Szívedhez szól egy csöndes hang.
Fülednek zúg egy kisharang.
Némaság szava beszédes,
merengés íze méz édes.
Fényes, izzó lágy szeretet
fonja össze két kezedet.
S ha ajtódat lakatok ?rzik,
szívedben strázsa rejt?zik,
bánt a földi lét törvénye,
hív az elmúlás örvénye,
adj hangot a hárfa, húrnak!
Verseid mint füst kiúsznak,
Dalba fonva száz virágot,
meggyógyítva a világot.
A mindenség sejtedben él,
szívedhez szól, benned beszél,
univerzumod megnyílik,
ihlet, er? ebben rejlik.
Ez ajándék mindenkinek!
Felkavar, mint csepp a vizet.
S ha a zúgó tengert nézed,
víz erejét meg nem érzed.
Merítsd magad a habokba!
Hívd a Múzsádat dalolva!
Engedd ki hangját a szádon!
Szálljon szavad angyalszárnyon!
Legutóbbi módosítás: 2009.12.17. @ 10:35 :: Szmolényi Edit