessenek bármely folyóiratban, vagy az elektronikus sajtóban. Komoly jogi következményekkel járna ennek a tiltásnak figyelmen kívül hagyása.

A másik problémám az, hogy nem igazán sikerült versek ezek. Az els? talán, rezegve, de átevickél a limiten. A másik kett? nagyon nem. Túlon túl szentimentális, személyes megszólítás marad, nem érzem, hogy a kedvesen kívül – akar-e üzenni másnak. Én, az olvasó, kint rekedtem.