Adelina leült egy gyönyörű faragásokkal díszített padra, a ló pedig hozzákezdett a történethez.
– Nevem Tamin s én voltam egykor a Királynőnk tanácsadója. Világom, a Hétszirmú virág gyöngye csodálatos hely volt valaha. Szorgalmas emberek, gyönyörű növények, szépséges állatok éltek itt. Királynőnk büszke, igazságos, okos uralkodó volt, aki mindig a Gyöngyben élők boldogságát tartotta a legfontosabbnak.
Ám egy napon a Tenger Ördöge megirigyelte világunk szépségét és gazdagságát s el akarta rabolni tőlünk a Varázshegy mélyén rejtőző három kristályt. Királynőnk tudta, hogy a kristályok éltető szikrája nélkül pusztulás vár ránk, ezért mindhármat erős varázslat alá rejtette, engem repülő paripává változtatott, majd – hogy a Tenger Ördögének pusztító dühét magára vonja – a tengerbe vetette magát. Soha többé nem láttuk.
Folyóink lassan kiapadtak, erdeink elszáradtak és minden élőlény szürke kővé változott. Csak én maradtam itt – bolyongó elvarázsolt, megkeseredett lélek – s várok évek óta valakit, aki feloldja a varázslatot. De végre eljöttél Te és tudom, hogy minden rendbe jön, varázserőd segítségével újra életre kel az én világom!
– Az én varázserőm – kiáltott fel riadtan Adelina –, nekem nincs varázserőm, ugyan hogy segíthetnék rajtatok? Összetévesztesz valakivel Tamin!
– Nem hiszem úrnőm. Pontosan tudom rólad, hogy ki vagy. Te vagy a mi bölcs és szépséges Királynőnk leánya.
A fehér ló bevezette Adelinát a palota legszebb termébe, és megállt a falon függő festmény előtt.
– Íme, a Királynőnk!
Adelina döbbenten nézte a képen látható fiatal nőt. Mintha tükörbe nézett volna. Igaz lenne? Valóban az édesanyját látja a festményen? Ekkor megpillantotta a Királynő nyakában a láncot.
A nyakláncot, amelyet most ő viselt, amit az édesanyja hagyott rá, és minden kétsége szertefoszlott.
– Hogyan segíthetnék rajtatok? – kérdezte a fehér lótól.
– Meg kell szerezned a kristályokat, hogy a Varázshegy lángjai segítségével újra életre kelthessék növényeinket, állatainkat és az embereket. Ülj a hátamra, s én elviszlek oda, ahová édesanyád az első kristályt rejtette.
Adelina felült a ló hátára s az elröpítette egy sűrű erdő közepébe, ahol hatalmas égbenyúló fa állt.
– Itt él a fák, füvek és virágok Tündére, itt őrzi a zöld kristályt – mondta Tamin.
A fába kis ajtó volt vágva és ingatag létra vezetett föl a lombok csúcsára. A létra alatt kicsiny, arannyal díszített tőr hevert.
– Kösd a derekadra a tőrt, sosem tudhatod mikor lesz a segítségedre! – tanácsolta a ló.
Adelina így tett, aztán bebújt a fa törzsébe és kapaszkodni kezdett fölfelé. Egyre sötétebb lett s a fa törzséből vékony indák bújtak elő, melyek rohamosan vastagodni kezdtek. Belekapaszkodtak a lány hajába, karjára csavarodtak, megpróbálták visszatartani, lerántani a mélybe. Adelina előhúzta a tőrt, azzal vágta, darabolta a minden irányból rácsavarodó indákat, de karja egyre jobban elnehezült, lába már reszketett az imbolygó létrán. Lepillantott, látta maga alatt a végtelen sötétséget és kétségbe esett. Úgy érezte, soha nem jut fel, itt marad mindörökre a fa törzsében, gúzsba kötve. Ebben a pillanatban a nyakában lógó gyöngy felszikrázott, s fényétől az indák lehullottak a mélybe, ő pedig minden erejét összeszedve kilépett az ágak közé. A fa csúcsán halványzöld lebegő árnyat pillantott meg, mely lassan ereszkedett lefelé és megállt előtte.
– Ki vagy és miért zavarsz magányomban? – kérdezte Tündér.
– Adelina vagyok, a Gyöngy királynőjének lánya s a kristályért jöttem, amelyet őrzöl.
Tündér haragosan pillantott reá.
– Betörtél a házamba, elpusztítottad indáimat és még te kéred tőlem a kristályt! Megszoktam már, hogy itt van velem, nap, mint nap gyönyörködöm szikrázó szépségében, nem szívesen válnék meg tőle. De lássuk, mit ajánlasz fel cserébe!
A lány tanácstalanul nézte az előtte lebegő Tündért.
– Mi az, amivel kárpótolhatnálak a kristály elvesztéséért? Mondd, meg mit kívánsz, s én megpróbálom megadni neked.
– Add nekem a legszebb ékességedet! Add nekem a hajadat!
Adelina tétován állt néhány pillanatig. A haját kéri a Tündér, a kislánykora óta féltve gondozott, derékig érő aranyhaját, melynek szépségét édesanyjától örökölte…
Végigsimított a hullámos fürtökön.
A haj kinő újra – gondolta magában – néhány év múlva ugyanilyen szép lesz.
Gyönyörű vastag copfba fonta, majd elővette a derekán lógó tőrt és átnyújtotta Tündérnek.
– Vágd le – mondta –, legyen a tiéd!
A Tündér szépséges, faragásokkal díszített dobozt vett elő, abba helyezte bele a hajfonatot, majd átnyújtotta a lánynak a halványzölden szikrázó öklömnyi kristályt.
– Vidd – mondta –, megfizetted az árát!
Adelina megköszönte és elbúcsúzott. Óvatosan ereszkedett le az imbolygó létrán, le egészen a létra aljáig, ahol már várta az aggódó Tamin.
– A hajad! – nézett döbbenten a lányra. – Hova lett a hajad és mi van a kristállyal?
– Itt van a kristály – mutatta örömmel Adelina –, a hajam volt az ára. De most már menjünk, mutasd meg, mit kell tennem!
Tamin a palota mellett álló, kúp alakú Varázshegy csúcsára röpült, és óvatosan a hegyből nyíló mélységesen mély kráter szélére vezette a lányt. A kráter alján narancsszín lángok nyaldosták a sziklákat.
– Dobd a kristályt a mélybe, de vigyázz nehogy nekicsapódjon a köveknek! Egyenesen a lángokba hajítsd! – figyelmeztette Adelinát.
Abban a pillanatban, ahogy a kristály a tűzbe csapódott, a föld megremegett a lábuk alatt és hatalmas, zöld lángnyelv csapott ki a hegy gyomrából. A lángnyelv lassan visszahúzódott a mélybe, s rengeteg zöld szikrát lövellt ki magából, melyek vidáman táncolva lebegtek a hegy felett. A szikrákat hátára kapta a lágy szellő s amerre vitte őket, mindenütt új élet fakadt a föld mélyéből. A patakok, folyók medre vízzel telt meg, zsenge fűszálak bújtak elő, az erdők fáin friss rügyek jelentek meg, s lassan zöldbe borult a táj.
Tamin hálásan mondott köszönetet Adelinának, majd visszavitte a palotába, finom vacsorával kínálta és megmutatta neki, hol hajthatja álomra a fejét.
Reggel Adelina azonnal kiszaladt a kertbe, hogy lássa a változást. A növények már teljes pompájukban zöldleltek. A palota falait beborító kúszónövény hétszirmú, vörös virágai szirmot bontottak és vidáman csilingeltek. A szökőkút csobogott s a rózsák illata elárasztotta a kertet.
Hamarosan megjelent Tamin is, és együtt gyönyörködtek a kert szépségében.
– Ma a kék kristályt kell megszerezned. Készen állsz a feladatra úrnőm? – kérdezte a ló. A lány bólintott, majd felkapaszkodott a hátára.
folyt. köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Kovács Lilla Katalin
