Szögedi Judit : Játék

Játsszuk, hogy játszunk…

 

 

 

                                            Múltammal üldögélünk.

                                             Hörpölgetjük teánk.

                                            Életre kelnek számban

                                                   az ízek:

                                              zsíroskenyér ölében

                                           roppanó hagymakarikák.

                                             Suta, törött csókok,

                                               forrongó éjszakák

                                           édesen buta emlékképek.

                                            Barnába mélyült zöld

                                                  szempártól

                                             ébredt bizserget?,

                                                 illetlen álmok

                                                szavakká villanva

                                              úszkálnak közöttünk

                                            a füstös dimenziókon át.

                                                Ronggyá foszlott

                                                   mondatok

                                           andalító testébe révedek.

                                              Eltakar, s körbefonva

                                                     súgja:

                                               – Játszom veled.

                                               Ma a tied vagyok.-

 

                                               Játszom a sorssal.

                                          Kezében pörögnek a lapok.

                                       Veszítek katonás büszkességgel,

                                              beletöröd?-sorban.

                                                  Black Jack,

                                            majd a rulett forog

                                           végtelen körbe-körbe,

                                             végül pohár zörren:

                                            szédít? kockapiruett

                                             táncol az asztalon,

                                         s a pörg? kockák tetején

                                                  megülnek 

                                              a mindig egyesek.

 

                                                  Felkacag:

                                         Ó, te ostoba, ne sajnáld!

                                           Csak az EGY a fontos.

                                              A többi? Feledd.

                                           Intés nélkül elsuhan.

                                            Csészéjében éveim

                                        rongyolódó színei felizzanak.

                                             Markolom múltam

                                           kipörgetett kincseit,

                                             viszem magammal

                                           forrongó pont-szavát.

                                            Szétdobálom otthon

                                              minden Egyesem,                                                           

                                               s felf?töm vele

                                               karcos napjaim

                                               rég kih?lt falát.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szögedi Judit
Szerző Szögedi Judit 36 Írás
Sok éve siketté vált álmodozó és sok évet már megélt...s még mennyi leszek?..nem tudom..ÃÂm igyekezem méltón élni,s ha " Homo Sapiens"-ként nem tudom megítélni már a világ dolgait,akkor a bennem ficánkoló " Homo Ludens " incselkedésével szemlélem... "Megnézted jól kivel s hova tartasz? Mert az életben naiv álmok, és tévelygő álmodozók, csaló-hamis illúziók, és ügyes illuzionisták vannak..."