Csíkosnadrág néven lett hírhedt Zsolti már első osztályos korában. Bizonyára onnan a neve, hogy legtöbbször ebben a kirívóan csíkos ruhadarabban járt iskolába. A hírhedt jelzőt meg… hát a rakoncátlan, túlmozgásos, és sokszor a szemtelenség határát súroló, sőt átlépő viselkedéséért, nagy szájáért kapta. Legalábbis a nevelői szobában így jellemezte – mit jellemezte – naponta szidalmazta az elsős tanító néni. Sehogyan sem jöttek ki egymással, így kínlódták át a második évet is. Ha Csíkosnadrág szóba jött a nevelők között, csak szánakoztak kolléganőjükön, s titokban örültek, hogy nem az ő osztályukat rongálja.
Ámde Csíkosnadrág harmadikos lett! A többi nevelő boldogan fellélegzett, mikor kiderült, hogy én leszek az, aki megkapja ezt a gyereket. Bár az osztály összetétele sem túl biztató, na de Csíkosnadrággal!
Hát bizony év elején, úgy három hónapig ugyancsak megvívtuk egymással a csatát! De Csíkosnadrágból lassan-lassan Zsolti lett. Észrevette ugyanis, hogy engem ő komolyan érdekel. Hogy odafigyelek rá, és nem csak szidom, de ha lehet dicséretet is kap. És ennek hogy tudott örülni!? Ilyenkor csak úgy csillogott a szeme! Ha panaszt hallottam rá, mindig időt szántam a tények kiderítésére, s többször rájöttem, az már mindenkinek természetes, hogy Zsolt a hibás. Akkor is, ha nem! Ezt mindig kitárgyaltuk az osztállyal, és a gyerek nagyon hálás volt az igazságért.
Negyedik osztályra Zsolti egészen jól kezelhető, hozzám bizalommal forduló lett.
Év végére meg bizton állíthatom, nagyon megszerettük egymást. Bár alig bírt átevickélni ötödikbe, nagyon megígérte nekem, hogy igyekezni fog, és nem hallok majd róla rosszat.
De nem így lett. Igaz, a csíkos nevet nem cipelte már magával, de egyre többet lehetett hallani viselt dolgairól. A tanulás nem ment, tanáraival szemben sündisznó — tüskéket növesztett, szemtelen volt. Ha találkoztam vele, s kérdőn néztem rá, csak lesütötte a szemét, s azt mondta:
— Majd megpróbálok jó lenni.
Ha alsós nevelőt küldtek helyettesíteni Zsolti osztályába, hát akkor sem bírt magával. Már tudták, csak azt kell mondani:
— Zsolt! Megmondom az Ica néninek, hogy viselkedsz!
Nem volt tovább gond vele.
Zsolti gyerek bizony megbukott ötödikben, megbukott hatodikban. És már újra hírhedt lett, s egyre nagyobbak a sündisznó-tüskéi. Sok rosszat hallok róla… nagyszájú, verekedős, erőszakos kamasszá vált.
A minap is átjött az alsós gyerekek épületébe, valamelyik kisebbel volt halaszthatatlan elszámolni valója. Már éppen a nyomaték kedvéért ütlegelni kezdte a (nem éppen ártatlan) negyedikest, amikor az ügyeletes nevelő közbelépett.
Ennek az lett az eredménye, hogy Zsolti az összes indulatával a tanító néni ellen fordult. Minősíthetetlen hangon szabályosan „leugatta”.
Így hallottam a nevelői szobában. Nagyon szomorú lettem.
Mit ad Isten, hazafelé a bolt előtt, ott áll Zsolti. Csak odamegyek hozzá!
— Csókolom Ica néni — mondja csendesen.
— Zsolt fiam, mit hallottam ma rólad! Nagyon szomorú vagyok.
— Hát… elszállt az agyam — mondja lehorgasztott fejjel.
— Nagyon megbántottad Márti nénit.
— Tudom, és már bánom is.
Ekkor látom ám, hogy Márti néni is a boltban van. Zsolti észreveszi, sietve elköszön… Figyelem, miért. Téblábol egy darabig… aztán odasomfordál kolléganőmhöz. És mit hallok!
— Tanár néni, szeretnék bocsánatot kérni! Nagyon csúnyán viselkedtem délelőtt. Máskor nem teszem!
Akkor mi cinkosan összemosolyogtunk.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.04. @ 13:04 :: Fitó Ica
