Múltammal üldögélünk.
Hörpölgetjük teánk.
Életre kelnek számban
az ízek:
zsíroskenyér ölében
roppanó hagymakarikák.
Suta, törött csókok,
forrongó éjszakák
édesen buta emlékképek.
Barnába mélyült zöld
szempártól
ébredt bizserget?,
illetlen álmok
szavakká villanva
úszkálnak közöttünk
a füstös dimenziókon át.
Ronggyá foszlott
mondatok
andalító testébe révedek.
Eltakar, s körbefonva
súgja:
– Játszom veled.
Ma a tied vagyok.-
Játszom a sorssal.
Kezében pörögnek a lapok.
Veszítek katonás büszkességgel,
beletöröd?-sorban.
Black Jack,
majd a rulett forog
végtelen körbe-körbe,
végül pohár zörren:
szédít? kockapiruett
táncol az asztalon,
s a pörg? kockák tetején
megülnek
a mindig egyesek.
Felkacag:
Ó, te ostoba, ne sajnáld!
Csak az EGY a fontos.
A többi? Feledd.
Intés nélkül elsuhan.
Csészéjében éveim
rongyolódó színei felizzanak.
Markolom múltam
kipörgetett kincseit,
viszem magammal
forrongó pont-szavát.
Szétdobálom otthon
minden Egyesem,
s felf?töm vele
karcos napjaim
rég kih?lt falát.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.27. @ 18:34 :: Szögedi Judit
