Fischer Krisztina Szerző
Vezetéknév
Fischer
Keresztnév
Krisztina
10 év 1 Komment

 

 

 

Sápadt fényekkel csal a betonútra,

zúzmarával  simítva b?römre tükörképét.

Izmaim melegén cseppen le olvadón,

kásás talajba hull ma minden gondolat.

Szell?vel kúszik nyakamba az ördögi kuncogás,

jeges ezüstjével hasogat porcelán álmokat,

szilánkjai csilingel? táncát

elnyomja  a doboló cip?roppanás.

Függönycsend mögött feny?dísz csattan,

 arcom tükrén át pocsolyában villan

a hamis öröm hangulat.

11 év 1 Komment

A kapuban, ha eldobom,

a válasznak vágyát szállni hagyom,

az els? lépés súlytalan.

Majd koppan a tömb lépcs?fok,

lépést vágyfuvallat követ,

talpam alatt keményedik a kockak?.

H?ségláncomat feszít?

önvád rántja,

örvénnyel csapja

gerincemet a félfára.

 

Nyilalló emlékezet villan,

k?merev lábakkal botladozik az értelem,

csalóka ösztön, h?s paplannal takarná

forró testemet,

de t?zet is elfojtja a félelem.

 

 

Elásott ábrándok kaparnak kitartón,

szemem mögött tükör csillog hamisan,

A kapudban állva,

tükröddé válva, nem látok,

szívemben fullánk,

sikít a szememben

az átok:

könny és szilánk.

 

12 év 5 komment

                                                          

 

 

                                                          Sápadt sárga reggelek,

minden új ébredést melegebbre festenek.

 

Míg sok a dolgod, rend a lelke a mának,

hétköznapok paplanját  magadra húzod,

épül? váradban

csak kicsit vagy boldog.

Érzed, kevés mit félthetsz,

de a hajnal most egyre fényesebb.

Dobozba zárva csillagom,

lakattal nyakamon, tovább nem úszhatok,

csak hagyom…

feladlak a tengeren túlra, fájdalom.

 

De még…

 

Ásító virágok közt,

zárt szirmokkal ?rizlek…

Nyílni kell,

élni kell,

de úgy fáj a fény.

Maradj még remény!

Tudom, hogy csak álom,

én jól látom…csak láthatnám még

fagyos mosolyod,

én a tavasztól fázom!

 

Holnaptól, befelé sírok,

nem félek önmagamtól,

de esküszöm neked,

kiírlak magamból.

 

Álmodnék még..!

Az emlék vászna lassan feslik,

Idén virágom,

az utolsó leszek,

aki nyílik!

 

 

12 év 1 Komment

Engem már meg nem találsz

Talán rossz vagyok, talán keres?,
hangokat halló, belülr?l nevet?.
Néha rémesen n?…
tüzes kisördög,
olykor férfiként kemény,
hol szárnyakat növeszt?,
éji tündér lény.

 

Mézemre rászoktál,

hajszolsz még a bajban,

ha hallgatsz, is vallatsz,

sóhajokat hallatsz…

 

Ha megcélzol, és rám l?sz

eltalálsz, meglehet…

de az én vad kertem

elrejti a lelkemet.

11 hónap 8 komment

Éjszakád után

keser? íz marad szádban,

de végül belátod, megérted…,

cserébe a hajnal tiszta ruhába öltöztet.

 

Nincs több önzés,

csak könny és megértés,

hogy a vonzódás nem elég.

 

Nem voltál elég jó n?, 

sem ember, mert

adtál a végtelenségig,

hittél, ahogy rég,

ahogy senki talán,

kilógtál a sorból…

Tán túl irgalmas

vagy nem elég izgalmas,

mert te

csak szeretni vágytál tisztán

és ?rülten,

nem kellett, mert annyira

akartad önzetlen…

 

Így mégis önz? lettél,

a szerelem koldusa.

Sírsz és keseregsz,

a földön hemperegsz és

toporzékolsz,

mert nem kellett a lelked,

mert magad koldulásra nevelted.

 

És most fázol…

látod…, nem vagy elég erre a világra,

míg szíved virága elég,

ha soha nem elég a zápor.

 

Emeld fel fejed,

legyél végre életképes…

Ne szeress így többé!

neveld magad magányossá

 és er?ssé!

 

 

12 év 3 komment
ZEN

,,A szenvedés oka a vágy” ZEN

Lebegek ernyedten,
a sz?k bels? térben, tompán,
mindent elengedtem.
A szomjúságot jól viselem,
könnyek nélkül merülök álomba,
ürességem lassan megszeretem.

Könnyebb így megélni,
sok rosszat egyéb rosszakra cserélni,
megtorpanni, hogy elkapjanak,
t?rni, hogy szanaszét szaggassanak.

Így megbékélni a börtönnel,
keser? alku az ördöggel.

A szenvedés oka a vágy.
Hagyom hát…
szaladjanak ki bel?lem,
vágynélküliségben szabadon,
ez fájdalomcsillapítás…
hát túladagolom.

Már nem érzek semmit.
Nem bánt MÁS…, se lelkifurdalás,
így szenderül a testem is álomba,
elfeledni készül a mesét.

Lelkem se vágyik már érinteni lelked,
megnémult…, bezárult.
Így nem hat már
a mérged.

12 év 4 komment

,,Az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba” De miért is akarna…?
:o)

Sorsunk lehet, egy kavargó folyó,

örvényekt?l fodrozódó,

csapdosó hullámain lovagol hitünk,

irányt? helyett mutat utat nekünk.

T?kesúllyal születtünk,

és bár sodródni soha nem szerettünk,

mégis akkor siklik könnyedén velünk,

Ha g?göt és görcsöt elengedünk.

Csodaszép hajód engem megihletett,

és bár veled a habokon nem mehetek,

de felhúztam zászlóm, mellyel üzenem,

Találkozunk a tengeren!

12 év 6 komment

Egy ,,vörösboros giccs vers” :o) azokért a n?kért, akik a végs?kig hisznek, fájdalmasan ébrednek, és nemesen állnak bosszút.

Délibáb voltál,
Remeg? leveg?, szomjas szívemen.
Felrepedt a szám, már magam sem hiszem,
amit rebegek fájó ajkakkal, hisz nincsen kút,
és hangja sem volt szívb?l jöv?,
csak egy beképzelt árny volt, a szív óhaja,
egy vágy volt, hogy elhiggyem,
enyém a táj, régóta már.

Ma torkom szorítja a felismerés,

csupasz játékszer voltam.

Könnycsepp-tócsámon végig fekve,
nézted, ahogy elnyúlok a homokban,
er?tlen felismerésben,
hogy vized nem engem itat és nem ebben
a világban építettél kutat.

12 év 2 komment

 

 

Domború tenyérrel körbe tapogatta ezerszer,

rést keresve, hol besz?r?dhet fényes hajnala.

Homlokát nyúlós falának támasztva,

hallgatózik a lélek, nyújtózkodik fogást keresve.

A verem falán, véres körmökkel lógva,

csak szíve dobog egyre hevesebben.

Nyirkos tenyerén elhalványult életvonal,

tágult pupilláján át minden nap belezuhan.

Gubójában sikítva tombol az önérzet,

izmai megfeszülnek, és ernyedten adják fel.

Zakatol az elme, kapar az állati ösztön,

csurog faláról önvádnak s?r? sava.

És földet nem ér sohasem, csak zuhan a létben.

Sz?kül a burok, leveg?höz nehezen jut,

minden vágya kijutni és földet érni,

belehalni a nem létbe,

igaz újjászületésbe.

12 év Nincs Komment

 

Magamnak vagyok,

tépetten, meg nem értve,

kiterülve vacog bennem a lét.

Én változom talán,

és nem a táj, sem a tél,

de benne, minden porcikám fél.

De tán nem csal meg a t?z,

azt suttogja, csak odaát van tavasz,

s bár messze ?z, igazabb vizekre

nyit távoli kapukat.

A filmem pereg, benne sínpárok között

hiteget a végtelen,

Talán én változom….,

de lehet, csak elbántál velem.

 

 

Fischer Krisztina Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.