Barátn?nél aludtam. Még sohasem aludtam vele. De ennél jobb nincs a világon. Azt hittem, mindennél többet ér, ha láthatom a NAP kelését, vagy a gyönyör? színekben pompázó Tiszát, mikor ugyanaz az égitest lenyugszik, vagy nincs jobb, mint leülni kávézni az ember legjobb barátaival, vagy nincs jobb, mint este egy nyári séta egy f?téren, hol a szök?kutak zubogásán, s a város éjszakai madarainak vijjogásán kívül semmi sem hallatszik. Nos, azt hiszem, ezek mind semmik. Hajnali kett?. Elaludtunk a filmen, amit néztünk. Barátn?m feje a mellkasomon, lába a lábamba gabalyodva. Egy gyertya ég az asztalon. Nem merek leveg?t venni, nehogy felébresszem. Viszket a lábam, de nem tehetek ellene semmit, mert akkor ez a szuszogó csoda itt a testemen felébredne. És mégis, érzi, hogy nézem, érzi azt, hogy bár a kezeim be vannak szorulva alám s alá, a szemeimmel mégis oly érzékien simogatom. Érzi. Rám néz, zöld szemeiben – amik félig csukva vannak – megcsillan a gyertya lángjának fénye, s forrón az arcomba leheli: SZERETLEK! Majd visszaalszik. Látom, amit álmodik, érzem, amit érez. Nem szeretném felkelteni, ezért már csak lemorzézom neki a szemeimmel, s gondolatban hozzáteszem: Én is Téged…
Az utolsó szavak a fejemben reggelig visszhangoznak, s mikor reggel borzas hajjal, nevetve felébred, végre ki is mondhatok mindent, amit akarok.
Irány a zuhany.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.02. @ 14:00 :: Pogány Gábor Máté
