Ami igaz, igaz, Béla valahogy úgy lett császár, ahogy Bismarck a lengyel nemeseket jellemezte. „Van ugyan coboly bundájuk, de nincs hálóingük.”
Bélának megvolt a cége, immár egyedüli tulajdonosként birtokolta, viszont az F. hitelez?ivel kötött megállapodásnak megfelel?en jóval többel tartozott nekik, mint korábban az F. GmbH-nak, ez volt ugyanis a „császárság” ára. ?k még így is buktak a dolgon, de 20-30%-ot bukni, vagy 100%-ot – bizony nem mindegy!
Így aztán, ha minden aktívumot összeadtunk és kivontuk bel?le a tartozásokat, csinos kis mínusz lett a végösszeg.
De Béla nem lett volna Béla, ha ki nem találja a megoldást.
1990-91-r?l beszélünk, az MDF „kamikáze-kormánya” épp hogy letette az esküt. A címert, meg a névtáblákat már lecserélték ugyan, az országgy?lés legels? határozatával a képvisel?k illetményét is meghatározta, de a gyakorlatban még minden a szocializmusban megszokott rend szerint folyt.
A vámot és az ÁFÁ-t, minden más fizetend? közteherrel együtt bemondásra „felírták”, aztán küldtek egy csinos kis leporellót a fizetend? összeggel.
Addig, amíg az állam a saját cégeivel intézte ily módon a dolgokat, nem is volt semmi baj, csakhogy a magánszektor kicsit másképp gondolkodik – és másképp is cselekszik.
– Hogy fogunk kimászni a gödörb?l? – kérdeztem Bélát
– Nagyon egyszer?. Máris van tizenötmillió hitelünk, ami kamatmentes és soha nem kell visszafizetni.
A meglepetést?l úgy kigúvadt a szemem, hogy majdnem elgurult.
– Lehetne ezt kicsit b?vebben? Ilyen bankhitel nincs!
– Azt nem is mondtam, viszont minden eladott termék árából úgy 60% az adó, csak a többi a miénk. Jelenleg tizenöt millióval tartozunk a VPOP-nek (vámosok), de ?k nem kérik a pénzt, csak az ostoba leporellóikat küldözgetik. Hát küldözgessék! Mostantól kezdve nem fizetünk nekik egy petákot sem.
Te pedig szerzel egy külföldi céget, aki hajlandó horribilis veszteséggel eladni nekünk azt, amit az X és Y szállít.
– Ha találok ilyen bolondot, magam gründolok céget! Már a szállító veszteségéb?l is milliomos lennék. Hogy képzelheted, hogy létezik ilyen bolond.
– Tudom!
– Tudod?!
– Ne légy már ilyen fafej?! Mi magunk leszünk azok a bolondok.
Már nem is kellett kiesnie a szememnek ahhoz, hogy teljesen elszédüljek. Béla láthatta rajtam, hogy nem követem pontosan a gondolatmenetét – bár, ha így gondolta, az legalábbis eufémizmus volt. Teljesen elvesztettem a fonalat.
– Ne nézz már így rám! Nem hibbantam meg, csak te vagy kicsit híg agyú. Veszünk egy céget valahol nyugaton, és az beszállítja nekünk azt az árut, amit a bécsiekt?l veszünk – éppen csak minden szállítmányon veszít úgy kilencven százalékot! – mondta Béla kicsit tanító bácsisan, nemhiába volt pedagógus korábban, aztán amikor látta, hogy továbbra is értetlen képpel bámulok rá, hozzátette
– Csak papíron veszíti el a 90 százalékot! Annyiért fog számlázni nekünk, mintha a jelenlegi beszerzési ár 10 százalékáért vennénk az árut. Az után meg becsülettel megfizetjük az összes vámot, ÁFÁ-t, Béfát, KÖFÁ-t, kofát.
– És majd zsebben hordjuk ki az árát?!
– Hol élsz te?! A sötét középkorban?!
TANÁCSADÁS! A cég vesz nekünk 100 schillingért árut, eladja nekünk 10-ért és 90-ért meg véletlenül ad néhány jó tanácsot! Nekünk pedig állampolgári jogunk hülyének lenni, és a villany felkapcsolásához is tanácsot kérni.
Kicsit megszédültem, de az elképzelésben els? nekifutásra nem találtam kivetni valót. Kivéve talán, hogy még életemben nem vettem csak úgy céget „valahol Nyugaton”. Húsz éve ez még nem volt olyan egyszer?.
– Te, Béla! Ha ez m?ködni fog úgy, ahogy elmondtad, és egyikünket sem húznak karóba nyilvánosan a Kossuth téren – akkor ideje lesz átnevezni a céget!
– Mire gondolsz?
– A törvény valahogy úgy szól, hogy a névben utalni kell a tevékenység jellegére. Mit szólnál mondjuk a „Suhogó Kasza Kft.”-hez?!
Legutóbbi módosítás: 2009.08.02. @ 14:23 :: Psenyeczki-Nagy Zsolt
