Lassan-köt? betonba
ágyaz életem –
Cement-cihába töltött
sóderpárnát
is ad nekem –
Kemény e fekhely,
testemet mégis
magábavonzza,
s homokkal bélelt dunnám’
a félelem – kábult
fejemre húzza.
Meddig szilárdul még
létemnek félkész börtöne?
Mikorra présel ki
magából végre Végzetem?!
S – majdan kiszálló lelkemért –
egy angyal eljön-e?
Hogy fényárban fürödhessek –
napáztatta, aranyló réteken…
