mint imára hajló kezek
némán, összefonva kérnek.*
Egyszer, régen volt egy ország. Lakói? Mint a mesében, éltek békében.
Különböztek egymástól. Más volt a hajuk, bőrük színe, nem egyformán gondolkodtak, beszéltek.
Volt, aki messziről hozott, keveréknyelvet beszélt. Azt mondták magukról, ők cigányok.
Közülük némelyik szépen szóló hegedűvel kötött örök barátságot. Mások járták a házakat, lyukas edényeket foltoztak, igyekeztek hasznossá tenni magukat, mert élni akartak.
Az ország lakói tisztelettel köszöntötték egymást az utakon. Akkor még az is előfordult, hogy néhol megosztották ételüket a szűkölködőkkel.
Ha jól emlékszem a zenészek a városok lakói közt éltek, jó szomszédok voltak.
A szegényebb cigányok fehérre meszelt kis házaikban, füstös kémények alatt, kicsit távolabb a többiektől.
Múltak az évek, az idő múlása változással jár.
Ám, akkor, valamikor régebben az idő kereke rossz irányba fordult. Forró nyarak jöttek, rossz gondolatok születtek. Azok a gondolatok beköltöztek az emberek lelkébe. A rossz nagyon megnézi hova. Ahol helyet talál, ott tanyát üt. Így jutott abból sok lakosnak az országban, ahol cseppnyi üres hely volt, a fejekben.
Aki ezzel a rossz gondolattal élt, adta tovább, s megszületett a gyűlölet. Beszédben, tettekben.
Azt hitték némelyek, ha nekik nem jó, másnak se legyen kényelmes az élete. Először sértések röpködtek a levegőben. Akit megsértettek panaszkodott, majd felháborodott.
Fogyott a munkalehetőség, több idő maradt gondolkodni. Okos fejben az idő jó gondolatokat szül. A másikban rosszat, vagy semmit. Az utóbbi eset sem hasznos, de a rossz súg valamit, s eszközt ad a kézbe. Nem munkaeszközt, pedig azt is adhatna. Fegyvert. Mond is mellé valamit: használd!
Lövések dördültek, itt-ott.
Halál, visszafordíthatatlan esemény. Értelmetlen, mert olyasmit vesz el bőrszíntől, életformától függetlenül, amit visszaadni nem lehet.
Békesség, türelem, szeretet olyan szép szavak.
Vajon hol laknak ilyen időkben?
Legutóbbi módosítás: 2009.08.10. @ 09:49 :: Sonkoly Éva
