dudás sándor : Sorstársak közt 11. rész

  

   Július 23. 

    Naponta van postám.

    Ezúttal a júliusi Hallássérültek Lapja.

    Átlapozom.

    Mióta K. L.-t “kiemelték” a f?szerkeszt?i székb?l…

   Nevem még ott a Szerkeszt? Bizottság tagjai közt – ok, hogy elkészítsék új könyveim. Remélem, szerkesztik. Egyeztetni kellene. Március óta. Anyám nyugtat, hagyjam.

   Jelent?s írónak tartom magam – a hallássérültek közt. Eltájoltam magam? Író, aki történetesen hallássérült.

    Több becsülést várna a tollforgató.

    Eh! Pet?fi se jókedvében t?nt el Segesvárnál! 

    Prózát írni nem akartam.

    Az emlékek, a múlton töprengés felhozta: ha hallok, akkor nem, vagy legalábbis nem úgy történnek velem a dolgok, mint ahogyan történtek.

    Halogattam a dolgot. Agy kell hozzá, segg kell hozzá, id? nincs, és annyi kellemesebb dolog van a világon!

    De esténként állandóan sokbeszéd? m?sorok mennek a tévében, azon kapom magam, hogy unalomból jegyzeteket készítek. Az átéltek, újragondolva, tapasztalatok birtokában más megvilágításba kerültek. Ha nem írom meg – elmegyek az átéltek mellett.

    Az els? sztorikat hamarosan nyomtatásban láttam. “Amit legutóbb küldtél: fenomenális! EZ KELL! Pontosan ez a tökéletesen személyes vallomás. És irodalmilag is telitalálat!”- így a f?szerkeszt?.

    Ám hamarosan: “Hogy miért? Azért jelennek meg újabb írásaid szignóval, mert egyes bennfentesek, hiszen érted, allergiásak Rád. De ez nem változtat írásaid nagyszer?ségén, és a honorárium pontosan megy.”  

    A Hallássérültek Lapjában: svéd jelnyelvi tolmácsok küldöttsége járt Pesten.

   Szeretném eljuttatni Szilvia királynéhoz a vele kapcsolatban írt versem. ? ismeri a jelnyelvet, ellentétben sok lélektelen elutasítóval.

    Dedikáláson, fordításon gondolkodom, s érzem: soha nem fog sikerülni ebben az életben. 

    Muszáj gépírnom.

    Illyés Gyula kéziratait Flóra asszony gépelte le.

    Flórát láttam egyszer. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai F?iskolán ünnepeltük Szövetségünk fennállásának 25. évfordulóját. A díszelnökségben ült, sötét ruhában. El-elbóbiskolva hallgatta (?) az ünnepi beszédeket. Fel-felpillantott, olyankor valamit hiányoltam a tekintetéb?l. Azóta rájöttem, mit. A zavartságot. Igen, felriadva, sokak között, díszelnökségben. Nem volt zavart, s már mennyi mindenen túl! Ezek a szemek látták József Attilát.

    Gyula bácsit láttam lelki szemeimmel. Ültünk Tihanyban, a malomk?-asztalnál. Borral koccintottunk, diót rágcsáltam.

    Attila, Illyés, Flóra – hol vannak már!

    Attilát a közelmúltban a mama mellé helyezték.

    Harmadszor – örök nyugalomra?

    Csontom, csontom, mondd meg nékem. 

   

   Július 24. 

    Napok, hetek es? nélkül.

    Kánikula, sivatagosodás. Az ásott kutakban már régen nincs víz. A homokban a vetés kiég. 

    Hugiékat várom Szalkra, átruccannak tán értem.

    Furcsamód a velük töltött id?ben feltölt?dök. Él? a múlt, a gyermekkor tündérvilága.

    Tündikét?l keresztanyámig alkalmazkodnak hozzám, így kommunikálisan.

    Kerthelyiség. Hárman egy asztalnál: A. Lajos, Árpi és büszkeségem. Fröccsökkel körülbástyázva els? könyvem, a Csöndkiáltó.

    Hány versem közli majd a folyóirat?

    Biztos lesz dicséret, biztatás…

    Nem alaptalan várakozás! Országos megjelenés, antológia, s a kötet!

    Szakállas újbarátom – szájmozgásáról nehezen olvasok – megrökönyödésemre kijelenti: ezek a versek még nem jók!

    Árpi, nehogy megbántódjak, gyorsan darál valamit.

    Nyúlok a fröccsömért, tudni akarok!

     – Egészségetekre! Veszekedni fogok! Miért nem jók?

    Lajos helyesl?leg bólint. Elém tolja könyvecskémet.

     – Válassz!

    A Hídfest?knél nyitok, találomra.

    Lajos olvas, visszatolja elém.

     – Olvasd!

    Árpi végig tolmácsol. Most utánamondja:

     – Olvasd!

    Hát olvasok. “Anyás szélben…”

    Látom, Lajos felemelt mutatóujját.

     – Mit mondtál?

    Biztos halkan mondtam… Tehát hangosabban!

     “- Anyás szélben…”

    Lajos, Árpi, egyszerre:

     – Halljuk, de mit jelent?

     – Lágyan fújó, a tájat átölel?, gyenge szél. Költ?iesen: anyás…

    Belém szorult a magyarázhatnék, töklámpám kigyúlt.

    Elszántan olvasom tovább: “Szétáradt fényben…”

     – A fény természete, hogy szétárad. Nem kell külön említeni.

    Értek mindent.

     – De a vége! Az utolsó sorok: “Lebeg / gyermekkor-délibáb”. Árpi, mondd neki, hátha engem nem értett meg, gyönyör? kép. Ezt nem lehet kitalálni, ez jelzi, hogy költ? vagy!

     – Véletlen! – jelentem ki magabiztosságom romjain. Elég a félrevezet? dicséretekb?l! A könyveim! Hogy szerezhetném vissza – megsemmisíteni! 

    Hátamra átizzadt póló tapad.

    Anyám megkért, kerekezek hát „Tévésgabihoz”, nézné meg a készüléket.

    19 óra körül jön – ígéri.

    Jött, látott és gy?ztünk. Csak a biztosítékot kellett cserélni.

    Míg hangot, képet állít, egy példányt keresek új könyvemb?l, ajándékba.

    Meglep?dve olvassa: Felh?fény.

    Lapoz, arcom fürkészi.

    Pénzt nem fogad el. 

    A kettes csatornán a b?nvadászok – kedvenceim: Bud Spencer, Terence Hill – akcióba léptek. Öklök csattannak, csontok reccsennek, éljen a gyors igazságosztás! Ha nem hallom is, remekül szórakozok.

   Hogy a fenébe ne, ez már az élet! 

   Isten veled, NAPOKRÓL LAPOKRA! 

 

25.

     – Halló!

     – A polgármester úr?

     – Saját fül?leg.

     – Ruganyosné vagyok. Nagyon kérem, hallgasson meg. A szomszédom ügyében emelek szót, akit a múltkor nem láttam több napig. Erre felhívtam rend?rünk, Angyal figyelmét, de hiába. Nem tesz semmit. Csordás most pár napja megint elt?nt, a szó szoros értelmében. Nem szól senkinek, hova megy. Ha szólna, jobban figyelnénk a környéket, hiszen manapság, mint tudja… Mit tehetünk, mondja meg, mit?

     – Amit tesz. Telefonálgat.

     – Igen. De, aranyos polgármester úr, mi értelme? Nem történik semmi.

     – Hogyne történne!

     – Már megengedjen – mi?

     – Rabolja az id?met. Pocsékolja a magáét. Hizlalja a telefonszámlát.

     – Egyetlen luxus. Megengedhetem magamnak

     – Hát… egészségére!

     – Szóval, aranyos polgármester úr, mit szándékozik tenni ebben a Csordás-ügyben?

     – Nincs ügy. Várjuk, majd hazajön.

     – Nincs ügy?

     -Nincs. Faludy György bejárta a világot, mégis itthon halt meg. Ágyban, párnák közt.

     -Elgondolkoztató, kérem.

     -Elgondolkoztató. 

Legutóbb szerkesztette - dudás sándor
Szerző dudás sándor 761 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.