*
Fázom,
lelkem vetkőztetted meztelenre,
szögeid szaggatják húsom.
Letépted álcám, múltam meztelen,
bújnék hozzád, így piszkosan, véresen.
Fázom,
kioltottad tüzem, a parázst taposod,
keresztem törött vállamra rakod.
Metsző hideg jeges szél vág arcomba,
cipelem magam, s téged, fel a dombra.
Fázom,
koponyákon járok, élő, síró lelkeken,
kálváriám – mert megszülettem – végtelen.
Szánj meg, ha akarod, tedd hideg értelemmel,
engedd, hogy betakarózzak forró testeddel.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.22. @ 22:30 :: Tiszai P Imre