Egy sárga fogkefe bámészkodott a vízcseppekkel borított poharában. Kihajolt a pohár peremén, és nézegette, nézegette, ahogy a kövér cseppecskék himbálóztak házának oldalán. Olykor behúzódott a pohár belsejébe, és az üvegfalon keresztül leste a gömböcökben tükröz?d? fordított világot.
Büszke volt a házára, tetszett neki, szerelmes volt belé. Ha a fogkefe megmozdult, mindig nagyon óvatosan tette, nehogy a pohár oldalán a cseppek leguruljanak. A pohár ezért rendkívül hálás volt. Tudták, hogy reggelre úgyis elt?nnek, elpárolognak a gyöngyök, de mindketten szerették volna, ha minél tovább ott csillognak a helyükön. Persze reggel meg úgyis lesz majd rajta új, de a lehet? legtovább akartak tündökölni a gyöngyök kölcsönözte szépségben.
De reggelre nem lett új gyöngyruhája a pohárnak. Már elmúlt dél is, és még akkor sem. A pohár sóhajtozott, a fogkefe pedig dühösen és türelmetlenül fészkel?dött benne. Olykor-olykor a fejét a pohár szélére hajtotta, és a sörtéivel lágyan cirógatta, vigasztalta szerelmesét.
Este egy ember jött a fürd?szobába, nem gyújtott lámpát, a telihold kell?en bevilágított az ablakon. A pohár és a fogkefe összebújt, és megkönnyebbülten sóhajtottak. Az ember a pohárért nyúlt, de a mozdulat félresikerült. A pohár megbillent, lecsúszott a polcról, a taposóra esett, és csillámló hangon darabokra tört. A fogkefe rémülten feküdt a földön szerelmese a széttört üvegdarabjai között. Ekkor a hold az ablakon keresztül lepillantott a padlóra, és egy sugarával aranyszín ruhába öltöztette a pohár csillogó cserepeit.
A pohár elhaló sóhajjal, elégedett pillantást küldött a fogkefe felé, majd csendesen mosolyogva örökre elaludt.
A fogkefe visszamosolygott, és közben törölte a könnyeit.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Dabóczy Gergely
