Széthullajtott könnyeink
megülik lelkeinket
súlyosan mint felkorbácsolt
hullámok a csendes
tengeröblöt
évek buzognak a sejtek mélyén
partra vetett fodros ünnepek
ernyedt érpályák
s megfeszítve
még hallgat a múlt
s gyűlik a ki nem mondott szó
lila köd száll le
és mi lázadunk
és lázítunk
az indulat jajongva tombol
őrjítő táncba fog
alkony pírját szövi a Nap
lángvörös fonalból a fák fölé
beleremeg foszló teste
minden elveszett
halottmaszkjává sápad a Hold
kihült barlang lett hiányod
mint a visszhangtalan csend
ülök az éjsötétben
s rám d?lnek a falak
árnyékodat terítik szét melegen
ólomlábakon jössz bújsz hozzám
ölelsz ahogy régen
mintha itt lennél velem
mosolyod tört döf
az éj vonagló torkába
hóhérom lettél
s én meghalok
hogy feltámadhassak érted
lassan összerak agyam
és szétbontanak álmaim
hogy több légy nekem
minden valónál
zárak kattannak
vad dobszó ősi tam-tamok
őrjítő vágyak lángja gyúl
üstökös génjeimben
feldübörög távolból egy hang
mintha ablakomat verné valaki
Már látlak
széthullajtott könnyek közt
te állsz ott
a nyitott ajtómnál
Legutóbbi módosítás: 2010.01.12. @ 12:57 :: Seres László
