Kőmüves Klára : Beutaló

 

 

 

Tegnap ismét megkörnyékezett a félelem, ilyenkor beszakad a hát, szívtájon szétszórt élelem.

   Teszem azt, morzsolt kukoricahalom, mi felett disznók röfögve nyelnek, vagy ló roppantós harapása zabra, ehhez hasonlítható szorító fájdalom bambul a pitvarba. Talán már pszichés, levegő után kapkodom, aztán magamat nyugtatom azzal, hogy sorra hívom ismerőseim, akik még soha nem éreztek hasonlót, s csak legyintenek – ne viccelj már megint!

    Megállapítom, soha nem fájt ennyire, nosza, orvost, nem bízhatom magam a semmire.

    Tárcsázom a körzetim, onnan egy hang válaszol. Ma nincs. S most én jövök. Ma sem, megint.

    Bejárom a várost, sehol egy magánrendelő, de mégis, egy, bár az éppen nem nyerő.

    Aztán egészségház, sok orvos – sok beteg.

    – Nem nálam van a kártyája, beutalóköteles, Hölgyem, nem értem Önt, miért nem érti meg?

    Még egy telefon, a kórház majd csak elfogad. – Hölgyem, ide csak beutalóval szabad…

    Pitvarnál egyre nagyobb harapás, méreg, düh, erős harag, meggyötörten állok egy lépcső alatt.

    Most aztán nem bírom tovább, felrohanok a lépcsőn, szúrós tekintetekbe ütközöm, magamban mormolom, még csak az kéne, hogy beutalót kérjek a halálba! Kijön a doktornő, Önt nem fogadhatom ma, és én belátom, lassan fél kettő, neki meg egyig szólt a rendelés, de azért megvizsgált, rendes volt, sőt, nem fogadott el hálapénzt.

 

    Megállapítható ezért, hogy a környéken beutaló nélkül csak egy ember segít, s kijelenthető továbbá, hogy nem vesznek komolyan, csak ha valahová beutalód van, így aztán mindenkinek mostantól azt tanácsolom, már most szerezze be, hátha… Váratlanul, egy napon…

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.19. @ 08:00 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 713 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))