Fischer Krisztina : Lepkében a fény

2009.01.04. Fischer Krisztina Vers 2
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

 

Domború tenyérrel körbe tapogatta ezerszer,

rést keresve, hol besz?r?dhet fényes hajnala.

Homlokát nyúlós falának támasztva,

hallgatózik a lélek, nyújtózkodik fogást keresve.

A verem falán, véres körmökkel lógva,

csak szíve dobog egyre hevesebben.

Nyirkos tenyerén elhalványult életvonal,

tágult pupilláján át minden nap belezuhan.

Gubójában sikítva tombol az önérzet,

izmai megfeszülnek, és ernyedten adják fel.

Zakatol az elme, kapar az állati ösztön,

csurog faláról önvádnak s?r? sava.

És földet nem ér sohasem, csak zuhan a létben.

Sz?kül a burok, leveg?höz nehezen jut,

minden vágya kijutni és földet érni,

belehalni a nem létbe,

igaz újjászületésbe.

Legutóbbi módosítás: 2009.01.04. @ 12:49 :: Fischer Krisztina
Szerző Fischer Krisztina 16 Írás
Kapcsolatom a művészettel a rajzolással kezdődött. Gyerekkorom óta rajzolok, és grafikát tanultam pár évig. A rajzolás végig kísérte az életem, és kretív kifejező eszköze volt az érzéseimnek, a fájdalmaimnak. A rajzaimban ott vannak az érzéseim, a pillanatnyi hangulatom. Ha pár év múlva rájuk nézek, pontosan tudom, mit éreztem akkor. Történt egyszer, hogy egy hangulatképem sarkába írni kezdtem, és megszületett az első vers. ÁÃ?gy kezdődött. Nem írok gyakran. Amikor írok, elragad, és megállás nélkül írok, születnek a sorok, mintha transzban lennék. A versek mellett pedig gyakran megbújnak apró firkák. :o) Másik szerelmem a spot. römfutó és természetjáró vagyok. :o)