Szögedi Judit : Semmiség

Nyomtatás

Elhagytál hirtelen,
elvitted mindenem.
Csak itthagyott
illatod lengedez,

s mint a füst,

gúnyosan

körbefonsz.

Fojtogatnak
szobáim falaiba
olvadt szavaid.
Visszhangzanak,

vaníliapárában

gomolyogva,
gonoszul nevetve

perlik jussod.
Mondd,
mit tegyek
ittfelejtett,
üres-veled?
Hisz’ láthatod:
Önmarcangoló
kéjjel gyötör
rám rovott,

árnyékban kuporgó
magányom.
Csipkés fény? éjjeleken

fülembe susogsz:

– szép volt? kellett? –

S félve, döhödten

álmodba égetve

acsarogva kérlek:

– még sokáig fájj nekem,

még sokáig hiányozz!