Semmiség

Elhagytál hirtelen,
elvitted mindenem.
Csak itthagyott
illatod lengedez,

s mint a füst,

gúnyosan

körbefonsz.

Fojtogatnak
szobáim falaiba
olvadt szavaid.
Visszhangzanak,

vaníliapárában

gomolyogva,
gonoszul nevetve

perlik jussod.
Mondd,
mit tegyek
ittfelejtett,
üres-veled?
Hisz’ láthatod:
Önmarcangoló
kéjjel gyötör
rám rovott,

árnyékban kuporgó
magányom.
Csipkés fény? éjjeleken

fülembe susogsz:

– szép volt? kellett? –

S félve, döhödten

álmodba égetve

acsarogva kérlek:

– még sokáig fájj nekem,

még sokáig hiányozz!

 

 

 

 

 

Szerző Szögedi Judit 36 írás
Sok éve siketté vált álmodozó és sok évet már megélt...s még mennyi leszek?..nem tudom..ÃÂm igyekezem méltón élni,s ha " Homo Sapiens"-ként nem tudom megítélni már a világ dolgait,akkor a bennem ficánkoló " Homo Ludens " incselkedésével szemlélem... "Megnézted jól kivel s hova tartasz? Mert az életben naiv álmok, és tévelygő álmodozók, csaló-hamis illúziók, és ügyes illuzionisták vannak..."

11 Komment

  1. Kedvesek vagytok, köszönöm 🙂
    1-RE :S.Sz. István, ezzel nem vagy egyedül.Bevallom, én sem értek a versekhez 🙂 amit az is igazol, hogy
    2-RE : Kedves Tibor, neked is köszönöm, bár nem tudom mi az a “feszítő ellentét” egy versben, de ha jó dolog, akkor megtartom. 🙂
    3-RE : István, azért egyéb, mert nemigazán van merszem berakni a versek közé (Attila írá nekem nem oly rég,hogy “kis-hitű”..) Erikám, aranyos vagy! 🙂

Hagyj üzenetet