Kavyamitra Maróti György : A cigányság eredete, vándorlásai, múltja és jelene 3.

 

Már perzsa területen is gyakran találkozhattak a cigányok görög kolóniákkal, ami azt illeti, ha városra leltek, az többnyire görög nyelv? volt, minthogy az iráni népek inkább nomadizáltak még ezid? tájt, a városlakó polgárok inkább görögök voltak, no meg kurdok.

 

Teljesen természetes tehát, hogy a görög nyelvnek er?s volt a hatása, hát még, amikor hosszú id?re a Peloponnészoszon telepedtek meg a cigányok.

 

Mint láttuk, a XV. században Európa különb-különböz? tájaira áramlott ki a cigányság, éspedig Hellasz fel?l. Hullámaik a legtermészetesebben érték el Magyarországot is, úgy nagyjából a század els? negyedében. Ez az els? hullám a kárpáti cigányságé, nyelvük itthon a pajibano. (Egyébként ide sorolnak még a lengyel- és csehországi cigányok is.) E megkülönböztetés már éppenséggel a dialektust takarja, ahogyan van kalo, szinto és anglo-romano dialektus is. A dolog úgy áll, hogy mára a kárpáti cigányok majdnem teljesen elvesztették anyanyelvüket, mondataik szókincsének 70%-a magyar, legfeljebb hangsúlyban és toldalékolásban tér el a magyartól. Vizsgálni tehát a romani tekintetében nem az ? nyelvüket kell, hanem a mintegy négyszáz évvel kés?bb, a második hullámban érkezett oláh-cigány nyelvet. A cigány kultúrát, hitvilágot no és persze a nyelvet leger?teljesebben ?k ?rizték meg. Igaz, az oláh cigány nyelvbe számtalan román jellegzetesség épült be, hisz Moldva-Havasalföld fel?l érkeztek a Duna – Tisza tájára, mégis sok mindent tisztábban ?riztek meg törzsi-nemzetségi szervezetükt?l kezdve, klánneveiken át, indoárja nyelvükig, mint a jobban beépült kárpáti cigányság. (Emez dönt?en szlávval és magyarral hígult, amint hogy az oláh a románnal.

 

Minthogy az oláh cigányok (különösen a lovari és khelderas nyelvjárásúak) rendelkeznek jelent?sebb irodalommal is, ma idehaza minden eredetre való vizsgálatot, akár tudományosat is, rajtuk érdemes kezdeni és végezni.

 

Jelenleg a dolog úgy áll, hogy hazánkban a cigányság nyelvi – hangsúlyozom: nyelvi és csak nyelvi – tekintetben – két f? csoportra oszlik:

cigány és

nem cigány anyanyelv?ekre.

A nem cigány anyanyelv?ekkel – értelemszer?en – e nyelvi származást firtató részben nem foglalkozunk; ez nem azt jelenti, hogy kultúrájuk, etikájuk, esztétikájuk jelent?sen eltérne a cigány nyelvjárásokat beszél? csoportokétól, hisz a diaszpóra-sors nem feltétlenül csak a nyelv meg?rzésében jelentkezik, bár kétségtelenül fontos tényez?. (Gondoljunk a baszkokra, csángókra stb.) Hogy nyelvileg e csoportot már nem soroljuk a romaniba az teljesen érthet?, ugyanis ?k azok a cigányok, akik immár közel ötszáz éve indultak neki Európának: nyelvi asszimilációjuk majdnem teljesnek nevezhet?, ahogyan ez megtörtént más utóbb betelepült népcsoportokkal is: az itáliali albrescekkel, vagy a tótokkal, kunokkal éppenséggel hazánkban.

 

A jelenleg is cigányul tudó csoportok jóval kés?bb érkeztek Magyarországra, és legalább két nagy alcsoportot alkotnak, bár e besorolások mindegyike hagyhat maga után kivánnivalót. Mindenesetre a kárpáti és az oláh romok nyelvjárásilag er?sen elkülöníthet?k. Néhány évtizeddel ezel?tt még Erd?s Kamill tiszteletre méltó munkássága nyomán a kárpáti cigányságot els?sorban letelepedésük alapján osztották tovább. Az én vizsgálódásaim – melyek persze távolról sem voltak oly elmélyültek, sem oly tudományosak, mint az övéi – arra engednek következtetni, hogy a kirajzás, az urbanizálódás a cigányság e részét is épp annyira érintette, mint bármely más magyarországi népcsoportot, ezért ma már annak a felosztásnak, mely nógrádi, pesti és pest-környéki valamint “vend” (kóborló ringlispiles és köször?s) cigányokat sorolt a kárpátiak közé, elveszett az értelme.

 

Ami viszont a körülbelül csak 150 – 200 éve érkezett oláh cigányokat illeti, a törzsi-nemzetségi és így némi nyelvjárási különbséget felmutató felosztás – még ha lassan, az új generációkkal feledésbe merülni látszik is – változatlanul jogos.

 

A törzsi csoportosítás alapja els?sorban a foglalkozás illetve vagyoni helyzet volt. Amennyire én    – csekély képességeimmel – átláthatom a dolgot, az alább felsorolandók mai nap is ismertek az oláh cigányság körében.

           

A nemzetségek – a törzseknek alárendelten – többnyire származási hely vagy ?si klánnév alapján osztódnak. Az általam interjúvoltak többségükben az alábbiakat ismerték jelenleg is:

Törzsek:

lovári, kherári, csolári, csurári, drizár, mászári

Nemzetségek:

csokestye, ducsestye, sosojestye, kozák, kolompár, sztojka

 

Nyelvi összegzés

 

A nyelvi hovatartozás problémája tehát nyilvánvaló ám kétirányú. A cigányság, mely hosszú vándorút során csupán a 11 -12. században ért Európába tovább folytatta nomád életmódját egy olyan környezetben ahol – legalább is körvonalazódva – kezdtek világossá válni az etnikai, nyelvi, kulturális államhatárok: ha a cigányság kereskedni, egyáltalán fennmaradni akart, kénytelen volt az adott etnikum nyelvét er?teljesen asszimilálni a saját ?si nyelvébe. Az id?k így sok mindent összemostak a nylevi eredet kérdésében.

A másik nagy probléma, hogy – még ha a nyelvtudomány nagyjából egységes álláspontra tud is jutni a nyelvi eredet kérdésében – a korai romani nyelvet beszél?k etnikai származásának problémájára semmilyen megoldással nem rendelkezünk. Számos történelmi tény szól amellett, hogy nincs szükségszer? kapcsolat nyelvi és etnikai származás között. Más diszciplínák vizsgálati módszereit is segítségül kell tehát hívni, hogy a cigányság származására valamelyes fényt deríthessünk.

 

Az antropológia tanúságtétele

Pontosabban az antropometrikus vizsgálatok, vagyis a fizikai antropológia. A XX. század els? harmadában számtalan mérési eredmény született, dönt?en a balkáni cigányok körében, éspedig azért épp ott, mert jó néhány tudós vélte úgy, hogy a balkániak az “igazi” cigányok. Ez a semmire sem alapozott hit eleve óvatosságra int az eredményekkel kapcsolatban. Mindenesetre a kutatók többsége arra az álláspontra jutott, hogy a romák testalkatára az alábbiak jellemz?k:

El?ször is a cigányok többsége magasabbnak bizonyult a többi etnikumnál, vagy akár az európai átlagnál, lábuk a törzsükhöz viszonyítva hosszabb, fejük hosszúkás és keskeny, hajuk fekete, füleik kicsinyek szemben szemeikkel, melyek nagyobbak és gyakran pigmentes szivárványhártyájúak; orruk hosszú, keskeny és egyenes. Mindez párhuzamot mutat India lakosaival.

Nincs nekem különösebb bajom e mérési eredményekkel, már csak azért sem, mert esztétikai tekintetben egy kifejezetten szép fajta leírását kapjuk. Némi aggodalmam csak azzal kapcsolatban van, hogy egy esetleg újra megtébolyuló világban valamely ?rült “Adolf” megint ezeket az adatokat használhatja föl cigányüldözése alapjául. Nem tehetek róla, de analógiásan kénytelen vagyok megemlíteni, hogy Maria Montessori mérési módszereit – melyeket ? a legnagyobb jóindulattal fejlesztett ki – a nácik az árja és nem-árja elkülönítésére használták szemérmetlen ostobasággal!

Sajnos ezek a precízen elvégzett mérések igazából alig bizonyítottak valamit. El?ször is ott volt a vérkeveredés nagyon is valószer? problémája: mióta a cigányok elvándoroltak Indiából nem kevésszámú race-szal kerülhettek kapcsolatba, még akkor is, ha tudjuk, hogy a nomadizáló életmód többé-kevésbé kisz?ri ennek nagyszámú lehet?ségét.
Másodszor: csak nagyon kevés és eléggé megbízhatatlan mérési eredmény állt rendelkezésünkre az indiai etnikumról, arról már nem is beszélve, hogy ott aztán tényleg jelent?s vércserék történhettek. (Csak egy példa: a rigvéda még kifejezetten sz?ke, kékszem? óriásoknak írja le az árjákat. Ez a típus ma Indiában “viszonylag ritka” ; hogy finoman írjam körül a tényt, miszerint: nincs. Világos, hogy a sötétb?r?, alacsonyabb, fekete hajú dravidák er?sen bejátszottak India mai lakosságának alaptípusába.)

Így aztán – noha a mérési eredmények tovább er?sítették – csak a gyanú maradt változatlan: a cigányok indiai eredet?ek.

Manapság már nem is ehhez a méréshez folyamodunk, hanem inkább a vér- és genetikai vizsgálatokhoz. E vizsgálatok viszont tovább er?sítették az említett származás gyanúját, bár igaz hogy dönt? eredményeket nem hoztak, nem is hozhattak, hiszen a cigányok génkészlete roppantul kevertnek t?nik.

 

– folytatódik –

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.