Jószay Magdolna : Loreena

2009. június 22-én a margitszigeti szabadtéri színpadon volt Loreena McKennitt kanadai énekesn? koncertje. Az élmény felejthetetlen…

 

A napok óta tartó folyamatos es?zés alatt még reménykedtünk… Gyönge, s?r? szitálást id?nként er?söd? zuhé tarkított, s az egybefügg?, hamuszürke ég túl sok biztatást nem ígért. A szakadó áldás már útközben bokáig ért, ahogy futottunk a Nyugatinál a 26-os buszhoz. Felszállva, szétnézve egyértelm? volt: itt mindenki oda igyekszik. Állig húzott, többréteg? ruházatra es?kabátba gyömöszölt emberek, eltökélt, nyugodt arcok, puffadtra tömött, túléléshez nélkülözhetetlen nejlonszatyrok – így zötyköl?dött a busz. Az ablakokon ki sem lehetett látni, itt-ott kérdések hangzottak: “Itt kell leszállni?”
    Izgulni felesleges. Majd ott szállunk le, ahol mindenki…
    Hosszú, tömött sorok tódultak a Margitszigeten a szabadtéri felé. Semmi idegesség, csendes, fegyelmezett beszélgetés és vidámság jellemezte az embereket, akik hosszú hetek, hónapok óta készültek erre az estére.
    Míg a jegyellen?rzésig áztunk, féltve rejtegettük az es? el?l értékes belép?inket. Fedett rész alá érve még sokáig ácsorogtunk, hangosbemondón közölték id?nként: Ferihegy jóslata szerint félórán belül csillapszik annyira az es?, hogy talán elkezdhet? lesz a koncert… A koncert, melyet Loreena nagyon szeretne megtartani, s köszöni a közönség kitartását; a koncert, melyet párezer ember annyira várt. Félóra – mintha tényleg csillapodott volna az égi áldás, s a rendez?k megnyitották az utat.
    Ekkor, mintha utolsó erejét is beleadná, újra szakadni kezdett ?rülten az es?. Mire székünkhöz értünk, es?kabát ide vagy oda, már pacalra áztunk – így ültünk le, s pillanatnyilag szinte hihetetlennek látszott, hogy itt ma még valóban koncert lesz. Títpercnyi szakadó es?zés mellett a legnagyobb természetességgel el?perdültek Loreenáék, s egy kedves, dallamos “Jó estét!” után felcsendült a zene. Valóban hihetetlen volt. Az emberek es?t?l, hidegt?l megfeszített izmai, minél kisebb helyen elférni szándékozó, összébb zsugorított testrészei apránként kezdtek elernyedni. Az örömhormonok m?ködni kezdtek, a szemek talán már valamit látni is tudtak az öml? es? ellenére; egyszeriben nem számított, mennyire zuhog, zuhog-e egyáltalán.
    Loreena istenáldotta, kristálytiszta hangja fenségesen zengte be a szigetet – ? is, zenészei is tökéleteset nyújtottak. S talán boszorkány ez a n?? Vagy csak es?isten könyörült meg az egyet akaró, mindenre elszánt közönségen? Az els? három szám után elállt az es?! Teljesen. Bár elázás szempontjából szinte mindegy volt – ezen már mindenki túljutott -, ám azért nem volt hátrány, és senki nem sírta vissza a nedves természeti jelenséget.
    Kapucninkat hátrahajítva egyre növekv? lelkesedéssel vetettük magunkat a koncert hangulatába. A számok között vörösre tapsoltuk tenyerünket, széles mosoly, ragyogó öröm áradt az arcokról – de a számok alatt csend volt és odafigyelés. Nem csápolt, üvöltözött a közönség, mégis érezhet? volt az, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk mind, akik ezt a gyönyör?séget itt és most átéljük.
    Ilyen nincs, ez maga a csoda! Elt?ntek a hétköznapok: küzdelmek, fáradtság, keser?ség, csalódások, gond, ny?g, bajok… Csak Loreena volt, a varázslatos tündekirálylány ékszerhangjával és társai – tökéletes összhangban; a zene, a szavakkal szinte ki nem fejezhet? szépség; a dallam, az élet, az öröm – mindez számunkra már-már eufóriával határosan. Csak a gyermekek tudnak ilyen fokozaton örülni. Ilyen szempontból itt mindannyian azokká változtunk vissza. Valóban, fizikailag is átélhet? volt a lélek emelkedése…
    Pedig nem volt hatásvadászat, nem volt füstfelh? és fantasztikus fénytrükkök – a színpad mögött sejtelmesen megvilágított, hatalmas margitszigeti fák, az erd? olyan kit?n?en természetes hátteret szolgáltatott, amely nagyszer?en illett ehhez a zenéhez és Loreenához.
    A dalokat, melyeket eddig csak hanghordozókról hallhattam, így él?ben hallani – hihetetlen, de – technikailag is szuper min?ségben lehetett. Mintha a legtökéletesebb CD-jüket hallgatnám…
Voltak számok, melyeknél alig lehetett ülve maradni, s voltak számok, melyeknél annyira er?s volt az öröm- és szépségérzet, hogy már-már alig volt elviselhet?, így szinte a sírás kerülgette az embert – hiszen valahol, valahogyan ki kell jönnie az érzéseknek a lélekb?l…
    S még valami: jól érezhet? volt, hogy Loreenának és társainak ez nem kötelesség; a legnagyobb örömmel nyújtották a t?lük telhet? legnagyszer?bbet.
    Azt hiszem, kivételesen szerencsés vagyok, hogy e csodát átélhettem, és részese lehettem. Még annál is szerencsésebb, hiszen az egészet együtt éltem át valakivel, aki fontos nekem – s ha lehet még fokozni a fent leírtak általi érzéseket, akkor az a tény, hogy els? számtól kezdve önkéntelenül egymás jéghideg, vizes kezét szorongattuk szavak nélkül és lélegzet-visszafojtva, akkor azt hiszem, mindent elmondtam.

Legutóbb szerkesztette - Jószay Magdolna
Szerző Jószay Magdolna 210 Írás
Nyomdász voltam sokáig, jelenleg kiadóban dolgozom szerkesztő-tördelő-korrektorként. Nagyon szeretem a verseket, magamat ösztönverselőnek mondanám, ugyanúgy előfordulnak szabad- és prózaversek nálam, mint versszerű gondolatok, rímesebb versformák. Témáim főleg emberi érzésekről, emberi kapcsolatokon való meditálásokról, de természetről, családomról, macskáimról ugyanúgy szólhatnak. Egy könyvem jelent meg, Aranygondolatok címen, mely saját eddigi életem olvasmányainak zöméből kézzel kiírt - eddig még más által ki nem gyűjtött - majd nyilván beszedett, betördelt gondolatok gyűjteménye. Az Index Fórumon van Gyöngyszemek, kavicsok, aranygondolatok c. irodalmi topikom, melyet 1 éve nyitottam Bűvössárkány nicknéven. Amatőrként verselek, azt tartom, könnyebb elviselni örömet, bánatot, fájdalmat, tragédiát, ha ezeket az érzéseket kiírjuk magunkból.