Vandra Attila : S még ilyen emberek tanítanak…

Béka megírta a csínyeit, gondoltam, megírom én is az enyémeket. Legalább látjátok miért ilyen a mai fiatalság…

 

 

Kés?n kezdtem „kamaszodni.” Na nem fizikailag, hanem lélekben. Családunkban az „így illik” betartása az értékrend fontos tényez?je volt. A másik az a hit volt „AZ” igazságban, az egyetlen helyes szül?i igazságban. S én elfogadtam feltétel nélkül, mert feltétel nélküli szófogadást vártak el t?lem. Jól nevelt gyermek voltam, mai szememmel, túlságosan is az. Meg is volt az eredménye, hetedikben osztálytársaim kizártak maguk közül, mert nem voltam hajlandó heccb?l vagy lázadásból olyasmiket csinálni, ami a szül?ket-tanárokat felháborította, de amely a természetes kamaszkori lázadás része.

Hat évre volt szükségem, hogy „feln?jek a kamaszkorhoz”. A kamaszkori lázadás hiánya nagy ?rt hagyott bennem, s ezt be kellett pótolni. (Azóta is pótolom…) A katonaságnál már „a spillerek” néven ismertek, tizenvalahány csomag kártyát koboztak el t?lünk, s három haverommal több második váltásos ügyeletet csináltunk emiatt, mint szakaszunk többi tagja együttvéve… (A kártyázásnak minden válfaja tiltott volt annak idején a katonaságnál). A végén a hadnagyunk feladta. Leült velünk whistezni… ?rség szünetében. Ott ismertem meg hármat kés?bbi szobatársaim közül.

    A katonaság merev szabályrendszere ébresztett rá igazán, hogy mekkora baromság szabályoknak alávetni életedet. S hogy mekkora élvezet megszegni ?ket. A diákotthon zsúfoltsága újabb ok volt a tombolásra. Heten laktunk egy 15 négyzetméteres szobában. Ez lehet, hogy akkora, mint egy közepes méret? szoba egy panellakásban, de egy ágy 2 m hosszú, szinte egy méter széles, tehát majdnem két négyzetméter felület?, ezt érdemes héttel megszorozni…. Na jó, na… emeletesek voltak, de itt voltak a szekrényeink is…

Másodéven heten voltunk, mint a gonoszok, heten magyarok, és heten ?rültek. Úgy ismertek bennünket a diákvárosban, hogy „azok az ?rültek a kettes otthon 97-es szobájából.” Máig se tudom, hogy sikerült véghezvinni, hogy mi heten együtt lakjunk, mind magyarok. Számomra máig is talány, hogyan sikerült a kommunista hatalom éberségét kijátszani, abban a korban, amikor tanulócsoportunkat, amelyben 13-ból 9-en voltunk magyarok felszámolták. Annak, hogy heten laktunk egy négy személyre tervezett szobában, több oka volt. Cokett? Akadémikusn?1 javaslatára hirtelen megn?ttek a vegyészmérnöki egyetemen a helyek, mert a vegyipar felvirágoztatásához mérnökökre volt szükség. A következ? évben megépült négy új diákotthon. Ám 1977-ben az volt a megoldás, hogy hatosával-hetesével helyeztek a négy személyes szobákban. Aztán sokan „kiszállingóztak” künn-lakásba, T?lünk is átköltözhetett volna valaki, mer mások már öten laktak, de hát kit büntessünk meg? Maradtunk. E zsúfoltságot kibírni ép ésszel nem lehetett. Így naponta szerveztünk egy-kis „kikapcsolódást”. Íme egy kis ízelít?.

Abban a szobában nem volt ajánlatos csak úgy behuppanni az ágyba. Rajzszegbe belehuppanni, az egy elég kellemetlen élmény, ahhoz hasonló, amikor a a cip?dbe lépsz bele gyanútlanul. Ez utóbbiról hamar lemondtunk, mert már mind a hetünknek reflexe volt a cip?t orrától fogva felemelni, s akkor azonnal a sarkába gy?ltek a rajzszegek. Az ajtót el?bb be kellett lökni, hogy ami leesik, az ne vágjon orrba, s a nyakadba se ömöljön egy pohár víz. Gyanús volt, ha valaki önként ment a fürd?be hozni egy kancsó vizet, hamar kiderülhetett róla, hogy tömény sóoldat, vagy némi keser?só ízesíti. Igazolhatom, hogy a saját fogpasztatubusodból kinyomott borotvakrémnek igen kellemetlen íze van. Az ébreszt?óra helyett megtörtént, hogy délutáni szendergésedb?l a nyakadba zúduló víz ébresztett föl, miközben a szoba üres volt, s?t kulcsra zárva, s a te saját kulcsodat valaki „véletlenül” elvitte zsebedb?l. Ennél rosszabb csak az volt, amikor arra ébredtél, hogy az ágyhoz vagy varrva, de úgy, hogy közben a kezed nem éri el a pizsamád gombjait. Igaz, ezt csak Misivel és Janóval lehetett megtenni, akik alvóm?vészek voltak. Ha tusolni mentél egy szál törülköz?be öltözve nagy mulasztás volt kulcsot nem vinni, mert az addig mélyen elfoglalt szobatársaidnak egykönnyen hirtelen kedvük támadt meglátogatni a barátn?iket. Ennek a veszélye még akkor is fennállt, ha netán valamelyik aludt, amikor kiléptél a szobából. El?szeretettel tanulmányoztuk csillagászati távcs?vel az út túlsó oldalán lev? lányotthonban az „esti m?sort”. E szórakozásunk addig tartott, amíg levelet nem hagytunk a 75-ös szobának, hogy három napja nem vitték ki a szemetet. A szemetet azonnal kivitték, de azután az esti m?sor el?tt behúzták a függönyt… S nemcsak a 75-ös szobában…

Annyi eszünk volt, hogy nitroglicerint nem gyártottunk. De nitrogén-jodidot, ami szintén robban ütésre, azt igen, s teleszórtuk vele a folyosót. Amikor Bwana afrikai évfolyamtársunk átviharzott a folyosón, minden lépte apró robbanással járt, ijedtében felugrott s újabb nitrogén-jodid-kristályokra landolt, ami megint nagyot szólt a talpa alatt, amit?l megint felugrott… Úgy ugrált, mint egy rajzfilmfigura az aknamez?n. Szerencsénkre, mi többen voltunk…

Mérnökjelöltek lévén, pontosan kiszámoltuk mekkora adag kén-káliumklorát keverékkel lehet akkorát l?ni a szomszédaink ablaka alatt, hogy az ablakuk ne törjön be, de garantáltan felébredjenek délutáni szendergésükb?l, amire azért volt szükségük, mert éjjel dorbézoltak, s nem tudtunk miattuk aludni. Csak sejtették, hogy mi lehettünk, de az ablakuk alatti párkányon a maradékok nem igazolták, hogy ki követte el. Még hogy mindent ránk kenjenek! Felháborító….

A nátriumszulfidot, amit egy kémcs?ben hagytunk az egyik ágy alatt csoporttársainknál, az el?bb cukormázba foglaltuk. Így a rátöltött híg kénsavoldat csak órákra rá kezdte felszabadítani a kénhidrogént, az éjszakai órákban, kotlóstojásszagot árasztva. Mivel aznap sokan jártak náluk, nem volt elegend? bizonyítékuk ki lehetett. Mi újra felháborodtunk a gyanúsítgatáson. Itt az otthonban mindenki kémikus, bárki lehetett, miért mindig minket gyanúsítanak. Még hogy bosszút álltunk… Minket bosszúállóknak néznek? Ez sértés!

Preda Mircea évfolyamtársam a 30 éves találkozónkon is elpanaszolta, milyen élmény volt fel se húzott nadrággal kimenekülni a budiból, amikor kénrudat gyújtottunk meg az emelet WC-jében. Mindennek a tetejébe egyik kollégánknak az édesanyja épp akkor jött látogatóba, s szembe ment vele a folyosón. Hava Mirceaval, aki hozzá hasonlóan 100 kg fölött volt, ? is rögbizett, és szintén a budiban volt, hetekig nyomozták a tettest. Ketten, feltehet?en mint a hetünket laposra vetek volna, hiába a túler?. De csak a 30 éves találkozón jött rá, amikor megkérdeztem, hogy szerinte ki lehetett? De hát akkor mi lapítottunk a szobában, mintha otthon se lett volna senki, lélegezni se mertünk, amikor dörömbölt az ajtónkon. Elég nehéz volt, mert közben fuldokoltunk a röhögést?l.

A tanulószoba elég kellemetlen szomszédság volt, amikor focimeccset közvetítettek. Ott volt ugyanis az egyetlen televízió az otthonban. Így úgy döntöttünk, hogy kiverjük a biztosítékot egy Dinamó-Steaua meccs alatt2. Egy meggörbített szigetelt drót megtette a hatását. Na persze, amikor visszatették, megint azonnal kicsapódott. A fanatikus drukkerek dühödten keresték, ki ?zi az eszét. Amikor hozzánk beléptek, én épp elmélyülten szárítottam a hajam, mert csak egyik csatlakozó volt közös biztosítékon a tanulóval. Csak a banketten mertem elmesélni, hogy hogyan csináltuk, s hogy én voltam az értelmi szerz?. A bogár és gyomirtók technológia professzor is csak a banketten értesült arról, hogy ki ragasztott dolgozószobájának ajtajára tömeggyilkos vegyszerek ellen tüntet? bogarakat…

De volt, amit még a harminc éves találkozón se vallottam be. Az egyik kollégánkat, a mellettünk lev? szobából, a szobatársai véletlenül kizárták tusolás közben, s neki találkozója volt a barátn?jével… Úgy döntött, hogy kimászik a mi ablakunkon, s s a párkányon elaraszol a szobájukig, s bemászik szobájának ablakán. Még a 30 éves találkozón se mertem neki bevallani, hogy a törülköz?je nem véletlenül akart bele valamibe… A szemben lev? lányotthon pillanatok alatt testületileg az ablakban volt…. Akkora port vert a történet, hogy három évvel kés?bb, egy els?éves kollégám elmesélte nekem a sztorit.

Igazán hírhedtek a diákvárosban akkor lettünk, amikor a Sfântul Ioan BotezÃ?Æ?torul3 megünneplése otthonunkban „kissé” botrányba fulladt. Egyeseknek már kevés vér volt az alkoholjukban, aztán egy ünnepi pókerpartiból lett akkora balhé, hogy a rend?rség is ki kellett szálljon. Válaszként az egyetem rektora ellen?rzésre küldte másnap Fekete tanársegéd urat, az otthonunkért felel?s tanárt azzal a paranccsal, hogy kobozzon el minden csepp alkoholt, s kártyát, s csapasson ki mindenkit, akinél alkoholt talál vagy pénzben kártyázik. Úgyis túlzsúfoltság van a diákotthonban. Fekete tanársegéd úrral jóba voltunk, azel?tt való évben közösen szenvedtük végig a filozófia szemináriumokat. Mi azért szenvedtünk, mert utáltuk a filozófiát, ? meg azért, mert kényelmetlen kérdéseket tettünk fel neki. Ez azt az illúziót keltette benne, hogy alaposan értjük a tantárgyát, ráadásul magyarok is voltunk, így megszeretett minket. Szóval megérkezett Fekete tanársegéd úr felment a második emeletre, úgy gondolta, hogy „lefelé” ellen?rzi az otthont. Els? szoba a tanuló volt, mellette mi laktunk.

Mi is megünnepeltük azel?tt való este az Attila-napot, balhé nélkül, de úgy gondoltuk, hogy a délutáni whist-partink elengedhetetlen tartozéka a fejenként egy sör. Laci egy adott pillanatban elsütötte kedvenc viccét a sörrel kapcsolatban, mármint hogy mi a különbség a sör és a vizelet között? A helyes válasz: 10 perc. Ezzel a csatakiáltással kilépett a szobából. Nosza mindjárt felkerült a GP4 a szekrény tetejére a köt? meg beakasztva úgy, hogy aki benyit, azt pont orrba verje. Laci becsukta az ajtót, de alig tett két-három lépést a WC irányába, mert lépcs?n épp felérkez? Fekete tanársegéd úr megszólította:

– Szervusz Laci! Van még otthon valaki nálatok?

K?rösi Laciban megfagyott a vér. Rögtön tudta miért jött a tanársegéd úr. Hogyan értesítsen minket?

– Mindenki otthon van tanár úr! – kiáltotta Laci.

– Mit kiabálsz, nem vagyok süket! – nyitott be a szobánkba, de Laci felé fordulva. Ez volt a szerencséje, mert nem lépett be azonnal, így a GP elsüvített a füle mellett, épp csak súrolta. Így is „kedves” fogadtatás volt. Mi hallottuk ugyan Laci vészkiáltását, de épp csak felugrani maradt id?nk, nem tudtuk ártalmatlanítani a Welcome-fegyvert. Mindenkiben megfagyott a vér, sör és kártya az asztalon, s plusz a fogadtatás…

– Maguk mit csinálnak itt? – förmedt ránk fekete tanársegéd úr.

– Izé, bocsánat, Laci kiment a szobából és … izé … szóval ?t akartuk megviccelni, .. nagyon sajnáljuk az esetet… Nem tudtuk, hogy a tanár úr… szóval… izé…. – hebegtük.

– Hát nem olvasták a szabályzatot, hogy nem szabad…

– Nem pénzbe játszunk tanár úr!

– Hát?

– Eugeniába5 whistezünk. Aki veszít, meg kell egye az egészet, mutatott Misi a f?t?testen száradó Eugéniákra.

– A szerencsejáték is tilos, de maguk itt alkoholt fogyasztanak…

– Tanár úr, a tegnap névnapom volt. Azt ünnepeljük. – Jött a ment? ötletem. – Gondolja, hogy fejenként egy üveg sört?l itt valaki részeg lesz?

– Elhiszem, hogy nem rúgnak be, de a szabály az szabály, s elmehettek volna valahova, hogy ne az otthonba…

– Hova mentünk volna? Inkább menjünk egy kocsmába? Hogy kössön belénk egy részeg, mert magyarul beszélünk és énekelünk? Vendégl?re nincsen pénzünk. Látta valamelyikünket is valaha részegen?

– Pont maguk tettek ilyet velem! Hát nem értik, hogy a tegnapi események miatt vagyok itt, azért küldtek, hogy csapjam ki azokat, akinél alkoholt találok?

– Tanár úr, tartson a szobánkban házkutatást. Ha ezeken kívül egy sörös-dugót is talál… Inkább üljön le, és igyon meg az egészségemre egy pohár sört. Legalább látja, hogy a végén egyikünk se részeg…

– Ez egy eget ver? merészség volt, de tudtam, már nincs mit vesztenem. Egy percig halálos csönd volt a szobában. Végül Öcsi megunta, s el?vett egy poharat, s töltött. Én átnyújtottam. 

     – S ki fogja megenni ma az Eugeniát?

     – Úgy t?nik én, mondta Janó olyan szenved? képpel, hogy ezt már a tanársegéd úr se állta meg nevetés nélkül.

     – S ez miért olyan nagy baj? S miért tartjátok a f?t?testen?

     – Kóstolja meg a tanár úr! – Fekete tanársegéd úr beleharapott, az egyikbe. Pillanatok alatt felszívta a nyálát. Vizet kért.

     – Azt nem szabad!

     – Jaj, most már értem. Mióta szárítják ott?

     – Dél óta…

     – S annyi id? alatt ennyire kiszáradt?

     – Nem, ezt így kapjuk.

     – De hát ennek lejárt a szavatossági ideje!

 

*

     – Igen…

     Ekkor belépett egyik szomszédunk, amint meglátta a tanár urat, azonnal bocsánatot kért és kihátrált.

A Fekete tanár úr jelenlétének híre futót?zként terjedt el az otthonban. Tény, hogy miután t?lünk távozott, egyetlen csepp alkoholt se talált az egész otthonban. Hogy ezt miként magyarázta el feletteseinek, azt sohase tudtuk meg. De Misi barátn?je (jelenlegi felesége) hamarabb értesült a történtekr?l, mint ahogy Misi elmesélte volna… Pedig három otthonnal arrébb lakott.

Nem az egyetlen alkalom volt, amikor szinte kidobtak az otthonból. Annak idején a lányoknak tilos volt feljárniuk a fiúotthonba, s fordítva. Mindig két bennlakó diák kapuszolgálatos volt, akinek az volt a feladata, hogy éberen ?rködjön az otthon erkölcsei felett, s ne engedje fel a lányokat/fiúkat. Mert azt ellen?rizni, hogy valaki az otthonba lakik vagy sem, az képtelenség volt, bennlakó igazolványunk se volt. Így csak a lányokat és feln?tteket állítottuk meg. Nagyjából kész unalom volt, így mi is eluntuk magunkat, így amikor Misivel szolgálatoskodtam, hamar megjelentek a barátn?ink, bevonultunk velük a kapusfülkébe, beültek az ölünkbe, s elkezdtünk kártyázni. Pechünk volt. Az egyetemi KISz-titkár jött ellen?rzésre, s nevezett illetlen helyzetben talált bennünket, ráadásul kártyázva. Hogy legalább a szerencsejáték b?ne ne csattanjon rajtunk, azt találtam ki, hogy bridzsezni tanítottuk a lányokat. A nyilatkozatba ezt írtuk. Nagy balhé lett, s már kerestük a hirdetéseket, künn-lakást keresve, de az egyetem szenátusa úgy döntött, hogy csak írásbeli megrovást kapunk csak. Aztán megtudtuk, hogy az egyetem réme, Cocheci tanár úr6 kelt védelmünkre. Ugyanis felháborodott azon, hogy szerencsejátéknak titulálták a bridzset, ugyanis nagy bridzsez? volt. Nagy szava volt, elérte, hogy csak írásbeli megrovást kapjunk, amely elévül fél év után, így nem kellett távoznunk, s?t, a következ? év szeptemberében újra kaphattunk helyet az otthonban… Hálából a városi bridzsbajnokságon kivertük… Még ha akkor 21-eztünk is a csajokkal, igaz nem pénzbe, azért bridzsezni tudtunk…

Azért ilyen a mai fiatalság, mert ilyen züllött elemek vannak a tanügyben…

 

 

 

1CeauÃ?Ÿescu felesége, Elena, aki politikailag akadémikus lett, de aki annyit értett a kémiához, hogy egy konfrencián úgy olvasta a CO2-ot, hogy cokett?.

2Két bukaresti csapat. E két csapat nyerte a román foci-bajnokságok legalább kétharmadát. A Steaua BEK is nyert. Meccseik hasonló indulatokat kavarnak, mint egykor a szép id?kben a Fradi-Újpest rangadók.

3Keresztel? Szent János, a román ortodoxok január hetedikén ünneplik, ugyanakor, amikor a magyarok Attila napját. Az ortodoxok egyik fontos ünnepe. Minden második román férfi vagy Ion vagy Ioan névre hallgat.

4Tömör gumiból készült karika, amely az ujjak izmainak tornásztatására szolgál. Hogy a P az minek a rövidítése azt nem árulom el, mert 18 éven aluli olvasóink is vannak.

5Kakaókrémmel összeragasztott keksz, ha friss nagyon finom, de… mi már szavatossági idejét lejárva és megszáradva kaptuk. Amit nem tudtak eladni, az jó volt a menzán étkez? egyetemistáknak vasárnapi hideg vacsorára.

6Volt olyan csoport, amelyb?l az ? vizsgáján egyetlen ember ment át az is 5-össel (elégségessel).

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.01.02. @ 11:26 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 724 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.