Lépkedek feléd a januári ködben – jótékony lepel – elfed, átölel, nem láthatod a félelmet arcomon, a kezem sem, ahogy ökölbe szorul, csak lépkedek feléd félve, szótlanul… egy marék hó olvad ki tenyeremb?l, közénk telepszik a némaság, orvul a lelkembe fészkeli magát a kérdés: lépjek-e tovább? aztán újabb lépés, sután, tétován – a januári ködben botladozva el?re, – nem látlak, de tudom: elindultál te is, bizonytalanul, engem keresve a labirintus-éjben! én itt, te ott. sötét ösvényeken fázva félünk. lesz-e út, amin egyszer, majd egymáshoz elérünk?
...írok! hosszú évek óta a magam örömére. Néha szívesen megosztom másokkal is, mert talán vannak olyanok, akiknek szintén örömet okoz. Esetleg vannak, akiknek hasonló gondolataik, érzéseik vannak. Minden, amit megfogalmazok én magam vagyok.